szerző:
Tokfalvi Elek
Tetszett a cikk?

Az ellenzék szeme előtt két cél lebeg: 1) megszabadulni az Orbán-vircsafttól most azonnal, és 2) megnyerni a 2014-es választást. A kettő viszonya tisztázatlan. Az előbbi inkább vágyálom, és főleg a nemzeti ünnepeken vagy egyéb fontos napokon megtartott rituális nagygyűlésekben nyilvánul meg. Nem gúnyolódom a rendezők lelkesedésén és a résztvevők sokaságának kétségbeesésén, csak tárgyilagosan próbálom leírni a taktikai észjárást: ha elég nagy a tömeg, akkor egyfelől Orbán megijed, másfelől a külföld is látja, hogy mennyire népszerűtlen a kormány, és fokozódik az Orbánékra nehezedő nyomás. Hátha most végre átlépi a határértéket – remélik az elkeseredettek.

Nem számolnak azzal, hogy a tömegtüntetések rendezésében a másik oldalnak sokkal több tapasztalata van, összehasonlíthatatlanul több a pénze, és jobbak – hogy úgy mondjam – a logisztikai lehetőségei. Tartanak megint egy Békemenetet, oszt jónapot. Azonkívül ez is azt bizonyítja, hogy a mostani ellenzék magatartásmintáit a Fidesz határozta meg. A mai ellenzék nem Gyurcsány-párti része – tehát a többsége – szentül meg van győződve róla, hogy a 2006. őszi tüntetésekben a spontán népharag kapott hangot, miután a becsapott nép felismerte a kormány hazug és népsanyargató voltát; hogy a rendőri brutalitás a Gyurcsány-kormány válasza volt a népharag spontán kitörésére; és a Gyurcsány-kormány bukását végeredményben az utcára vonuló tömeg okozta. A feladat tehát most is: kimenni az utcára a nemzeti ünnepen, lehetőleg minél többen, és akkor az Orbán-kormány előbb-utóbb megbukik.

De nem, akármekkora tömeg gyűlik össze október 23-án, az nem fogja közelebb hozni Orbán bukását. Ha Bajnai beszél, akkor se. A népharag most sem lesz spontán. Amit órára-percre szerveznek meg, és nem valamilyen aktuális eseményre (áremelésre, választási csalásra) reagál, hanem csak úgy általában a kormány szemét voltára, az nem spontán. Hanem egy szertartás, ami a dolgok rendjéhez tartozik, tehát nem változik tőle semmi. Ha pedig esetleg provokáció történik, az most is Orbán érdekét szolgálja.

És nem növekszik a 2014-es választási győzelem esélye sem. Bajnai október 23-án a politikáját igazából nem ismerő, egymással civakodó mozgalmak és a velük is civakodó pártokból jött magánszemélyek előtt mond beszédet. Ettől azt várni, hogy másfél évvel később egy – az övétől meglehetősen eltérő gondolkodású – harmadik erő kellő fölénnyel megnyeri a választást, a mágikus gondolkodásnak körülbelül az a szintje, mint egymás mellé tenni a Szent Koronát és a Szent Jobbot, felúsztatni a szent folyón Esztergomba, és bízni benne, hogy többé nem tép a balsors.

*

Próbáljuk más szögből nézni.

A tereken tüntető és parlamentben ágáló ellenzék egyik tévedése az, hogy magát véli a népharag megjelenítőjének. Nem tudja elképzelni a tömegek spontán lázadását. Pedig nem lehetetlen. Alapvető élelmiszerek árának húsz-huszonöt százalékos emelkedése várható pillanatokon belül, vagy már meg is kezdődött. A magyarok háromnegyedének azonban nincsenek tartalékai. A plázastoppal és a csipszadóval a kormány bölcsen gondoskodott arról, hogy még nehezebb legyen az olcsó vásárlás. Az alsó négyötöd életnívója tovább zuhan, más-más mértékben, de minél szegényebb valaki, annál jobban, hiszen annál kevesebbet segít rajta a jövedelemadó csökkenése, és az élelmiszerek annál nagyobb részt követelnek a kiadásaiból.

