– Eszerint te Hitlert sem akasztattad volna fel? – szegezte nekem a mondatot. – Természetesen nem! – feleltem. – De hát ő mégiscsak milliókat ölt meg! – vetette ellen az egyik, szemlátomást megingó eltörléspárti. – Most számokról beszélünk vagy elvekről? – kérdeztem vissza.
Áremelés az egyik oldalon, trükközési lehetőség az adókkal a másik oldalon. A kormány ügyeskedéskedése közben éppen csak a legfontosabb cél, a tiszta, áttekinthető piaci viszonyok és a hozzá tartozó világos, egyszerű adórendszer látszik a semmibe veszni.
Többet hazudtunk, mint négy éve – ez a mondat a pártok közös szlogenje lehetett volna a 2006-os kampány(ok)ban.
Hírek szerint a német E.ON Ruhrgas a MOL-tól vásárolt üzletrészeivel fizetne a Gazpromnak szibériai gázmező közös kiaknázásáért. A magyar gáztarifa megállapítása kikerülhet a nemzeti hatáskörből, ráadásul a Gazprom bármikor bevetheti az energiafegyvert. Minderről a magyar közvéleményt elfelejtették értesíteni.
A hatalom megszerzése/megtartása érdekében mindenre elszánt, magukat pótolhatatlannak hitt két politikus vezette táborok összecsapásai éppen a lényeget szorítják háttérbe: a társadalmi csoportok közül melyiknek mekkora rész jusson a GDP tortájából. Fel sem tűnik, hogy „konzervatívok” és „szocialisták” receptjei idehaza pont a fordítottjai annak, amit hasonnevű nyugati pártszövetségeseik ajánlanak a társadalomnak.
Nehéz eldönteni, hogy a rendszerváltás óta nőtt, vagy épp ellenkezőleg, csökkent a megosztottság a magyar társadalomban. Mindenesetre, popzenészek és értelmiségiek az őszi utcai megmozdulások és összecsapások ütötte sebek gyógyítására vállalkoztak.
Mintha a sajtó beleragadt volna Gyurcsány és/vagy Orbán ostorozásába (a nem kívánt rész törlendő), ahelyett, hogy az életünket, jövőnket meghatározó fontos témákat vitatná meg, az anyaország és a határon túli magyarság viszonyát éppúgy, mint a Föld ökoszisztémájának tönkretételével járó veszélyeket.
Csendben, diszkréten, de azonnali hatállyal és indoklás nélkül menesztette az egészségügyi miniszter a hévízi gyógykórház főigazgatóját. Az elbocsátó levelet még az önkormányzati testület döntése előtt aláírta. Indoklás nincs. Jelölt viszont állítólag már van a megüresedett posztra.
- vallja Kaján Tibor (85 éves), a karikaturisták doyenje, aki munkatársunk, Dobszay János kérdéseire saját fegyverével, ceruzával válaszolt.
Budapest XIV. kerületében, a Komáromi útnál, az M3-as bevezető szakaszánál, amint az ember áthalad a zuglói körvasútsor fölött, holdbéli táj tárul a szeme elé: törmelékhegyek éktelenkednek egy négyhektáros területen. Eddig kétszázhúsz lakos írta alá a Metzger Trans Kft. által működtetett hulladéktelep bővítése elleni tiltakozást. Mindhiába. A jelek szerint az üzleti érdekek többet nyomnak a latba, mint a környezeti- és zajártalmak ellen küzdők érvei.
Abban, hogy nem volt holokauszt, nem értettek egyet, abban azonban igen, hogy Izraelnek nincsen joga az állami létezéshez - a teheráni konferencián részt vevő ultraortodox zsidók, akiket az iráni elnök éppúgy vendégül látott, mint a Nyugatról érkezett antiszemita holokauszt-tagadókat.
Miután a Legfelsőbb Bíróság büntető kollégiuma megsemmisítette a Kisbarnaki Farkas Ferenc ellen 1950 márciusában hozott népbírósági ítéletet, a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottsága úgy döntött, kezdeményezi vezérezredesi rendfokozatának poszthumusz helyreállítását. A döntést Szekeres honvédelmi miniszter továbbította az államfőnek, aki jóváhagyta. Kisbarnaki Farkas személye reflektorfénybe került, történészek vitatkoznak a nyilas érában játszott szerepéről.
