A cukorbetegség (diabétesz) a glükoz feldolgozási zavarához kapcsolódik. Két típusát különböztetik meg? Az 1-es típusú, gyerekkoriként is emlegetett diabétesz immunrendszeri okokra vezethető vissza, míg a másik, az esetek 90 százalékát jelentő 2-es típusú cukorbetegség hátterében döntően életmódbeli tényezők állnak.
A cukorbetegségnek számos rizikója van, rossz vérkeringés, szívroham, stroke, vakság, veseproblémák alakulhatnak ki. A legszörnyűbb az egészben, hogy az érintettek gyakran nem is tudnak arról, hogy cukorbetegek, így arról sem, hogy milyen veszélyeknek vannak kitéve. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség adatai szerint világszerte több mint 420 millió ember érintett ebben a betegségben, és legalább 200 millióan nem is tudnak róla. Bár vannak egyszerű cukorszintmérők, azonban az igazán megbízható eredményekhez laborba járásra van szükség.
Egy torontói székhelyű vállalat, a Klick Labs egy igazán egyszerű és széles körben elérhető módszert dolgozott ki a cukorbetegség kimutatására. Csupán egy okostelefon és egy alkalmazás kell hozzá, illetve egy 6-10 másodperces hangminta (beszéd). A háttérben a mesterséges intelligencia áll, amelyik elemzi a hangmintákat és -jellemzőket, Egészen parányi eltolódásokat tár fel a beszéd közbeni lélegzésben, ebből következtet a gondra.
A szakemberek 267 olyan személy hangmintájával tanították és tesztelték a MI-alapú megoldást, akik egészségesek voltak vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedtek. Két hétig tartott a vizsgálat. A résztvevőknek naponta hatszor el kellett mondaniuk egy adott rövid mondatot az okostelefonjuknak. Mindebből több mint 18 ezer hangmintát nyertek a kutatók, és 14 akusztikus jellemzőt emeltek ki, amelyek különböztek az egészséges és a beteg résztvevők esetében.
A Klick Labs csapata számos hangjellemzőt vizsgált, például a hangmagasság és az intenzitás változásait, amelyeket az emberi fül nem érzékel. A jelfeldolgozás segítségével a tudósok képesek voltak kimutatni a 2-es típusú cukorbetegség által okozott hangváltozásokat. Meglepő módon ezek a hangváltozások különböző módon nyilvánultak meg a férfiak és a nők esetében: a diabétesz erodálhatja az idegeket és az izmokat a férfiaknál, ami befolyásolja hangjuk erősségét, a nőknél pedig általában megnő a hangmagasság. A mesterséges intelligencia alapú teszt igen nagy pontosságot ért el: 89 százalékot a nők és 86 százalékot a férfiak esetében.
„Kutatásunk megmutatja a hangtechnológiában rejlő óriási lehetőségeket a 2-es típusú cukorbetegség és más egészségügyi állapotok azonosításában" – mondta
Yan Fossat, a Klick Labs alelnöke és a tanulmány vezető kutatója, hozzátéve, hogy a hangtechnológia, könnyen elérhető és megfizethető digitális szűrési eszközként forradalmasíthatja az egészségügyi gyakorlatokat. Azt is elmondta, hogy a következő lépések a tanulmány megismétlése és kutatásuk kiterjesztése a hangdiagnosztika más területeken történő felhasználása, mint például a prediabétesz és a magas vérnyomás.