Sebők János
Sebők János
Tetszett a cikk?

Kár szépíteni a dolgot: csúnyán leszerepeltünk. Nem szavaztak ránk, nem tetszett a magyar előadó, nem aratott sikert a magyar dal. Ezen még az sem vátoztat, hogy a felvidéki magyarok Wolf Katira leadott szavazatait a szlovákiai szolgáltató egyszerűen nem továbbította. Jóllehet az énekesnő fellépőruhája kifejezetten előnytelen volt az alakjához, a táncosok ugri-bugri koreográfiáján néha röhögni kellett, a dinamikus dalhoz statikus előadásmód párosult, a kudarcért a legkevésbé a magyar produkció tehető felelőssé.

Egy rádiós műsorban azt kérdezték tőlem, hogy mi a véleményem az Eurovíziós Dalfesztiválról és a magyar versenyző esélyeiről. Véleményemet úgy foglaltam össze: sok hűhó semmiért! Ezt a több évtizedes tapasztalaton alapuló értékelést most is fenntartom, ám a „verseny” azért szolgált új tanulságokkal is.

Szögezzük le, ez a fesztivál valójában egy szavazós televíziós program, európai szintű médiahűhó, s csak a nevében dalverseny. Valójában a végső helyezésnél nem a dal, még csak nem is az előadó képessége vagy a produkció összbenyomása a döntő, hanem a részt vevő országok (s azok nézőinek) egymáshoz való jó vagy rossz viszonya. A végső helyezésről sokkal inkább érzelmi tényezők, az egyes nemzetek közötti szimpátia és antipátia dönt, mint az előadói teljesítmény vagy a zsűrik szakmai szempontjai.

Wolf Kati és csapata. További fotókhoz a döntőről kattintson!
©

Vegyük előbb a számokat, a tényeket: Wolf Kati a döntőbe jutott 25 versenyző közül a 22. helyen végzett. Dala a szavazásra jogosult 43 ország közül csak tíz nézőinél, illetve szakmai zsűrijénél került be a legjobb tíz közé, s mindössze 53 pontot gyűjtött. Finnországtól 12, Szerbiától 8, Romániától 7, Spanyolországtól 6, Izlandtól és Svédországtól 5-5, Ukrajnától 4, míg Ausztriától, Azerbajdzsántól, Franciaországtól 2-2 pontot kaptunk. Nem szavaztak viszont ránk a környező országokból a horvátok, a szlovének, a csehek, a szlovákok, de a lengyelek vagy a németek sem érdemesítettek bennünket egyetlen pontra sem. Ezen még az sem változtat, hogy egyes kommentelők szerint Felvidéken élő ismerőseik Wolf Katira leadott SMS-ét az alábbi hibaüzenettel dobta vissza a rendszer: "Od:9933 Vazeny zakaznik, obsah spravz aslanych z vybraneho cisla nie je pre vas povoleny. V pripade otazok (válasz a 9933 -ról: Tisztelt ügyfél, a választott számról ilyen tartalmú szöveg küldése Önnek nincs megengedve").

Magyarország jelenléte tehát sokkal inkább negatív vagy közömbös, mint pozitív érzelmi reakciókat váltott ki. Ha a "rendszerváltás" előtt még azt gondolhattuk, hogy szeretik a magyarokat Európában, akkor most kifejezetten nem szeretnek bennünket vagy közömbösek irántunk, s ennek az antipátiának még egy vetélkedő kapcsán is hangot adnak. A német Tageszeitung a verseny előtt odáig ment, hogy amikor külön-külön értékelte az indulókat, a magyar versenyzőről ezt írta: „Kati Wolf: What About My Dreams…. Muss leider aus politischen Gründen abgelehnt werden: Sie ist eine von Gnaden Viktor Orbáns! " „Sajnos, politikai okokból el kell, hogy utasítsuk. Orbán Viktor kegyeltjeinek egyike!"

