A modern és a középkori kereszténység találkozott, amikor a pápa fogadta Putyint

A Közel-Keleten élő keresztényekről, az ortodox katolikus és a katolikus egyház közti kapcsolatok javításáról, valamint az emberi jogokról beszélgetett csütörtökön a Vatikánban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Ferenc pápa. Putyin egyórás késéssel érkezett, a beszélgetés egy órán át tartott. Az orosz államfő már a harmadik alkalommal találkozott Ferenc pápával.

  • hvg.hu hvg.hu
A modern és a középkori kereszténység találkozott, amikor a pápa fogadta Putyint

„Putyin a középkori, felvilágosodás előtt kereszténységet képviseli. Az orosz elnök egyértelművé tette, hogy számára az olyan nyugati vívmányok, mint például az emberi jogok, vagy a vallásszabadság olyan értékek, amelyek nem feltétlenül fontosak Oroszország számára. Ferenc pápa sokkal inkább haladó álláspontot képviselt, az ő szemében a kereszténység elfogadja és támogatja az emberi jogokat” – mondta a találkozó után Massimo Introvigne, olasz valláskutató.

 A New York Times beszámolója szerint a véleménykülönbségek ellenére a beszélgetés alapvetően az együttműködés lehetőségeiről szólt. „Putyin számára a találkozó lehetőséget adott megítélésének a javítására, hiszen egy olyan globális vezetőnek mutatkozott, aki kész találkozni a feltételezett ellenféllel is. A pápa pedig úgy gondolja, Putyin együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy a világ megvédelmezhesse a Közel-Keleten élő keresztényeket. A találkozó azért is fontos volt Ferenc pápa számára, mert a katolikus egyházfő javítani szeretné az ortodoxok és a katolikusok közötti viszonyt” – írta a The New York Times.

Putyin a jobb pápa

Olaszországban sokan akadnak, akik az egykori kommunista KGB-ügynököt, majd az orosz titkosszolgálat volt vezetőjét, Putyint Ferencnél jobb kereszténynek tartják. „Lehet, hogy eretnekség, amit mondok, de a szememben Putyin inkább látszik pápának, mint Ferenc. A keresztény értékek legbüszkébb és legkitartóbb szószólója ugyanis Putyin elnök” – mondta Gianmatteo Ferrari, az oroszbarát Lombardia-Oroszország nevű szervezet titkára. A szervezet vezetője az a Gianluca Savoini, aki Matteo Salvini belügyminiszter szoros szövetségese, s állítólag a Róma és Moszkva közötti kapcsolatok egyik koordinátora.

A találkozóra néhány nappal az után került sor, hogy Putyin – szólva az európai katolikusokhoz is – a Financial Times című brit üzleti napilapnak adott nyilatkozatában elavultnak nevezte a liberalizmust, s amikor megkérdezték, nagyobb szerepet kell-e adni a vallásnak, közölte: „Pontosan ezért szeretnék néhány szót szólni a katolikusokról. Néha olyan érzésem támad, a liberális körök azért kezdenek el sokszor beszélni a katolikus egyház problémáiról, hogy lerombolják magát az intézményt. Ezt tisztességtelennek és veszélyesnek érzem”.

A hivatalos állami látogatáson Olaszországban tartózkodó Putyin találkozik majd a római kormány vezetőivel, s az érkezése előtt a Corriera della Sera című lapban megjelent interjúban dicsérte Salvinit, aki Putyin szerint el akarja érni, hogy az EU minél előbb oldja fel az Oroszország ellen érvényben lévő büntetőintézkedéseket.  

Három az orosz igazság

Putyin már háromszor találkozott Ferenc pápával, s az első megbeszélésen, 2013-ban szó volt egy közös szíriai békekezdeményezésről is.  A második találkozó 2015-ben volt, akkor a pápa valódi békekezdeményezéseket kért Putyintól, egy évvel az után, hogy Moszkva bekebelezte az Ukrajnához tartozó Krímet és véres háború tört ki Kelet-Ukrajnában az oroszpárti szakadárok és az ukrán hadsereg között.

AFP / Vatican Media / Handout

Paolo Pezzi, Moszkva katolikus érseke szerint bár szokatlan, hogy egy politikus három pápai kihallgatáson is részt vesz, kicsi annak az esélye, hogy belátható időn belül a katolikus egyházfő ellátogatna Oroszországba. Ferenc pápa ugyan 2016-ban Havannában találkozott az orosz ortodoxok vezetőivel, köztük Kiril pátriárkával, ám pápa eddig még sohasem lépett az orosz egyház ellenőrzése alatt lévő területre. Az oroszországi vizit már csak azért sem valószínű, mert az ortodox egyház „külügyminisztere”, Hilarion metropolita bejelentette: „egyházunkban sok érsek, pap és hívő még nem kész a találkozóra”. Akadnak, akik szerint Kiril sem örülne annak, ha Ferenc pápa megjelenne Oroszországban: az orosz egyházfő állítólag féltékeny Ferenc argentínai támogatottságára, s azt is tudja, hogy a katolikus egyházfő Oroszországban is népszerű.  

"