A napokban bejárta a Facebookot Justin Trudeau nemrégiben megválasztott kanadai miniszterelnök bejelentése: kormánya tagjainak fele nő lesz, továbbá a Kabinet számos tagja Kanada történelme során (is) elnyomott kisebbségek közül kerül ki – a fogyatékkal élőktől az amerikai őslakosokon keresztül a szexuális kisebbségekig. A híradások azt is hangsúlyozzák, a kormánytagok egy része más értelemben "kisebbségi": nem professzionális karrierpolitikus, hanem inkább egy-egy terület szakértője, tudósa – így került a kormányba orvos és űrhajós is. De miért fontos, hogy egy kormányban legyenek nők és melegek is? Na és tudósok, szakértők? Ki mindenki legyen még benne, és miért?

A kormány összetétele mellett és ellen is számos érv hangzott el – ezek legtöbbje azonban a politikai képviseletről alkotott tévhiteken alapul, vagy a liberális demokrácia hívei számára nem elfogadható. Az alábbiakban e tévhitek közül szeretnék eloszlatni néhányat, a sokszínűség kritikátlan imádata és a kormány összetételében a liberalizmus végső hanyatlását vizionáló elképzelések közül egyaránt.

1. tévhit: "Ez a kormány igazi képviseletet nyújt mindenkinek."

Gondolhatnánk azt is: azért fontos egy sokszínű kormány, mert csak így képviselhető minden állampolgár érdeke egy sokszínű politikai közösségben – mint amilyen a modern államok többsége. Rossz hírem van: legelőször is, így se képviselhető. Az emberek ennél sokkal sokszínűbbek. Mások a sarkkörön túli őslakosok jellemző érdekei, és megint mások a Nagy Tavak vidékén megtelepedett őslakosok érdekei. A melegek és a leszbikusok nem mindenben értenek egyet, ahogy a siketek és a mozgássérültek sem – még jellemzően, általában sem. Ha cél az lenne, hogy mindenki érdekeit képviseljék egy döntéshozó testületben, az új kanadai Kabinet esetében ez nyilvánvalóan nem teljesülne.

De ami fontosabb: nem is kell, hogy teljesüljön. Egyrészt: az "igazi" képviselet nem azt jelenti, férfit csak férfi, katolikust csak katolikus, meleget csak meleg képvisel. Például nem minden meleg számára a melegsége a meghatározó politikai döntései terén. Mindenkinek egyéni döntése, hogy a csoportidentitásaihoz kötődő érdekekből kiválassza, melyiket, vagy egyáltalán bármelyiket képviseltetni akarja-e a politikában. Könnyebben átérezhető ennek a jelentősége, amint észrevesszük, hogy egy embernek több csoportidentitása is lehet – léteznek meleg romák, léteznek roma nők stb. Az is gyakran előfordul, hogy egy ember különböző identitásaihoz egymásnak ellentmondó érdekek köthetők (léteznek katolikus melegek is). Ki döntse el, ha nem ő maga, hogy ezek közül melyik nyerjen politikai képviseletet? Ráadásul a politikai képviselet nem csak csoportérdekek, hanem elvek képviseletéből is állhat. Léteznek például feminista férfiak (nem is kevesen, még ha Magyarországon ez meglepő is): ők a nők egyenjogúsága melletti morális kiállás miatt is szavazhatnak egy pártra vagy jelöltre, függetlenül attól, hogy egyébként a feminista közpolitika az egyéni érdekeiknek megfelel-e vagy sem. Az "igazi" képviselet tehát nem attól "igazi", hogy mindenkit besorolunk egy csoportba, és annak egy tagját benyomjuk a képviselő-testületbe. Az "igazi" képviselet attól "igazi", hogy a választópolgárok egyenlő és méltányos feltételek között eldönthetik, ki képviseli őket egy adott programmal.

Másrészt: ne felejtsük, hogy Trudeau Kabinetjének majdnem-minden-virága Kanada szövetségi kormányában, nem pedig a szövetségi parlamentben virágzik. A kormány – a törvényhozó hatalmat gyakorló parlamenttel ellentétben – nem képviseleti szerv. Ha bárkit képvisel, az a többségi döntéshozatalban kialakult többség, nem pedig az állampolgárok összessége. Ez akkor is igaz, ha legitim demokráciákban a kormány mindannyiunk nevében jár el. A kormány felhatalmazását nem abból meríti, hogy pontosan leképezi a társadalomban fellelhető érdekeket, nézeteket, hanem abból, hogy fair eljárásban választották meg. A kormányoknak tehát már csak ezért sem feladata a mindenkire kiterjedő képviselet.

2. tévhit: "A kanadai kormány a szakértelem mítoszát erősíti – pedig nincs pusztán szakmai politizálás."