A szavazási eredményekben – sajnos – a jószomszédi viszonynak sem mutatkozott nyoma (a határon túli magyarok szavazatai az adott országban nem mindenhol érték el a pontra jogosító küszöböt), mint ahogy a történelmi hagyományoknak (lengyel „barátok”, osztrák „sógorok”) is kevés befolyása volt a pontosztogatásnál. A döntőről írt cikkek hozzászólásait olvasva sokan el is kezdtek a szokásos módon keseregni, hogy mi egyedül vagyunk, testvértelenek vagyunk, sziget vagyunk a környező szláv és germán tengerben, nincsenek rokonaink, mint a mediterránumban élő latinoknak, vagy az északon élő skandinávoknak, nem szavaznak ránk a volt Jugoszlávia vagy a volt Szovjetunió országaiban élők sem stb.

Kétségtelen, Wolf Kati a dala és előadása alapján bőven befért volna a mezőny első felébe, mégis hátulról lett a negyedik. S ennek több oka volt. Az ilyenkor szokásos és ezúttal is bő teret kapó önsajnálat, önámítás és politikai ostobaság csupán a lényeget elkenő üres fecsegés, mert az alapproblémát inkább itthon kellene keresni: egyrészt a politikában, másrészt a médiában, s ennek nyomán a magyar mentalitásban, az önértékelési zavarainkban, a helyzetértékelésünkben.

[[ Oldaltörés (Folytatás ) ]]

Magyarország megítélése, presztízse ma – úgy általában – rossz Európában. Országimázsunk a rendszerváltás óta sokat romlott (ennek részleteiről majd máskor). Európai uniós elnökségünk ezt a negatív képet még tovább árnyalta, hiszen a kormányzat hónapok óta tartó hadakozása az Európai Unióval folyamatos címlapszereplést s negatív imázst biztosít a „magyaroknak”, aminek jelei a hétköznapok szintjén is mutatkoznak. Ez a hadakozás most is visszaütött, a politika még a popdalok versenyébe is beszivárgott, s az esélyesnek gondolt magyar versenyzőt a németek nyíltan lenullázták, a szomszédos országokban élő magyarok szimpátiája pedig valamiért nem jött át. Mindez arra utal, hogy a magyar nézőpont és értékítélet, bizony, sok esetben nagyon eltérő, nagyon más az európaitól. S talán ideje volna felülvizsgálni a gondolkodásmódunkat, hozzáállásunkat, hiszen a pofonokat nem mi osztjuk, hanem a legtöbb esetben nekünk osztják. Konkrétan, ebben az esetben Wolf Katinak.

A kudarcban persze a magyar médiának is jelentős szerepe van. A siker lehetőségének sulykolása, szuggerálása (lásd más kontextusban – ha nagyon akarjuk, sikerülni fog!) egy ilyen összetételű mezőnyben, egy ilyen szimpátia alapú szavazós versenyben nem érvényesülhet. Hiába nyilatkoztak optimistán, látnokként a hazai bennfentesek, csókosok, érdekeltek, hiába írta le egy hírportál, hogy akár még győzelemre is van esélyünk, ebben a közegben (is) inkább okos szakmai menedzselésre és jobb profi munkára lett volna szükség. Ezt mi úgy próbáltuk helyettesíteni, hogy – olvasom – a szombati döntő előtt „a külföldi magyar nagykövetségeket és rajtuk keresztül a határokon túli magyarokat is arra buzdítja a Médiaszolgáltatás-támogató Vagyonkezelő Alap, hogy segítsék Wolf Katit”.

Jól értem? Magyarország mozgósította a diplomáciai szervezetét a szavazat-maximálás céljából. Azt gondolta valaki, hogy a politika megint erőből mindent elintéz? S csak ennyire futotta! Miért nem hatékonyabb a diplomáciánk, ha már erre is használjuk? S vajon ezt az ökörséget miért nem torpedózta meg senki? S ha már politika, akkor a Facebookon miért kellett exponálnia magát Orbán Viktornak is („Hajrá Kati!”), ami utóbb igen kontraproduktívnak bizonyult, s vajon most, hogy elmaradt a remélt siker, lesz vigasztalás a látványos bukás okán?

