Hármasban párosodtak a leopárdcápák, videóra vették
Ez az első alkalom, hogy leopárdcápák párosodását meg tudták figyelni.
Ez az első alkalom, hogy leopárdcápák párosodását meg tudták figyelni.
HVG
Hamarosan már nem csak a számítógép kurzorát tudják majd a gondolataikkal mozgatni azok, akik megkapták a Neuralink agyi chipjét – hanem beszélni is tudnak majd a technológia segítségével.
HVG
Chatbotot kap a Word, a PowerPoint és az Excel, beépíti a Copilotot az irodai programjaiba a Microsoft.
HVG
A MacBookok, MacBook Airek vitathatatlanul remek számítógépek, és ezt az áruk is tükrözi. Azok viszont, akiket éppen ez utóbbi dolog tartott vissza a vásárlástól, most fellélegezhetnek, ugyanis több jel arra mutat, hogy az az Apple piacra dobhat egy olyan MacBook Airt, amelyik olcsóbb lesz az eddigieknél.
HVG
Bemutatta az idei évre szánt csúcstelefoncsaládját az Apple, és arra is volt ideje, hogy tortúratesztekkel bizonyítsa, nem lesz gond az új készülékek tartósságával sem.
HVG
Összesen 2,3 millió ember adataival tanították be azt az új eszközt, amely évekkel, bizonyos esetekben akár évtizedekkel előre képes előjelezni, hogyan alakulhat az ember egészsége.
HVG
Rosszullét, szédülés, hányinger – aki csak egyszer is megtapasztalta az utazási betegség velejáróit, az tudja, hogy milyen kellemetlen is tud lenni ez a probléma. Vannak persze gyógyszerek ellene, ezeknél viszont mellékhatásokkal kell számolni. Kínai kutatók nemrégiben találtak egy meglepően egyszerű, mellékhatásmentes és mindenki számára elérhető terápiát. A pirulát nem mindenkinél váltja ki, de enyhébb esetekben javíthat a helyzeten.
HVG
A minél hosszabb akkumulátoros üzemidő nemcsak az okostelefonok, hanem az okosórák esetében is fontos (lenne). Azonban a csuklónkon viselhető ilyen eszközök nem nagyon kényeztetnek el ebből a szempontból, ezért is figyelemre méltó a Withings okosórája, amelyet akár több mint egy hónapig nem kell tölteni.
HVG
Magyarországon évente több mint 20 ezren halnak meg hirtelen szívleállás miatt. A kórházon kívüli esetszám több ezerre tehető. Ilyen környezetben – a szakszerű orvosi segítségtől és berendezésektől távol – 10 százalék alá csökken a túlélés esélye.
HVG
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
HVG
Elég komoly rést találtak biztonsági kutatók a ChatGPT-ben. A támadók bizalmas adatokat is ellophattak az áldozatok gmailes levelezéséből.
HVG
Az Intel új szabadalma a szoftveresen definiált szupermagok elnevezést kapta. Úgy növelnék a CPU-k egyszálú teljesítményét, hogy a kisebb magok egy nagyobb, virtuális szupermagban működnének együtt.
HVG
Élje át újra azt a nosztalgikus aranykort, amikor semmi sem állt ön és kedvenc játékai között – hirdeti magát egy új, Linux-alapú operációs rendszer, a Kazeta. Mindössze egy játékkártyát kell behelyezni, és már indulhat is a játék, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez azért szükség van egy kis „bütykölésre”.
HVG
Az epizódokat egymás után darálva késő éjszakába hajló, az angol binge-watching kifejezésre alapozva bindzselésként is emlegetett sorozatnézést gyakran kíséri bűntudat.
HVG
Ha ön is úgy érezte, nehezebb volt tanítani a kutyáját a Covid alatt és után, nincs egyedül. Tudósok egy lehetséges magyarázattal is előálltak.
HVG
Először a Kickstarteren méreti meg magát az XbotGo Falcon intelligens sportkamera, és hogy az érdeklődés mekkora iránta, azt jelzi, hogy az említett weboldalra kerülését követő első két órában már több mint egymillió dollár gyűlt össze az előrendelésekből.
HVG
Eddig nem vizsgálták alaposabban, de most kiderült: komoly rendellenességekhez vezethet a nők kannabiszfogyasztása.
HVG
Jön az Android 16-alapú One UI 8 felület minden támogatott Samsung Galaxy készülékre, hamarosan önnél is megjelenhet a frissítés. Mutatjuk, mikor érdemes várnia.
HVG
Érdekes megfigyelést tettek amerikai kutatók: mostanában korábban kezdik és később fejezik be napi csiripelésüket a madarak. Mindezért a mesterséges fény okolható, amely világszerte megváltoztatja e kis szárnyasok napi rutinját.
HVG
Az ausztrál Queenslandi Egyetem tudósai arra keresték a választ, hogy milyen különbségek mutatkozhatnak a szexuálisan aktív, és a szexuális életet nem élő emberek között.
HVG