Irak: elhalasztották az újjáépítési versenytárgyalást

A szabályos versenytárgyalási kiírás csütörtökig nem történt meg, mivel a legmagasabb rangú iraki amerikai tisztségviselők között "szervezési nézeteltérés" támadt.

  • unknown unknown
Irak: elhalasztották az újjáépítési versenytárgyalást
Eredetileg csütörtökön két helyszínen tartották volna az iraki újjáépítésben részt venni kívánó cégek nemzetközi versenytárgyalását, azt azonban az amerikai védelmi minisztérium december 19-ére halasztotta.



Az iraki szövetséges erők ideiglenes hatóságán (CPA) belül az újjáépítés finanszírozásáért felelős David Nash szóvivője arról nem beszélt, hogy a halasztás összefügg-e a Pentagonnak azzal a döntésével, miszerint az Irak elleni háborút ellenző országok cégeit kizárják az újjáépítésben fővállalkozóként való részvételből. A Pentagon egyik szóvivője azt állította, hogy a halasztásnak nincs köze ehhez.



Az iraki újjáépítésre a Pentagon 18,6 milliárd dollárt szán, amelynek felhasználására 26 szerződés keretében lehet megbízást kapni. A legjelentősebb szerződésekre kiírt verseny győzteseit február 2-án hirdetik ki.



(MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.