6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Meta hétfőn bejelentette, hogy az európai uniós szabályozásnak megfelelve elindítja az előfizetés ellenében hirdetésmentes Facebookot és Instagramot. Az árazás attól függ hogy ki milyen készülékről fizet elő.
Ha zavarják a hirdetések, ennek örülni fog: novembertől havi fix összeg ellenében ugyan, de valamennyi hirdetéstől megszabadulhat a Facebookon és az Instagramon is – derül ki a Meta hétfői közleményéből. A lehetőség az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség országaiban, valamint Svájcban lesz elérhető.
A cég elképzeléséről már október elején is szivárogtak ki információk, ám csak most vált hivatalossá. Mint a Meta kifejti, az új lehetőséggel az európai szabályozásoknak tesznek eleget. Bár a Facebook és az Instagram is ingyenes marad hirdetésekkel, a lehetőség adott lesz, hogy valaki teljesen száműzze ezeket mindkét platformról. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az előfizetők adatait a jövőben nem is gyűjtik, lévén azok a célzott hirdetésekhez voltak szükségesek.
Az előfizetés azonban nem lesz olcsó, és jelentős összeggel fogja megterhelni a digitális előfizetésektől már egyébként is izzó pénztárcánkat: weben keresztül előfizetve havi 10 eurót, azaz nagyjából 3820 forintot fognak kérni, míg iPhone-on és Androidon – az alkalmazásboltok jutalékai miatt – 13 euró lesz az összeg. Ez már havi körülbelül 4970 forint körül alakul majd, de a végleges hazai árszabás ettől még eltérhet.
Önnek is fel fog dobni egy kritikus kérdést a Facebook, figyeljen oda, melyik gombra nyom
Nem gyűjthet csak úgy adatokat a felhasználókról a Facebook- és az Instagram-üzemeltető Meta, és főleg nem használhatja fel a személyes információkat a célzott hirdetésekhez. Ezentúl egyértelmű engedélyt kell mindenkitől a vállalatnak, melyről hamarosan minden felhasználó értesítést kap.
A Meta kiemeli: függetlenül attól, hogy hol fizet elő a felhasználó, a Fiókközponthoz kapcsolt valamennyi Facebook- és Instagram-fiókra vonatkozni fog a hirdetésmentesség, legalábbis 2024. március 1-jéig. Ezt követően minden további fiók után havi 6 vagy 8 eurót kell majd kicsengetni: előbbi ez esetben is a webes fizetést takarja, utóbbi pedig a mobilon keresztülit. Ez 2290 vagy 3050 forint körüli extra terhet fog róni a hirdetésmentességre vágyó felhasználónak.
Mint arra korábbi cikkünkben kitértünk, a Metára idén 390 millió eurós (151 milliárd forintos) bírságot szabott ki az ír adatvédelmi hatóság, arra hivatkozva, hogy a vállalat szerződéses jogalapra hivatkozva nem küldhet a felhasználóknak az online tevékenységük alapján kiválasztott hirdetéseket. A Meta ez után közölte, hogy a célzott reklámozáshoz a felhasználók hozzájárulását fogja kérni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.