Marsnézés Óbudán
Marsnézőbe, távcsöves bemutatóra és csillagászati előadásra invitál szombat estére Óbudára a Polaris Csillagvizsgáló annak kapcsán, hogy október végén ismét közel került a Földhöz a szomszéd bolygó.
Marsnézőbe, távcsöves bemutatóra és csillagászati előadásra invitál szombat estére Óbudára a Polaris Csillagvizsgáló annak kapcsán, hogy október végén ismét közel került a Földhöz a szomszéd bolygó.
unknown
Magyarország a tudásra épülő Európában méltó helyet csak akkor foglalhat el, ha a jól képzett magyar szürkeállomány itthon is megbecsülést kap - fogalmazott Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke.
MTI
Az Intel újra megnyitotta félvezető gyárát az arizonai Chandlerben, ahol 65 nm-es csíkszélességgel, 300 milliméter átmérőjű szilíciumostyák (wafer) felhasználásával készülnek majd az elektronikus lapkák.
hvg.hu
Kína 2007 elején immár háromfős legénységet küld a világűrbe – erősítették meg csütörtökön a kínai tömegtájékoztatási eszközök, újabb részleteket feltárva az ázsiai ország űrterveiről.
MTI
Kínai tudósok szerdán tudatták, bizonyítékot találtak arra, hogy a Tejútrendszer közepén található hatalmas képződmény nem más, mint egy fekete lyuk.
unknown
Észak-európai tűlevelű erdők talajában élő tömlős gombából dán és amerikai tudósok olyan fehérjét izoláltak, amely a penicillinéhez hasonló hatást mutatott állatkísérletekben.
MTI
MTI
hvg.hu
Állat-egészségügyi kérdésként kellene kezelni a madárinfluenzát - állítják egybehangzóan a hazai állatorvosok. Egyenesen blöffnek tartják a humánegészségügy vakcinagyártási kísérletét, amely szerintük inkább csak pánikkeltésre volt jó.
unknown
A körülmetélést erőteljesen kellene népszerűsíteni az AIDS terjedésének megakadályozása érdekében – erre jutottak egy nemrég végzett vizsgálat szervezői.
MTI
Bár a pénz forgatja a világot, de a legtöbb bevételre mindig azok tesznek szert, akik a szokásokat és a hagyományos üzletmenetet megváltoztató újdonságokat hozzák a piacra. Emiatt az újítások határozzák meg a jövőt. Cikkünk olyan technológiákat mutat be, amelyek alapvető befolyással lehetnek a holnapra.
hvg.hu
A svájci Bernard Weber által létrehozott kezdeményezés alapján 2007. január elsején tárják a nyilvánosság elé a világ hét újkori csodájának listáját. A meglehetősen hosszú listán az Országház képviseli Magyarországot.
hvg.hu
November 9-én indítják a Venus Express európai űrszondát, amelynek felbocsátása műszaki okok miatt hiúsult meg az utóbbi napokban - jelentette be hétfőn a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal.
MTI
A tüdőtágulásban szenvedő amerikai betegek csaknem a fele nem mond le a dohányzásról, annak ellenére, hogy tudják: az életminőségüket jelentősen rontó légzési rendellenességet éppen nikotinfüggősége okozta - állapította meg az amerikai egészségügyi minisztérium által rendelt felmérés, amelynek eredményét a héten hozták nyilvánosságra.
MTI
A kormányzat és a vezető információ technológiai cégek összefogtak Nagy-Britanniában, hogy a számítógépek használóit kiokosítsák a biztonságos internet-használatról.
Infinit
Jelentősen késik a tavasszal beharangozott WiMax, vagyis nagy sávszélességű vezeték nélküli internet-szolgáltatás fővárosi kiépítése. Tulajdonképpen senki sem tudja, hogy erre mikor kerülhet sor.
Folk György (hvg.hu)
Idén 551 ezer évet töltenek blogok és egyéb internetes anyagok olvasásával az amerikai alkalmazottak – számolta ki egy amerikai kutatóközpont.
Panoráma
A Gartner informatikai piackutató cég előrejelzése szerint az elkövetkező öt év folyamán évente átlagosan 58 százalékkal fog bővülni az e-mail archiválási terméklicencek világpiaca, azaz a 2004-es 89 millióról 2009-re 883 millióra dollárra nő a forgalom.
hvg.hu
Kanadai kutatók a tartósan fagypont alatt élő hóbolha vagy gleccserbolha (Desoria glacialis) anyagcseréjét tanulmányozva egy eddig ismeretlen, magasabb hőmérsékleten elbomló fagyálló fehérjét fedeztek fel. Mivel az anyag testhőmérsékleten maradéktalanul elbomlik, transzplantálásra váró szerveket vagy élelmiszereket lehetne vele preparálni és fagyásveszély nélkül alacsonyabb hőmérsékleten tárolni, hogy hosszabb ideig elálljanak.
Panoráma
Brit és koreai kutatók újabb darabbal toldották meg a nano áramkörökben felhasználható alkatrészek listáját: ezúttal villanykapcsolót sikerült készíteni az áramot jól vezető szén nanocsövekből.
MTI
Idén szeptemberben a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma 53 ezerrel nőtt, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság csütörtökön. A hónapban a szolgáltatók előfizetőinek száma az előző adathoz képest 0,59 százalékkal, 9 millió 74 ezerre emelkedett.
hvg.hu
Nem tudott leválni a hordozórakétáról egy orosz katonai műhold az észak-oroszországi Pleszeck űrrepülőtér közlése szerint.
MTI