Orbán legújabban bejelentette, hogy miután „a középosztály középső és felső rétegét már megerősítették” (ha a felülről második decilisre gondolt, elég szűk az a középső réteg), jövőre az „alsó középosztályt” fogják boldogítani. Ez – magyarázta – a minimálbér és a 220 000 forint között keresőket jelenti. Nos, Orbán már ebben is téved, őket ma még Magyarországon is jórészt a szegények, sőt létminimum alatt élők kategóriájába sorolnák. A másik probléma az, hogy a legalacsonyabb jövedelműeknél, a havi 202 000 (nem 220 000) forint alatt keresőknél már 2012. január 1-jén megszüntették a szuperbruttót. (Igaz, az adójóváírás kivezetése miatt a legszegényebb keresők nemcsak a világ legmagasabb áfáját fizetik, hanem jövedelemadóból is többet.) Mindez rávilágít, mennyit tud Magyarország miniszterelnöke a magyarországi középosztályról, a magyarországi jövedelmi viszonyokról, a magyarországi adótörvényekről és egyáltalán.

Aznap estére megérkezett a megfejtés: Orbán cédulájára csakugyan rossz szöveget írtak fel a saját emberei, valóban nem 220, hanem 202 000 ezerről van szó, és nem alatta, hanem fölötte szüntetik meg jövőre a szuperbruttósítást. Így az egykulcsos személyi jövedelemadó a tágabb értelemben vett közép számára ténylegesen 16 százalék lesz. Ami nagyon kellemes lenne, csakhogy –

A 16 százalék szuperbruttósítással is irreálisan kevés volt, pláne a hozzácsapott kedvezményekkel, szuperbruttó nélkül még kevesebb. A mai magyar látható ellenzékben teljes a konszenzus, hogy az egykulcsos adó mint olyan rossz, mert „igazságtalan”, és szintén egyöntetűen nem vesz róla tudomást senki, hogy az összes többi felzárkózni kívánó kelet-európai gazdaságban bevált, össztársadalmi hőbörgés nélkül, segítve a gyors növekedést. Ami nálunk, ugye, a bevezetése előtt és után is elmaradt.

Senkinek nem jut eszébe, hogy a baj talán azzal van, többek között, hogy egyszerűen rosszul számolták ki a kulcsot. Vagy egyáltalán nem számoltak, csak kitaláltak egy szép kicsi százalékot. Már 2011-re és 2012-re is. Éppen ezért senki sem fogja megkérdezni, hogy változatlan vagy csökkenő GDP mellett 2013-ban honnan a szentséges geotermiából fedezik a még több kieső bevételt. Hacsak nem, mondjuk a sárgacsekkadón kívül, a megemelt árú élelmiszerek áfájából. Nem számoltam utána. Én se. (Egyszer majd talán a történészek azt a pillanatot jelölik meg az Orbánság felé vezető út kezdeteként, amikor Matolcsy György mégiscsak kirúgta Bathó Ferencet, az egyetlen embert a minisztériumban, aki tudott költségvetést csinálni.)

Ha túl bonyolult volna, összefoglalom: egyetlen adónem tényleges kulcsának esztelen csökkentésével nem az a baj, hogy „igazságtalan”, hanem hogy nem föllendülés lesz belőle, hanem gazdasági döglődés, terjedő nyomor. Ismerünk külföldi híradófelvételeket a felvonuló középosztálybeli háziasszonyokról, akik a lábasok alját kongatják. Nem kevesen, és nem ideológiából. Ezek a spontán tüntetések.

Ebben az értelemben spontán a miskolci romák tiltakozása is a Jobbik bejelentett masírozása ellen, noha az ellentiltakozásra azonnal rácsatlakoztak az ellenzéki pártok. A nyomor fokozódása növeli a feszültségeket, nemcsak a sérelmek halmozódnak, hanem súlyosbodik a bajok okát az ellenséges Másnak tulajdonító paranoia is, amiről sosem tudni, mikor dobja le a civilizációs gátlásokat. Ha ledobja – akármelyik oldalon –, a sérelmek meghatványozódnak. A valóban spontán tiltakozások mérete, sűrűsége és az erőszakszint emelkedése a hivatalos ellenzék közreműködése nélkül is olyan belpolitikai válsághoz vezethet, amit nem tud nemlétezővé tenni a közszolgálati híradó és akárhány békemenet sem. Sőt, a kormányzat aljaskodása csak tovább tépázza a maradék nyugalmat.