A Kurtlar Vadisi, magyarul Farkasok völgye című filmet jegyző rendezőpáros receptje nem túl bonyolult: végy egy félig igaz történetet, öntsd nyakon Amerika-fóbiás sztereotípiák, hamis zsidó-és keresztényellenes közhelyek szószával, a pozitív karaktereket alakító hazai sztárok mellé vegyél be rosszfiúnak pár B-kategóriás hollywoodi férfiszínészt, turbózd fel annyira, hogy bizonyos nyugati politikusokban ingerencia gyúljon a betiltására, és a kasszasiker garantált.
A pillanatok alatt hatalmas skandalummá kerekedő “címkegate”-nek tanulsága sok van, de következménye – már ha kompetens jogállamban élünk – csak egy lehet: szigorú büntetés Nem egy-két piti ügyeskedőről van szó, hanem jól szervezett bűnbandáról. Nagy jóindulat kell annak feltételezéséhez, hogy mindez kenőpénz nélkül mehetett. Az meg végképp furcsa, hogy a M.E.G.A cég, melynek tulajdonosai nemegyszer lebuktak már állategészségügyi vizsgálaton, tovább működhet. Ha nem korrupcióról, akkor szakszerűtlenségről - vagy jogalkalmazási defektről - beszélhetünk.
Kevés olyan tömör, lényegre törő, ugyanakkor demokratikusabb sajtóműfajt ismerünk, mint az apróhirdetés. Azok, akik a kiadóhivatalokba beviszik, és feladják ezeket az apró betűs szövegeket, szavanként fizetnek érte, tehát kerülik a terjengősséget, a legszükségesebb információkra koncentrálnak. A hirdetések kivétel nélkül mindenkihez szólnak, nem tesznek különbséget az olvasók között.
Bőhm András – akit korábban szoros munkakapcsolat fűzött Demszky Gáborhoz - 1990 óta tagja az SZDSZ-nek, 2002 óta országgyűlési képviselő, az SZDSZ országos tanácsának elnöke, s tizenkét éven át, 2006-ig, a fővárosi közgyűlésben volt a liberális párt frakcióvezetője. A jó viszony elromlott, amikor a főpolgármester a nyáron személycseréket hajtott végre az SZDSZ frakcióban és új tanácsadókat választott. Kapcsolatuk az önkormányzati választásokat követően újabb mélypontra süllyedt.
Először a hvg.hu oldalán jelent meg az az MDF helyzetét és feladatait értékelő tanulmány, amelyet szerzője a pártelnökségnek vitaanyagként írt. Csalódást kelt a dolgozat, elkoptatott közhelyek gyűjteménye. Ha az MDF intellektuális tüzérségétől csak ennyire futja, akkor Orbánnak aligha kell túlságosan aggódnia.
„De rág rajtunk egy nagy kérdés, / Mint féreg rág a tormán:/Mondja kérem, nem tudja, hogy / Hová lett a magyar kormány?” Gábor Andor 1944 decemberében írt, A nagy kérdés című verse jut az eszembe, amikor az új kormányzati negyed építésének tizenhat éve, fantomszerűen vissza-visszatérő tervéről hallok, mely immár politikai programmá nemesedett és a megvalósulás küszöbére ért.
Még akit nem érdekel a politika, annak is feltűnik, az azonos időszakra eső közvélemény-kutatási eredmények mennyire eltérőek. Sokan vélekednek úgy – okkal-ok nélkül, hogy a Szonda Ipsos és az utóbbi időben a Századvég-Forsense az MSZP-hez, a Medián az SZDSZ-hez, a Gallup a Fideszhez húz. De joggal hihetnénk, hogy mindez nem befolyásolja a mérési eredményeket. Vagy mégis? Kovács András szociológust, a CEU professzorát kérdeztük, aki számos közvélemény-kutatást vezetett az elmúlt évtizedekben.
A regnáló koalíció illetékesei hosszú évek óta győzködik a lakosságot: szükséges a gázár piaci alapú felzárkóztatása. Mikor lassacskán – ha zúgolódva is - kezdene belenyugodni ebbe a fogyasztó, kiderül, hazánk az uniós átlagnál is drágábban veszi a földgázt. Jogos, hogy minden szolgáltatásért a reális árat fizessük, és ne pedig „nemzetközi tranzakciónak” csúfolt lenyúlás bepalizott károsultjaiként öntsük a pénzt a moszkvai gázóriás zsebébe.