Wolf Kati vasárnap délután érkezett haza, rajongói a reptéren várták
©

Ugyancsak felvetődik számos kérdés, hogy miközben hatalmas lufit fújt, miért tájékoztatott hangsúlyosan félre a magyar média. Miért azt verték nagydobra számos fórumon, műsorban, hogy a német rajongók és rádióhallgatók szerint a magyar dal a legjobb (holott csak az egyik kisebb, dortmundi rádió sms-t küldő hallgatóinak volt ez a véleménye), miközben a német kritikák már az elődöntő után alaposan földbe döngölték a dalt is, az előadóját is? A magyar média mindezek ellenére az elmúlt héten mégis alaposan feltüzelte a hazai közönséget, és olyan várakozást gerjesztett, ami végül nem jött be, mert nem is jöhetett be (mintha a sportban vagy a gazdaságban is hasonló történne mostanában). A műsort, illetve a szavazást követve láthattuk, hogy az európai valóság a hazai médiában tálalt valóságtól fényévnyi távolságra volt, s a magyar drukkereket megint csúnyán megvezették.

A versenynek azért mégis volt örömteli pillanata, ami szintén továbbgondolásra érdemes.

A finnek – akiknek mi egyetlen pontot sem adtunk! – egyedüliként, maximum pontszámmal jelezték a szimpátiájukat irántunk. Ebben bizonyára nemcsak szakmai szempontok döntöttek, hanem az is, hogy számon tartanak bennünket, rokon népek vagyunk, szimpátiával tekintenek ránk, s nekünk is volna miért odafigyelni rájuk. Ahogy a japánokra vagy a kínaiakra (ahol Petőfi kötelező tananyag már az általános iskolában), s még több más, irántunk érdeklődést és szimpátiát tanúsító országra is (nem feltétlen a politika szintjén).

Mi azonban vigyázó szemünket máshová vetjük. Ám az országimázs szempontjából mára erősen leamortizáltuk magunkat Berlinben, Párizsban vagy Washingtonban is. S ez nemcsak a politikára, a diplomáciára vonatkozik, hanem napjainkra a kisemberek szintjén is érdektelen országgá váltunk. Vannak jó dolgaink (Sziget, Budapest kulturális gazdagsága stb.), de a magyarságról ma Európában kialakult összkép – önámításaink, politikusi nagyotmondásaink ellenére – nem túl kedvező. Sokan vélekednek úgy, hogy ez az ország az energiáit, az erőforrásait, a szellemi-kulturális innovációit belső marakodásokban éli fel, tékozolja el. S mivel mostanában ezt a „harcoskodást” és a hozzá társuló „arcoskodást” (Merjünk nagynak látszani!) immár külföldre is exportáljuk, eközben nemcsak hogy nem marad erő, idő vonzó önkép kreálására, felmutatására, de a világ számára momentán nincs is olyan említésre méltó teljesítményünk, amit nemcsak mi, de a külvilág is sokra értékelne.

Hogy stílszerű maradjak: What About Our Dreams? Mi lesz az álmainkkal?

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Lukács Andrea Kult

Mennyibe kerülne megnyerni az Eurovíziós Dalfesztivált?

Az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjén izgulhatunk, mert Wolf Kati is versenyez. Utánajártunk, hogyan készül a magyar delegáció, ki fizeti a mókát, továbbá eljátszadoztunk a gondolattal: mi lenne, ha megnyerné a "What About My Dreams?" a dalversenyt.

hvg.hu Shake

Az Eurovíziós Dalfesztivál percről percre

A dalfesztivál döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegettek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolták. Végül Azerbajdzsán nyert, Wolf Kati pedig a 22. helyen végzett.

hvg.hu Shake

Azerbajdzsán nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Az azerbajdzsán Ell/Nikki duettet alkotó Eldar Kasimov és Nigyar Djamal Running Scared című száma nyerte az 56. Eurovíziós Dalverseny döntőjét a düsseldorfi Esprit Arenában. Második Olaszország lett, míg a harmadik helyen a svédek végeztek. Wolf Kati a 22. helyen zárt.

Rabló tartotta rettegésben a kál-kápolnai vasútállomás utasait

Rabló tartotta rettegésben a kál-kápolnai vasútállomás utasait

Több vonatot is érint a hétvégi óraátállítás

Több vonatot is érint a hétvégi óraátállítás

A koronavírus váratlan szövődménye: vannak betegek, akik egyáltalán nem emlékeznek dolgokra

A koronavírus váratlan szövődménye: vannak betegek, akik egyáltalán nem emlékeznek dolgokra