A mostani ünnepi tüntetések az összes belső veszekedéssel együtt békés értelmiségi játékoknak tűnhetnek majd. És az ilyen gazdasági-belpolitikai válságot nemcsak demokráciákban, hanem diktatúrákban sem lehet sokkal túlélni. Nem mondom, hogy biztosan ez fog történni, de ilyen forgatókönyv is lehetséges.

*

Az ellenzék másik tévedése az optimistább verzió tudomásul nem vétele: senki sem számol azzal a lehetőséggel, hogy Orbán nem választás útján távozik. Pedig nem esélytelen, aki erre fogad. Véres és látszólag sebezhetetlen diktatúrák omlanak össze látszólag előjel nélkül, egyik percről a másikra. Miért ne történhetne meg ugyanez egy kétbalkezes, de a demokrácia külsőségeit megtartó rendszerrel, ami ráadásul eléggé a nyugati integrációk szeme előtt van?

Akárhogy definiáljuk ezt a rendszert, annyiban hasonlít a diktatúrákhoz, hogy a politizálás aránytalanul nagy része zajlik rejtve, a nyilvánosság kizárásával. Legföljebb tippjeink vannak, kik írják és kik írják át a törvényeket igazából stb. Ami a lényeg, azt sem szabad tudnunk, kik, hogyan segítették valójában hatalomra Orbánt, és kik, hogyan tartják meg a hatalomban. De nagyon könnyen lehet, hogy közülük valaki fogja megbuktatni.

A nem kommunista diktatúrákat általában nem a népharag és nem is feltétlenül vagy elsősorban a hivatásos baloldali ellenzék dönti meg, hanem a rezsimhez eredetileg közel állók, ha kiábrándulnak. A francóizmus megdöntésében például kulcsszerepet játszott a király, akit Franco jelölt ki államfőutódjának, valamint a francóista állampárt főtitkárából lett miniszterelnök, Adolfo Suárez, meg üzletemberek, magas rangú katonatisztek, a római katolikus egyház.

Orbán körül látszólag légmentesen összezár a népes stáb és szolgasereg. Cselédek, ügynökök, csókosok és stratégiai pontokra telepített komisszárok akadályozzák mindenki más érvényesülését, a valóság megismerését, az igazság kimondását. De nincs légmentes védettség, és nem létezik végtelen, démoni agyafúrtság. Orbán hibát hibára halmoz, körkörösen embereket és érdekeket sért. A hírzárlatba és a paranccsal előírt hülyeségbe is csúszhat hiba. Annyi mindenben elszámítja magát, miből gondoljuk, hogy az önvédelemben tökéletes a számítása?

*

A harmadik tévedés az, hogy ha Orbán bukik, eljön a jó világ. Hát nem. Ha valahol gazdasági ügyekben olyan elsöprő a baloldali konszenzus, mint Magyarországon, ott a Fidesz jobboldaliság-karikatúrájára egész pályás baloldali letámadás lesz a válasz. Baloldaliságon most nem a legszegényebbek helyzetének tudatos javítását értem – ezt nem más tartotta a működő szabad piac feltételének, mint Milton Friedman –, hanem azt az elvet, hogy a politikai közösség szükségszerűen kevésbé vagyonos többségének a) automatikusan igaza van, b) az a sorsa, hogy ne is legyen gazdagabb, tehát dögöljön meg a szomszéd tehene, c) az állam dolga, hogy gondoskodjék „mindenki” nagyjából egyenlő jólétéről. Mármint a miénkről, a társadalmi középéről.

