szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Michael J. Fox Alapítvány kutatói 1100 emberen próbálták ki az új tesztet, amit a Parkinson-kór korai detektálására fejlesztettek. A jelek szerint működik.

Mérföldkőnek számító kutatási eredményt jelentett be nemrég a Michael J. Fox Alapítvány. A Parkinson-kórral kapcsolatos kutatások eredményeként sikerült nagy pontossággal azonosítani a betegség kialakulásának egyik biomarkerét, ami

még a tünetek megjelenése előtt bejelez.

Az eredményről a The Lancet Neurology című tudományos lapban számoltak be a tudósok. Úgy vélik, hogy a biomarker segítségével új diagnosztikai módszereket, valamint terápiás eljárásokat fejleszthetnek ki.

A specifikus biomarkert kereső tesztet αSyn-SAA kóddal jelölték a kutatók. Az alfa-szinuklein (αSyn) egy olyan fehérje, amely az idegsejtekben található. Ez bizonyos emberek esetében tévesen működik, és sérült fehérjékből álló csomókat, úgynevezett Lewy-testeket hoz létre. Bár a tudósok egyelőre még mindig nem tudják, hogy ez okozza-e a Parkinson-kórt, ez a betegség egyik legegyértelműbb jele.

Az erre érzékeny teszt kifejlesztéséhez 1100 embert vontak be a kutatásba – olyanokat, akiknél a betegség kialakulásának genetikai kockázata van, és olyanokat is, akiknél nincs – írja az IFLScience.

640%-kal nagyobb valószínűséggel lehet Parkinson-kóros, akinek gyakran van rémálma

A felnőttek lidércnyomásairól viszonylag sokat tudnak a kutatók, most megnézték, hogy van ez a gyerekeknél?

Azt találták, hogy a teszt nagyjából 90 százalékos pontosságú volt, ez az arány pedig még magasabb volt azoknál a betegeknél, akiknek nem volt genetikai hajlamuk a Parkinson-kórra.

Azoknál az embereknél, akiknél nem diagnosztizáltak Parkinson-kórt, a teszt az esetek 90 százalékában pozitív volt, ha szaglásvesztés vagy alvászavar állt fenn. Mindkettő összefüggésben áll a betegséggel.

Noha a teszt rendkívül pontosnak tűnik, továbbra sem világos, hogy mennyire lesz hatékony a Parkinson-kór azonosításában a tünetek megjelenése előtt. A tanulmány szerint jelentősen csökkenti a hatékonyságot, ha nem áll fenn szaglásvesztés, és még jobban az, ha egy bizonyos genetikai variánssal rendelkezik az illető. Emiatt a kutatók további vizsgálatokat folytatnak, hogy kiderüljön, valóban használható-e a teszt a korai diagnosztizálásra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!