Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Kína a Szu Haj No 1 nevű hajóval vágna bele az ipari lazactermelésbe, amivel a jövőben csökkentené az élelmiszerrel kapcsolatos kitettségét az ország.
Speciális hajót épített Kína. Ez önmagában még nem meglepő, ezúttal azonban nem a hadsereg számára készült a fejlesztés, hanem a tengeri állattenyésztés profitálhat belőle. Egész pontosan a lazactenyésztés, a Szu Haj No 1 nevű hajó ugyanis a világ első olyan hajója, amit erre a feladatra építettek meg.
Ez az innovatív hajó célja, hogy jelentősen csökkentse Kína függőségét, az ország ugyanis jelenleg behozatalra szorul a lazacból. A Szu Haj azonban lehetővé teszi a nagyméretű, mobil tengeri tenyésztést. A South China Morning Post beszámolója szerint a szerkezet 250 méter hosszú, a katonai hajókra szakosodott gyártó, a Huangpu Vencsung pedig 600 millió jüanból, vagyis mintegy 29,6 milliárd forintból építette meg. A becslések szerint évente 8000 tonna lazacot lehet vele megtermelni.
A lap azt írja: a hajó áprilisban már sikerrel teljesített egy tesztutat, jelenleg a módosításán dolgoznak a mérnökök.
Ennek a tenyésztési módnak két előnye is van a hagyományos módszerekkel szemben. Egyfelől könnyen áttelepíthető a tenyészet, így kevésbé fenyegetnek az olyan veszélyek, mint a tájfunok vagy az algavirágzás, ami káros a halakra. Emellett a hajót úgy alakították ki, hogy a fedélzetén fel lehessen dolgozni a lazacot, így az 24 órán belül kiszállítható a belföldi piacokra.
A tervek szerint 2025 őszén kezdheti meg a termelést a Szu Haj a Sárga-tengeren, az első adag lazac kiszállítása pedig 2026-ra várható.
Jelenleg az ország lazacfogyasztásának 80 százalékát fedezi az import – elsősorban Norvégiából és Chiléből. 2024-ben az ország 100 000 tonnát importált, és ez a szám 2030-ra megduplázódhat. Ha a kínai lazactenyésztés fellendül, az jelentős környezeti terheléstől is megszabadíthatja a bolygót, a halakat ugyanis az említett országokból jelenleg el kell szállítani Kínába.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.