Ismét megtámadtak egy keresztény templomot Burkina Fasóban
Az incidensben hat ember meghalt.
Az első kerekeket nem sikerült leereszteni, így a hátsó futóművön landolt a gép, anélkül, hogy bárki megsérült volna.
MTA
Nigel Farage már nem csak az EP-ben törhet előre.
hvg.hu
Alighogy benevezett, tetemes előnyre tett szert az elnökjelöltségért versenyző demokraták között Joe Biden, Barack Obama volt alelnöke. Egykori pozíciója mégsem garancia a sikerre, hiszen az USA történetében csupán a hatodik olyan alelnök lenne, aki választáson lép egyet előre.
Nagy Gábor
Könnygázt vetettek be albán rendőrök a miniszterelnöki hivatalra gyújtópalackokat hajigáló tüntetők ellen.
MTI
Mexikó második legnagyobb városában találtak rá a sírokra, négy embert őrizetbe vettek.
MTI
Felfüggesztették tevékenységüket az ENSZ-szel kapcsolatban álló humanitárius szervezetek Északnyugat-Szíria egyes részein, mert a szíriai rezsim és orosz szövetségese által végrehajtott csapások veszélyeztetik munkatársaik biztonságát.
MTI
Az utóbbi évek legsúlyosabb harcai dúltak a hétvégén a Gázai övezet és Izrael között, miközben az USA Iránnal szemben egyre harciasabb. Washington csábít és fenyeget, célja tárgyalásra bírni a Hamászt és Teheránt.
A vendégeket evakuálták, a három fegyverest likvidálták, de meghalt a szálloda egyik őre is.
hvg.hu
Nagy összegű pénzbüntetéssel sújtaná a migránsokat mentőket az olasz belügyminiszter. Egy kimentett emberért több ezer eurós büntetést fizettetne.
MTI
Amerikai szenátorok írtak közös levelet az elnöknek. Az Oroszországhoz való közeledésünkre is kitérnek benne.
hvg.hu
A venezuelai elnök szerint a volt hírszerzési vezető szervezte a múlt heti puccskísérletnek.
MTI
A szavazást maga Alekszisz Ciprasz kezdeményezte a konzervatív Új Demokrácia nevű ellenzéki párt nyomására.
MTI
Ahhoz, hogy a NATO amerikai segítség nélkül megvédhesse Közép- és Kelet-Európa államait, 357 milliárd dolláros többletkiadás kellene.
hvg.hu
Semmi jelölés nem volt a gépen, hetek után találta meg egy juhász.
hvg.hu
Van rá esély, hogy szabad legyen a himnuszéneklés.
hvg.hu
Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, hogy az ukrán parlament által a közelmúltban elfogadott nyelvtörvény nem korlátozza a kisebbségi jogokat.
hvg.hu
Még visszamehet a börtönbe, ha nem tanúskodik Assange ügyében.
MTI