Hont: Far, pofa, vizit

- Mit látsz, Laca?

- Kicsit halkabban kérdezd, mert nem látok olyan nagyot.

- Mit látsz?

- Egy nagy segget látok! … De nem is látom! Lehet, hogy csak hallucinálok!

Az idézett párbeszédet a legendás Albert Einstein Bizottság tánczenekar tagjai éneklik (pontosabban kedélyesen ordibálják) a még legendásabb Kalandra fel! című albumuk nyitó dalában, a leglegendásabb Putty Puttyban.

Három és fél évtized elteltével elmondhatjuk, ha hallucináció volt is, valósággá vált. Tényleg ezt látjuk. Ideje megszoknunk, ha nehéz is. Azt még nehezebb, mert a nóta ’82-es fölvételekor is elképzelhetetlen volt, hét-nyolc évvel később, az úgynevezett rendszerváltás idején meg pláne, hogy szinte az összes csatornán ezt fogjuk látni. Pedig nézhetjük valamennyi felületen, köztéri plakáton, a napilapok többségében, a szembejövő online hirdetésekben, ezt hallhatjuk minden hullámhosszon. Ellep az ülep. S látni vagyunk kénytelenek a fényesítés fáradtságos műveletét, s a fényesítők öntudatos hadát. Ez utóbbiak tevékenységüket valamilyen különös okból kifolyólag újságírásnak meg műsorkészítésnek tartják. Gusztus dolga.

Az viszont a pofátlanságé, hogy a médiaipari kurzusszolgák a valódi újságírókat és szerkesztőket nevezik propagandistának meg politikai agitátoroknak. Bár ezt fölfoghatjuk beismerésként is, hiszen a Nemzeti Projekció Rendszerének irányítói és beosztottjai mindig ellenfeleiket vádolják azzal, amit ők maguk követnek el. Például, hogy a „túloldal” tartja megszállás alatt a tömegtájékoztatást, holott alig van olyan négyzetcentiméter, amelyet ne a fideszmédia uralna.

Elsőre ezért is teljesen érthetetlen az az örömködés, amelyik a Hír Tv múlt heti visszafoglalását övezte. A revizionista lázban égő Horthy-kor sajtója nem ünnepelte úgy Észak-Erdély visszacsatolását, mint a NER-propaganda azt, hogy az egy-két százalékos nézettségű csatorna megtért Teremtőjéhez. (A szónak természetesen abban az értelmében is, hogy a G-nap után életre lehelt Hír Tv televízióként megszűnt létezni.) Ám az öröm őszinte, és nem a területfoglalásnak szól, hanem annak, hogy a NER-en kívülieknek, a NER-ből kitekintgetőknek most rossz. A fideszmédia, amely – ismétlem – a celldömölki helyi rádiótól a Bázakerettyei Hírmondóig szinte már mindent fölfalt, még azt sem tudta elviselni, hogy a már csak online létezett Heti Válasz legalább az interneten továbbéljen, hogy munkatársai legalább netes adományokból megpróbálják eltartani lapjukat és magukat.

A fideszmédia lakájai és kisinasai attól boldogok, hogy igazolást kaptak saját életükre. A kádári morál kései megdicsőülését. A „minek ugrálni”, a „be kell állni a sorba”, a „fölösleges mindig okoskodni”, a „szép eszmékből nem veszünk kenyeret” elkoptatott bölcsességeit. Szimbolikus az idézett Bizottság együttes vezetőjének, Wahorn András zenész-képzőművésznek esete. A magyar underground jellegzetes alakját a jobboldal tíz éve kebelére ölelte egy cigányügyi nyilatkozata után. A hatalomváltást követően a Bizottsággal kiállítást is kaptak a Műcsarnokban, ahol az akkori kultúrpolitika tótumfaktuma, Szőcs Géza is tiszteletét tette. Azonban kiderült, hogy egy öntörvényű művész nem fog igazodni a kiborgok karához, így a fideszmédia munkásai most úgy gúnyolódnak a tévéből való kiebrudalásán, mint egykor a szocializmus tollnokai bosszankodtak performanszain.

Nem meglepő, hogy mindkét rendszerből ugyanazok lógnak ki, ahogy az sem, hogy ugyanaz a típus érvényesül. Már amennyire érvényesül. A NER személyzetét még csak túl sem fizetik. Többet kapnak, mintha tisztességes munkát végeznének, de ezen kívül legföljebb közepes státuszszimbólumokat vágnak hozzájuk. Például belépőket olyan fesztiválokra, ahol elkerített, föllampionozott VIP-teraszokon mulat a nerokrácia. Körülöttük a NER-kisburzsoázia tart flottatüntetést. Szigorúan térdnadrágban, teniszcipőben, vitorlás pólóban, műanyag talpas pohárban lögybölve a rozét. A nyolcvanas években lángossütők lettek volna vagy butikosok, és azt hittük, hogy belőlük válik az életerős polgárság. Csakhogy a pozíciójuk nem a kockázatvállaláson alapult, hanem a hiánygazdaságon, ahogy most a betagozódáson, de ezeket a tényeket elfedte/elfedi az „aki dolgozik, boldogul” léthazugsága.

A boldogulás ára a jövőfosztott, sivárságban, igénytelenségben tartott, versenyképes tudástól és információktól elzárt milliók élete. A klientúrának való pénzcsorgatást az teszi lehetővé, hogy embercsoportok sokasága húzza ki hónapról hónapra néhány tízezer forintból egyhangú körülmények közt, a felemelkedés lehetősége nélkül. Mert nem is tudják, hová lehetne fölemelkedni: Lázár János videójából értesülnek, hogy Bécsben Gorenjék helyett már migránsok vannak, a fideszmédia egyik alágából, a köztévéből pedig azt, hogy Pesten a szemüvegesek már megint elégedetlenkednek. Noha a biztos közmunka és a fix fenék kiszámítható kereteket adnak az életnek. Élményt meg a kortespörköltök jelentenek, és az, hogy az urakkal és a NER-középosztállyal együtt lehet gyűlölni és félni a még szerencsétlenebbeket. A távoli Afrika és Ázsia mélyén tengődőket, akik egy nap majd fölkerekednek elvenni a magyarok munkáját meg kultúráját. Mondjuk az indiai bhangik.

A bhangik a dalitok, azaz az érinthetetlenek kasztjának egyik alkasztját alkotják. Hagyományosan az ő feladatuk az utcaseprés, a latrinapucolás és a csatornatisztítás. Ez utóbbit úgy kell elképzelni, hogy többnyire egy szál alsóneműre vetkőzött férfi alászáll a szennyvízbe, és puszta kézzel vagy kezdetleges eszközökkel (lapát, vödör) próbálja összehalászni az emberi ürülékből és mindenfélékből összeálló lerakódásokat. Munkájuk után általában egy pohár vizet sem kapnak, nemhogy lefürödni engednék őket. Rengetegen halnak meg közülük gázmérgezésben, ritkán érik meg a 60 éves kort. Ők a páriák páriái. A kitörésre esélyük sincs, Indiában amúgy is 5 százalék a kaszton kívüli házasodás, de ők még az érinthetetlenek közt is kiközösítettnek számítanak. Így a tanulás útja sem igen áll nyitva előttük. Egy bhangi gyermeke tehát jó eséllyel szintén bűzös kanálisokban, szűk csővezetékekben fog úszni egész életében. Szegények nem tudják, süllyedhetnének mélyebb és sötétebb csatornákba is: dolgozhatnának a fideszmédiában is.