Ceglédi: Magyar történelem, ahogy valójában történt

Ideje leleplezni a hamis történetírást: mindig is Brüsszellel csatáztunk!

  • Ceglédi Zoltán Ceglédi Zoltán
Ceglédi: Magyar történelem, ahogy valójában történt

Kezdetek: a kalandozó magyarok hősies honvédő háború keretében jutottak el a Kárpát-medencébe, hogy itt otthont lelve aztán ezer éven át védelmezzék Brüsszelt a keletről érkező pogányoktól, miután egész nyugatot meghódították megvédve. A magyar eredendően keresztény nép, melyet bőséges rovásírásos forrás is bizonyít. És szilaj: az államalapítástól egészen a közelmúltig kizárólag a magyarok döntöttek sorsukról, míg más nemzetek Anjou meg Luxemburgi meg Jagelló uralkodókat importáltak, kormányzásra való képtelenségük okán. Dobzse, lúzerek!

Magyarország tehát mindig megvédte a hálátlan Brüsszelt, pedig amikor Juncker rátette a kezét az egyik turulra, annak kék lett a szeme. 1242-ben a mongol migránsok támadását vertük vissza, a tatárjárás totális kudarcot szenvedett. Sértetlen országunk újjáépítését ekkor a nemzeti nagytőkések (például Csák Lőrinc, Aba Lőrinc vagy Frangepán Lőrinc) összefogása segítette. A 15. századra uralmunk alá hajtottuk Brüsszelt, az első bemagyarodó Habsburg uralkodó a bizonyíték. Az újabb, immár török támadást Mátyás király plebejus hadvezérével, Dózsa Györggyel közösen kerítést (majd kisebb ülőbútorokat) építve állította meg. A végső győzelmet Mohácsnál arattuk, ahonnan a török gyáván elszelelt, míg II. Lajos bátran a helyszínen maradt. Cseles! Az iszlám migránsok maradékát Dobó István kergette szét, ahogy az az Egri csillagok című dokumentumfilmben látható. A vár ezért soha nem került török kézre.

Ezután 150 év békés, szerves fejlődés következett, a leigázott törököktől konyhai fortélyokat, kertészetet és fürdőépítést tanultunk, Erdély pedig mindvégig Nagy-Magyarország elidegeníthetetlen és osztatlan részeként működött. A 17. század végére Brüsszel is elismerte, hogy a magyar reformok működnek, a karlócai békéből kiviláglott, hogy csak fordítási hibák és Soros György okozta a galibát, önerőből hazaküldtük az iszlámosokat. Kis idő múlva, II. Rákóczi Ferenc politikai értelemben érvényes és eredményes szabadságharcának köszönhetően csatlakoztak a legyőzött nyugatiak Magyarországhoz. A női princípiumot Mária Terézia teljesítette ki, míg férje, Tommen Baratheon uralkodott, utóda, II. József pedig olyannyira tisztelte a Szent Koronát, hogy azt a saját sváb, korpás fejével érinteni se merte. Viszont sokat olvasott Petőfit, rendes magyar ember volt.

Ez az időszak a határvadászok aranykora is, a betörő migránsoktól Rózsa Sándor és a csendőrbetyárok közösen védelmezték a kerítést. Egy idő után azonban már a belső ellenség is felüti a fejét: Soros György pénzén Kossuth Lajos ottomán-zsidó liberalizmussal próbál bomlasztani, vele szemben csak Széchenyi Fürdő képviseli a józanság hangját. Száz kisvasutat csináltak, ezeret. 1849-ben gy pillanatig úgy tűnik, hogy Brüsszel támadásával szemben még az orosz elvtársak segítsége sem elegendő, hiába kiáltotta el a lépcsőházban a szíven lőtt Dózsa László a 12 pontot, de aztán a kiegyezés nemzeti kormányokat hoz sorban. Magyarország épül-szépül, mivel a hatalomnak a közelébe se kerülnek a 19. század második felétől a szabadelvűek. A Városligetet ugyan túlfásították, de azt lehet orvosolni.

Az első világháborút megnyertük, csak aztán hátbaszúrtak minket, és Károlyi Mihály álomgyilkos francia barátnője kedvéért elcsatolták Trianont. Az 1920-as év mérlege még így is egál, megmutattuk a magyar virtust: ha leszedik az ország kétharmadát, hát mi a maradók közül meg kitiltjuk a zsidókat az egyetemekről. Nem tudunk olyan kicsik lenni, hogy ne vágjunk még le magunkból, kutya Brüsszel, nesze! Tulajdonképpen győztünk. Ezután Horthy Miklós legendásan tökéletes kormányzása jött el, ahol minden egyes magyar embernek jó lett az élete, már aki az Édes Annában az úrfi, és nem a cseléd volt. De ki akarna cseléd lenni, nem igaz, Tasziló?

A második világháborút Brüsszel ellen megnyertük, csak túlságosan lefoglalt minket, hogy a zsidókat megvédjük a németektől, és amíg nem figyeltünk oda, megint elcsatolták Trianont. De jött 1956 polgári forradalma, ahol nem az oroszok, hanem a brüsszeli szovjetek ellen küzdöttünk, ez fontos! Sőt, Magyarország biztonságát a brüsszeli imperializmussal szemben az orosz védelmi egységek szavatolták, akik mindig tudták, mennyi az idő. Kádár János kormányzása hát így jó volt, de rossz volt, de jó volt. Kerényi Imrének konyakot kellett innia a vezető elvtársakkal, meg moszkvai komcsi ünnepséget rendezni, Stefka Istvánt kitüntetésekkel üldözték, na ez nem volt jó. Bencsik András időzített bombát helyezett el a Népszabadságban, ehhez be kellett épülnie sajnos, mélyen, rektálisan, de nemrég csak felrobbant a szerkezet. Köszönjük, elvtárs! A sajtóhelyzet a maitól sokkal jobb volt, azt úgy egyben vissza kéne hozni. Meg nem igaz már, hogy egy pofont se adhasson a rendőr! És a huligánokat zavarják el borbélyhoz!

A rendszerváltás az nem történt meg igazából. Brüsszel 2010-ig diktatúrát tartott fenn Magyarországon, tukmálta a hülye pénzét, meg nyitogatta a határokat, hogy menjen a magyar, menjen oda hozzájuk, hát minek, ki tud ott magyarul, Brüsszelben, nem igaz? De végül hét évvel ezelőtt mégis nemzeti kormánya lett Magyarországnak, a magyarok kétharmada pont arra szavazott, amit Semjén Zsolt egy random péntek délután ötkor egy salátatörvényben becsúsztat Gulyás Gergely bizottságának ajtaja alatt. Aranykor, igazi aranykor, ahol azonban továbbra is résen kell lenni, mivel a Brüsszelből támadó homoszexuális zsidó iszlámterror ellen egyetlen lehetséges védekezés van: a teljes elhülyülés. Azonban időnk, mint a Balaton vize – oligarchák böhöm stégjei miatt iszaposodó.

Jaj, kimaradt a bratislavai csata, nem jó az egész!