szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSI műhelyéből is kikerült egy kézikonzol, ami azonban a többi változattal szemben nem AMD, hanem Intel processzort használ. Mutatjuk, mit tud az MSI Claw.

Az elmúlt években határozottan fellendült a kézikonzol-piac: a sort a Valve nyitotta a Steam Deckkel, majd – kis túlzással – gombamód nőttek ki a földből az újabb versenytársak. Van már ilyen konzolja az Asusnak és a Lenovónak is, és most újabb játékos száll be a versenybe: az MSI.

A gyártó a CES 2024 technológiai kiállításon rántotta le a leplet a Claw-ról, ami abban tér el a korábban említett társaitól, hogy nem AMD, hanem Intel processzor hajtja – méghozzá az új Core Ultra-széria.

A Lenovo Claw több specifikációval kerül piacra, ami meghatározza az árát és a teljesítményét is: a „belépő” modell Intel Core Ultra 5 processzort kap, 512 GB tárhellyel. Ez 700 dollárba, azaz körülbelül 242 ezer forintba kerül, de aki az abszolút csúcsot keresi, az Intel Core Ultra 7 155H lapkával és 1 TB tárolóval is kérheti a konzolt. Ez már 800 dollárt, azaz nagyjából 267 ezer forintot jelent. A tárhely egyébként microSD-vel bővíthető.

A teljesítmény mellett persze legalább olyan fontos a megjelenítő is: ez egy 7 hüvelykes, 120 Hz-es képfrissítésre képes IPS panel Full HD felbontással és 500 nites maximális fényerővel, ami eléggé hasonlít a hvg.hu által is tesztelt Asus ROG Ally megjelenítőjére.

A RAM mérete variánstól függetlenül 16 GB, és van a konzolon Thunderbolt 4-port, egy hagyományos jack-csatlakozó, valamint egy ujjlenyomat-olvasós bekapcsológomb is.

A konzol Windows 11-et futtat, ami – a Steam Decket leszámítva – minden kézikonzolnál alapvetés. Annyiban azonban eltér a rendszer a normáltól, hogy az MSI Center M nevű szoftvere fut rajta, ami akár még az androidos játékokat is futtatni tudja – természetesen a PC-s címek mellett.

Jelentős ráncfelvarrást kapott a Valve kézikonzolja, itt az OLED-es Steam Deck

Több pontos is jobb lett a Steam Deck, a képernyője OLED, de javítottak az üzemidőn, a hűtésen és a hálózati kapcsolat képességein is.

A gyártó egyébként azt ígéri, hogy a konzol ezzel a hardverrel a legkomolyabb játékokkal is meg tud birkózni, az 53 wattórás akkumulátorával pedig még ezeket is két óráig lehet szüntelenül nyomkodni.

A hazai bevezetésről és a pontos magyar árakról egyelőre nincsenek információk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!