Csodával határos módon menekült meg az a halász, aki Új-Zéland közelében esett ki a csónakjából – írta meg a BBC. A meg nem nevezett férfi azután esett a vízbe a 12 méter hosszú csónakjából, hogy megpróbált behúzni egy horogra akadt halat. A csónakja ezután elsodródott tőle, így rögtön azon kezdett el gondolkodni, hogy miként tudna újra szárazföldet érni.
Mivel nagyjából 55 kilométerre volt Új-Zéland északi szigetének partjaitól, úgy döntött, hogy megpróbál elúszni a közeli Alderman-szigetekre. Ez azonban az erős áramlatok miatt nem sikerült neki, így az éjszakát is a vízben töltötte. Állítja, még egy cápa is közel merészkedett hozzá, de végül tovább állt.
A férfi másnap a karóráját használva próbálta felhívni magára a figyelmet: egy távoli csónak felé tükrözte a Nap fényét. Szerencsére az abban ülő három horgász észrevette őt, így gyorsan a segítségére siettek. A férfit január 3-án délután mentették ki a vízből.
A helyi partiőrség szerint a csodával határos, hogy a férfi életben maradt és megmenekült.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.