Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Megkezdődött a januári elnökválasztás kampánya Ukrajnában, ám az utcákat még az esélytelen politikusok uralják. A nehézsúlyú jelöltek egyelőre egymás lejáratásával vannak elfoglalva.
Komolyan veszi tavaly alapított mozgalmának nevét Arszenyij Jacenyuk volt ukrán külügyminiszter és parlamenti elnök. A Változás Frontja élén álló politikus korábbi nézeteinek szinte minden ponton ellentmondó programmal készül a jövő januári államfőválasztásra. A miniszterként NATO- és EU-párti Jacenyuk immár ellenzi az európai integrációt, inkább Kijev központú új kelet-európai szláv birodalomról vizionál. Múlt vasárnapi kijevi kampánygyűlésén – ahol annak ellenére is csak pár százan verődtek össze, hogy emberei a metrókijáratoknál osztogatták a meghívókat – mindent megígért. Egyebek mellett hektáronként több száz dolláros dotációt a mezőgazdaságnak, ingyenes gyógyszert, harcképes hadsereget és korrupciómentes közéletet, majd – mintha az utóbbi évtizedet nem a hatalom részeseként töltötte volna – erkölcstelennek és hazugnak nevezte a politikai elitet. A gyűlés vendégei többször is megkérdezték, miből kívánja finanszírozni programját, ám egyértelmű választ nem kaptak.
A váltás oka, hogy Jacenyuk megértette, Viktor Juscsenko államfő ötéves elnöksége idején Kijev egyetlen lépésnyivel sem került közelebb az EU- és NATO-tagsághoz, ezért az európai integráció lejáratott eszméjének erőltetésével aligha lehet választást nyerni, hasznosabbak a nacionalista hangok. A főként Nyugat-Ukrajnában népszerű Jacenyukot – aki a felmérések szerint 10 százalék körüli eredményre számíthat az első fordulóban – mindennek ellenére továbbra is a centrumhoz sorolják.
Az inkább a későbbi választásokra koncentráló 35 éves Jacenyuk, valamint az egykori központi banki elnök, a mindössze 3 százalékra esélyes Szerhij Tigipko már a kampány október 19-ei hivatalos startja előtt teleragasztatta Kijevet óriásplakátokkal. A voksolás két főszereplője, Julija Timosenko kormányfő és Viktor Janukovics volt miniszterelnök azonban még nem lendült bele a kampányolásba. Az ugyancsak nacionalista húrokat pengető, ám Moszkvával is békülni akaró, 15-20 százalékos támogatottságot élvező Timosenko inkább a Vatikánban tett látogatást a pápánál, majd Jeruzsálemben járt, hogy – miként mondta – feltöltődjön Jézus Krisztus sírja közelében és az Úrhoz kötődő helyeken, majd erős hittel készítse elő valamennyi ukrán szebb jövőjét. Amikor azonban Kijevben tartózkodik – legalábbis Vladimir Lanovoj közgazdász, Juscsenko egykori gazdasági tanácsadója szerint –, populista intézkedésekkel kiüríti a költségvetést, és beruházások helyett arra költ, hogy legalább az elnökválasztás második fordulójáig szavatolja a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek kifizetését. „Az idén még kapunk 4 milliárd dollárt az IMF-től, de jövőre már csak rendkívül drágán vehetünk fel hitelt a pénzpiacokon. A költségvetési hiány 2009-ben a GDP 5-6, jövőre pedig 7-8 százaléka körül lesz” – mondta Lanovoj a HVG-nek, hozzátéve, hogy a Timosenko- és a Juscsenko-kormány is kudarcot vallott a válságkezelésben; Ukrajna csak akkor lábalhat ki a termelési és pénzügyi krízisből, ha fő kereskedelmi partnerei már magukhoz tértek.
Timosenko gondjaihoz hozzájárul, hogy állandóak a vitái az elnökválasztáson ugyancsak induló, győzelmi esélyeit azonban szinte teljesen eljátszott Juscsenkóval. A parlament jó fél éve gyakorlatilag nem működik, és a miniszterek alatt is inog a szék. Az is elképzelhető, hogy a két egykori szövetséges valamelyike megpróbálja ellehetetleníteni a választást, ha túl rossznak ítéli kilátásait, vagy ellenfele túl sikeresnek tűnik.
A fő esélyes, a Kelet-Ukrajnában komoly versenytárs nélkül induló, 30 százalékra tartott Janukovics máris a második fordulóra készül, és igyekszik megerősíteni nyugat-ukrajnai hídfőállásait. A korábban egyértelműen oroszbarátnak mondott, ám miniszterelnöksége idején Moszkva-pártiságát takaréklángra állító politikus legfőbb érve, hogy 2006 augusztusában kezdődött 16 hónapos kormányzásának idején viszonylagos politikai béke uralkodott Ukrajnában, és működtek az ország intézményei. Janukovics most ismét Moszkvának tetsző jelszavakkal kampányol – elismerné például a Grúziából orosz segítséggel kiszakadt Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét, és ismét megígérte az orosz nyelv státusának javítását –, ám a Kreml ezúttal nem követi el azt a hibát, hogy a 2004-es választáshoz hasonlóan egyértelműen kiálljon valamelyik jelölt mellett. „Moszkvának valószínűleg inkább a könnyebben befolyásolható Janukovics felelne meg, Timosenko határozottabb és keményebb elnök lenne” – mondta a HVG-nek Volodimir Polohalo politológus, a kijevi parlament tudományos és oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a kampány nem lesz csendes, mert Janukovicsnak ez az utolsó esélye az államfői poszt elnyerésére, ezért a második fordulóra meg akarja szerezni Juscsenko és Jacenyuk támogatóinak a voksát is. „Az oligarchák a három J betűs mögött állnak. Ha tíz évvel ezelőtt lennénk, egyértelmű lenne Janukovics diadala, ám most Timosenko is esélyes a győzelemre, mert az embereknek elegük van a gazdasági elitből” – magyarázta Polohalo.
Kijevben, ahol a helyiek az ősz utolsó napsugarait élvezve sétálgatnak a forgalom elől elzárt Hrescsatik főutcán, egyelőre semmi sem utal komolyabb kampánylázra. A helyieket inkább a letargia jellemzi, a többség ugyan valószínűleg elmegy szavazni, de nem számít gyökeres változásokra. Már csak azért sem, mert ha Timosenko győz, a jelenlegi parlamenttel aligha lesz képes együttműködni, ott ugyanis Janukovicsnak nagyobb a támogatottsága. Ez pedig azt jelentheti, hogy Timosenkónak államfőként ki kellene erőszakolnia a parlamenti választás előrehozatalát.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.