Gomperz Tamás cikkében azért kritizálja a kanadai kormány összetételét, mert az az orvosok és űrhajósok felvonultatásával egy illúziót erősít. Illúzió – véli Gomperz –, hogy a politikai nézeteltéréseink pusztán szakmai úton feloldhatók. Eddig igaza is van: azért van szükségünk politikára, mert az állampolgároknak eltérő elképzelései vannak arról, hogy mik a helyes, igazságos közösségi döntések. Éppen ezért nem létezik tisztán "szakmai kormányzás". Gomperz példájával élve: az egykulcsos és a többkulcsos adó között nem tudunk tisztán "szakmai" (értsd: értékítélet-mentes) szempontok alapján dönteni. Szakmai kérdés csak az lehet: megfelelő eszköze-e az egy- vagy többkulcsos adó egy adott cél elérésének. Csakhogy a politikában meghatározó nézeteltérések éppen a célok kitűzésében jelentkeznek. A politikában ezért nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy más-más morális víziókkal rendelkezünk, amikor közösségünk jövőjéről gondolkodunk. Az ún. "szakértői kormányok" azonban épp ezt igyekezni figyelmen kívül hagyni: úgy tesznek, mintha a politikai közösség tagjai egyetértenének a legfontosabb kérdésekben, és csak a megvalósítás részletkérdéseit kellene kompetensen megoldaniuk.

Gomperz viszont az előbbi, helyes feltevések alapján téves diagnózist állít fel a konkrét esetben. Nem veszi figyelembe ugyanis, hogy Kanada kormánya egy párt színeiben vezeti az országot. A Kabinet koránt sem értéksemleges: jó vagy rossz, vitatható és vitatott, de jelenleg a többség által választott értékek alapján vállalta Kanada kormányzását. A szakértők bevonása ebben az esetben tehát csupán azt jelenti: a kormány professzionálisan – vagy legalábbis a professzionalizmus látszatát keltve – kívánja megvalósítani programját. Más kérdés, hogy ehhez valóban szükség van-e szakértő miniszterekre. A jól működő demokráciákban általában a miniszterek akkor is lehetőséget teremtenek és odafigyelnek a szakértők hozzájárulására a kormányzati politikához, ha ők maguk nem szakértők. Például úgy, hogy hajlandóak érdemben konzultálni az egy adott területen szakértelemmel rendelkező személyekkel, szervezetekkel.

3. tévhit: "Egy liberális államban nem vehetjük figyelembe a kormánytagok identitását."

Mármint kik nem vehetik figyelembe? Egy liberális államban a kormányfőnek rendszerint jelentős, meghatározó beleszólása van abba, hogy kik lesznek a kabinetje tagjai. Talán itt le is ragadhatnánk: a kormányfőnek egyszerűen joga van – bizonyos határok között – azt javasolni kormánytagnak, akit csak szeretne. Ha ő történetesen sokszínű kormányt szeretne, a liberális demokrácia híve ez ellen nem emelhet kifogást. Nem korporativista szellemet idéző, kikényszerített kvótáról van szó, hanem egy személyzetpolitikai döntésről.

Ennél azonban tovább mehetünk. A sokszínű kormányok ugyanis nem pusztán nem mondanak ellent a liberális alkotmányos berendezkedésnek. Két okból is határozottan összhangban állnak a liberális demokratikus alkotmányosság szellemével. Egyrészt: azt az üzenetet közvetítik, hogy a közéleti szerepvállalásban érvényesül az esélyegyenlőség. A kormány tagjai nem azért kerülhettek a Kabinetbe, mert származásukra nézve őslakosok, menekültek, vagy a többségűtől eltérő vallásúak stb., hanem mindezek ellenére. A Kabinet összetétele azt mutatja, hogy Kanadában pusztán származása, társadalmi helyzete folytán a kanadai történelem jelentős része során elnyomott kisebbségek tagjai ma már nem feltétlenül kerülnek hátrányba a politikai részvételben.

Másrészt: a sokszínű hátterű személyekből álló kormányok egyszerűen magasabb színvonalú szakmai munkára lehetnek képesek. Hogy miért? Azért, mert a különböző hátterű emberek szükségszerűen különböző előítéletekkel, elfogultságokkal vesznek részt a döntéshozatalban, egyes témákra, kérdésekre eltérő éberséggel. Egy olyan kormány, amelyik kizárólag fehér, középosztálybeli, heteroszexuális férfiakból áll, sok tekintetben nagyon is hasonló elfogultságokban osztozik. A magas színvonalú szakmai döntéshozatalnak azonban előfeltétele az is, hogy egy döntéshozó testület képes legyen minél inkább feltárni és semlegesíteni tagjainak előítéleteit, elfogultságait. Ez segítheti a testületet abban, hogy – a választott politikai értékei megvalósítása során – minél inkább a szakmai szempontokat érvényesítse a feldolgozatlan, reflektálatlan előítéletek helyett. Az egyéni elfogultságok pedig akkor deríthetők fel a legjobban, ha többféle hátterű ember vesz részt a csoportos döntéshozatalban.

Ebből a szempontból lényegtelen, hogy létezik-e még olyan kisebbség, amelyik nem került be a Kabinetbe – nyilvánvalóan igen (ld. feljebb). Mindegy is, mert az eltérő hátterű kormánytagok így is képesek felhívni egymás figyelmét a hátterükből adódó elfogultságokra. Ez viszont lehetőséget teremthet a szakmailag színvonalasabb munkára – akár tetszik nekünk a megvalósítandó program, akár frászt kapunk a kormány programjától. A színvonalas, szakmailag megalapozott kormányzás pedig pártpreferenciától függetlenül minden állampolgár számára méltányolható közérdek.

A szerző a TASZ Politikai Részvételi Jogi Program munkatársa.