A többség szerint az a hamis próféta, aki azt hirdeti, hogy ez a mi saját dolgunk. Hol voltak a tömegdemonstrációk a Rákosi-féle államosításhoz fogható monstre vagyonellenes bűn, a magán-nyugdíjpénztárak lenyúlása és elherdálása ellen? Magán? Pénztár? Tiszta svindli, megérdemlik a bankok – gondolhatták az áldozatok százezrei, s nyugodt álomra hajtották fejüket. Ezért nem fognak haragudni a Fideszre.

Sajnálom, de nem fog itt az igazság úgy győzni, mint a mesékben. Annak van nagy esélye, hogy belülről vagy a támogatói körből mondja be valaki az unalmast, esetleg soha nem fogjuk megtudni, hogy kicsoda. Vagy ha megtudjuk, az nem tetszik az ellenzéknek: fideszestől, Fidesz-baráttól vagy akit annak hisznek, „nem kell”, hiszen eleve nem az ellenzéki értékrend és viselkedési kód szerint történik. Miközben az ellenzék is ok nélkül van eltelve magával.

A megismerhető pártprogramok közül az MSZP által megrendelt alapítványi „ajánlat” egy óvatos szöszölés. A növekedés beindításához, még a normalizáláshoz is kevés, de baloldalinak is bátortalan. Az LMP alternatív költségvetése bevallottan növekedésellenes, a zöldebben megtermelt ugyanannyit osztaná el „igazságosabban”. A Fidesz belső disszidenseiről – Mellárról, Ángyánról – pontosan lehet tudni, hogy a baloldali, globalizációellenes-szocialista fősodorhoz tartoznak. Az Orbánt esetleg ciklus közben leváltó kormány gazdaságpolitikája nagy valószínűséggel bal- és szélsőbaloldali rögeszmék keveréke lenne, ugyanolyan életképtelen, mint a Fideszé.

Hasonlóan nem várható kibontakozás a belpolitikában sem. A szocialisták és a renegát baloldali fideszesek is garantáltan elsinkófálnák az LMP (és mellesleg a Jobbik) egyetlen használható programpontját, az ügynöknyilvánosságot. Elmaradna a számonkérés is, főleg reflexből („ők is emberek, minket is békén hagytak”), de közönséges ostobaságból is. És mivel az elsöprő többség azt hiszi „jogállamnak”, ha a fékek és ellensúlyok rendszerét a kormány és ellenzék kényszerű konszenzusához kötik, a korrupt és hibbant egypártrendszerből garantáltan visszatérnénk a korrupt és impotens kétharmados rendszerbe. Ahol, mivel az elsöprő többség baloldali, a helyi értéken vett „bal-” és „jobboldaliság” ismérve megint a szimbolikus, történelmi, kulturális kérdésekhez fűződő viszony lenne, folytatódnék a sérelmek és a paranoid gyűlölet állóháborúja, amit mifelénk tévesen „kultúrharc”-nak hívnak.

Ám első lépésben, az orbánságra visszahatásként a legnagyobb valószínűséggel radikális baloldali áttörés várható. A csehek nálunk sokkal nyugatosabbak, és gazdaságilag sokkal jobban állnak, viszont sokkal kevésbé barátkoztak meg az 1989 előtti rezsimmel. A hét végi helyhatósági és szenátusi választásokon 20 százaléknál többet kapott a magyar kollégáitól balra álló (mert kádárista-revizionista elhajlásoktól mentes) Cseh- és Morvaországi Kommunista Párt. A hazai választékból pont egy ilyen még hiányzik, de ki gondolt nálunk 2008 őszén 17 százalékos, öhm, nemzeti radikális pártra? Ha meg a többi „demokratikus” párt elégíti ki a csehországinál nagyobb szükségletet, az se jobb.

Akármiről beszél Bajnai október 23-án, egyvalamiben máris biztosan igaza van: hogy – ha igaz – „a Fidesz utáni teendőkről” beszél. A mai ellenzék alkalmatlan Orbán megbuktatására. De arra a helyzetre már most ajánlatos felkészülni, amit a mostani ellenzék teremthet, ha Orbán bármi okból megbukik.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!