6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A hálózatot helyreállító munkások közül pedig többen meghaltak az ágyúzásban. Kiemelten veszélyeztetett 500 ezer gyerek.
Kiújultak a harcok Kelet-Ukrajnában, a heves ágyúzások hatására több helyen is megsérült a vízvezeték-hálózat, ami 3,2 millió ember vízellátását és közegészségügyi hozzáférését veszélyezteti, hívja fel a figyelmet az UNICEF. Köztük 500 ezer gyerekét is, és a helyreállításnál dolgozó munkások is veszélyben vannak. Összesen öt helyen sérült meg a hálózat a június vége óta fellángoló harcokban. Az év kezdete óta a harcok már 58 alkalommal zavarták meg, vagy állították le teljesen a vízellátást az érintett területen élő 3,2 millió ember számára. Eddig kilenc vízügyi munkás halt meg munkavégzés közben a konfliktus kezdete óta – köztük hárman idén.
A vízellátás szünetelésekor az érintett lakosság szennyezett vizet kell, hogy használjon, ami főleg nyáron veszélyes, emiatt megnőtt a gyomor-bél hurutos megbetegedések száma. 2019 első öt hónapjában az UNICEF és partnerei közel 930 ezer embernek segítettek tiszta ivóvízhez jutni a frontvonal mindkét oldalán. A rászorulók vízszállítmányok és víztisztító anyagok segítségével jutottak ivóvízhez, valamint elvégezték a létfontosságú javításokat az amúgy is törékeny vízellátó rendszerben. Az UNICEF lehetőségei korlátozottak, hiszen a kelet-ukrajnai gyerekek és családok közegészségügyi ellátását és vízellátását biztosító tevékenységek forrásai mindössze 30 százalékban biztosítottak.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.