Interjú a plázakirállyal

Nagyszabású megaprojektekel van jelen a magyar piacon Mordechai (Moti) Zisser, az izraeli tulajdonban lévő Plaza Centers elnöke. Nevéhez fűződik a Kerepesi úti lovarda helyén épülő grandiózus Aréna Pláza, a Hajógyári Szigeten létesülő „magyar Las Vegas”. Cége hozta létre 12 éve a Duna Plázát, és épített azután 15 másikat, szerte az országban. Zissert Jeruzsálemben interjúvolta meg a hvg.hu tudósítója.


Most ér véget a Kádár-rendszer

A maradék jóléti intézmények, közszolgáltatások piacosításával kimúlik a Kádár-korszakban kiépített – annak idején a rendszer legitimációját szolgáló - koraszülött jóléti állam. A nagyarányú és sebtében végrehajtott „reformokhoz” hiányzik a közvélemény támogatása. A jelek szerint a társadalom a jelenlegi kormányzat által felkínáltnál aktívabb, védelmezőbb államra tartana igényt.


Nem szeretitek a reformokat? Majd megszeretitek!

Demokráciákban megbéníthatja a reformereket, ha a nép ódzkodik a legalábbis átmenetileg áldozatokat követelő, ám szükséges reformoktól. Ha politikailag passzív a nép, könnyebb dolguk van a változás híveinek, viszont sérülnek a demokrácia elvei. A dilemma a jelenlegi magyar helyzetre is érvényes.


A Lipótvárosi Fal rossz üzenete

Amennyiben a kormány és rendőrsége nem lesz hajlandó eltávolítani a Kossuth téri falat még a márciusi tizenötödiki tüntetésekig, akaratlanul is jó szolgálatot tesz a demonstrálóknak. Meghagy egy olyan szimbólumot, amelynek népszerűtlensége mozgósító erejű lehet, s összefoghatja az ellenzék politikailag tarka csoportjait.


Interjú Kupa Mihállyal - "Sok jót nem várhatunk"

A Kádár-rezsim a középiskolákból kitiltotta, összeesküvés vádjával bebörtönözte, majd „megbocsátott”, s a 80-as években ő lehetett az adóreform atyja. A rendszerváltozás után két éven át az Antall-kormány pénzügyminisztere. Megalapítja a Centrum Pártot, 2007-ben azonban visszavonul a politikusi pályájáról. Kupa Mihály életéről, a politika és a gazdaság összefüggéseiről, a jelenlegi kormányzat reformkényszeres intézkedéseiről beszél a hvg.hu-nak.


Interjú Hiller Istvánnal Izraelben

Szorosabb együttműködés a felsőoktatásban, kibővített ösztöndíjprogramok, kooperáció a biotechnológiai kutatásban – Hiller István közelmúltban tett izraeli látogatásának eredményei. Az oktatási és kulturális minisztert Jeruzsálemben interjúvolta meg tudósítónk.


Irán, a nevető harmadik

Teherán számára az USA közel-keleti és elő-ázsiai politikája felért egy lottóötössel. Megdöntötte a tálibok és Szaddam uralmát, pillanatnyilag az iraki megszállás leköti erőforrásait. Teherán közben háborítatlanul dolgozhat nukleáris programján.


Arthur Koestler és a politikai düh

Kié Arthur Koestler? A kérdésre egy külföldi nyilvánvalóan azt válaszolja, hogy mindenkié. Illetve: ez a nagyszerű elme és világhírű író, a huszadik század egyik leghitelesebb tanúja az emberiség, a gondolkodók közös tulajdona, éljenek bárhol a világon. Csakhogy Magyarországon vagyunk, Budapesten, abban a városban, ahol Koestler született, és itt árnyaltabban kell fogalmazni


A szóvivő cáfolja ügynökmúltját

Vajda Péter, a polgári titkosszolgálatok szóvivője a hvg.hu-hoz eljuttatott üzenetében határozottan cáfolta, hogy az 50-es években az elhárításnak dolgozott volna. Előzőleg Paul Lendvai (alias Lendvai Pál) Bécsből adott telefoninterjúban a hvg.hu-nak megerősítette, hogy a Der Standardban írt cikkében szereplő V.J., „városszerte ismert újságíró-besúgó a sztálini érából” nem más, mint Vajda Péter.


Lendvai: „Nem hazudok, nem tévedek, Vajda Péter besúgó volt”

Lendvai Pál a napokban a bécsi Der Standardban írt cikkében félreérthetetlenné tette, hogy amikor "egy városszerte ismert újságíró-besúgót" emleget, "még a sztálini érából” Vajda Péterre gondolt, hiszen nevet ugyan nem említ, de hozzáteszi: a "polgári titkosszolgálatok szóvivője" az illető. A hvg.hu-nak adott telefoninterjúban a neves publicista állította: Vajda az elhárításnak dolgozott az 50-es években. Vajda Pétert kerestük, ám nem tudtuk elérni.


Magyarföldön lassan jár a posta…

Szépszámú struktúrális nyavalya gyötri a Magyar Postát, miközben a liberalizáció itt dörömböl az ajtón. A bajokról mindenki véleményt alkothat, aki beteszi a lábát egy postahivatalba. Ilyenkor sok tekintetben úgy érezhetjük, mintha egy időalagútban visszarepültünk volna pár évtizedet. A Magyar Posta, a hajdan volt szocialista mamutvállalatok családjának utolsó mohikánja jelenleg inkább kistelepülési hivatalainak bezárása kapcsán válik a hírek szereplőjévé.


Zöldek és fejlesztők harca a Balatonért

Lassan négy éve tart a precedens értékűnek tekintett Balaton-per, amelyben természetvédők követelik a pálkövei partszakasz feltöltésének, beépítésének megakadályozását. Ha a bíróság másképpen dönt, a zöldek szerint eltűnnek a védett nádasok, a befektetők szerint viszont jobb esélyei lesznek, hogy elháruljanak az akadályok a tó környékének régóta esedékes korszerűsítése előtt. A per újabb fordulójára még januárban sor kerül.


Miért lettünk sereghajtók?

Johann Gottfried Herder, a 18. század második felében élt német költő, esztéta, filozófus alaposan ráijesztett magyar kortársaira, amikor azt jósolta, hogy az idegen népek tengerében, „századok múltán talán nyelvüket is alig lehet felfedezni". A nemzethalál víziója összefogásra, sikeres kezdeményezésekre késztette az akkori „politikai eliteket”.


Wielgus-ügy: kettős mérce a Vatikánban

Az ügynökfronton mindezidáig bezzegországnak számító lengyeleknél bombaként robbant a tavaly decemberben kinevezett varsói érsek spionmúltja. A hazája és egyháza renoméján jelentőset rontó főpap, Stanislaw Wielgus ügye sokkolta a múltfeltárást fontosnak tartó, ám a de facto államegyháznak számító katolikus hierarchiát „szent tehénnek” tekintő lengyel társadalmat.


Polyamory (nyitott szerelem), pro és kontra

Napjainkban egyre kevesebb az egyházi illetve polgári esküvő, egyre több a válás. Megjelentek különböző, a jog által elismert illetve szentesíteni nem kívánt együttélési formák. Új, alternatív kapcsolatrendszerek is alakulnak, köztük a polyamory mozgalom: hívei hadat üzennek az egyhangúságnak, az individualista vagyongyűjtésnek. A bírálók szerint viszont e mozgalmak veszélyeztetik a gyermeknevelés hagyományos, stabil intézményét.


Jeszenszky Géza: jó úton jár-e a Magyar Nemzet?

A Magyar Nemzet idei első számában „Mészárosok” címmel megjelent vezércikk többek között Bush „nagy elődjei” közé sorolja Hitlert. A cikk reagálásra késztette Jeszenszky Gézát, az Antall-kormány külügyminiszterét, hazánk korábbi washingtoni nagykövetét.


Palesztin belpolitikai küzdelmek – gépfegyverrel

Ami a Palesztin Hatóság ellenőrizte területeken végbemegy, az nemhogy az Unió vagy az Egyesült Államok, de még a közvetlen szomszédságban lévő Izrael átlagpolgára számára is felfoghatatlan. Arra a terrorizmus és a háború permanens fenyegetésében élő zsidó államban se volt példa, hogy egy munkapárti államfő és likudos miniszterelnök hívei, terepszínű egyenruhába bújva, automata fegyverrel, kézigránáttattal és aknavetővel menjenek egymásnak.


Magyar szemtanú a véres bagdadi hatalomátvételről

Egy magyar mérnök éppen Irakban tartózkodott, amikor Szaddám Husszein, 1979 júliusában megbuktatta rokonát, al Bakr elnököt és átvette a hatalmat. Részt vett a később porig bombázott iraki atomreaktor építésében és egy alkalommal közvetlen közelről is éljenezhette Szaddámot.


Törvénytelen a gázár-támogatási kérelem?

A törvények sűrűjében tájékozódó szerzőnk szerint a gázártámogatási kérelemben feltett kérdések sértik a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjogokat.


Kivégzés gengszterstílusban

– Eszerint te Hitlert sem akasztattad volna fel? – szegezte nekem a mondatot. – Természetesen nem! – feleltem. – De hát ő mégiscsak milliókat ölt meg! – vetette ellen az egyik, szemlátomást megingó eltörléspárti. – Most számokról beszélünk vagy elvekről? – kérdeztem vissza.