szerző:
Németh Áron

Míg a kanadai Quebec-i Párt (PQ), a skót Nemzeti Párt (SNP) és a katalán Konvergencia és Unió (CIU) alkotmányos keretek között próbálja kivívni függetlenségét, addig a Krím-félsziget orosz kisebbsége (Putyin Moszkvájának nem kis segítségével) látszólag saját kezébe vette sorsát, és néhány hete önhatalmúlag kiáltotta ki elszakadását az anyaországtól. A nemzetközi közösség pedig láthatóan nem tudja, mit kezdjen ezzel az egésszel. Veszélyes precedenst teremtettek a krímiek, vagy csak elszigetelt példa az övék?

A világpolitikában ugyan évtizedek óta folyik a vita arról, jár-e önrendelkezési jog  (vagy annál több, netán éppenséggel függetlenség) egyes nemzeti közösségeknek, a kérdés igazán élesen csak Koszovó 2008-as, majd még inkább a Krím-félsziget most márciusi egyoldalú elszakadásával vált aktuálissá. Sokak szerint Koszovó és a Krím önkényesen kikiáltott szabadságával, illetve annak elfogadásával – akarva, vagy akaratlanul – az Európai Unió - Egyesült Államok - Oroszország trió olyan lavinát indított, indít el, amely a jelek szerint 2014-ben eléri maximális sebességét. Ha pedig megvalósul a skótok és katalánok függetlensége is – nem beszélve arról, ha a krímieket követik a Kelet-Ukrajnában élő oroszok is –, akár miniállamok egész sora jöhet létre Európán belül és kívül egyaránt. Onnantól ugyanis a világban egyetlen nemzetállami vezető sem mondhatja majd a függetlenedést követelőknek, hogy márpedig nekik nincsen joguk elszakadni. Más kérdés, hogy olykor saját választóik lehetnek azok, akik megakadályozzák az elszakadás pártiak kísérleteit - legalábbis Ukrajnán kívül.

Ukrajna: látkép csata után (és előtt?)

A meglehetősen bizonytalan lábakon álló ideiglenes ukrán kormány még szinte fel sem ocsúdott a Krím-félsziget elvesztéséből, amikor az oroszajkú kisebbség újabb kihívást állított Ukrajna nemzet állami volta elé. A donyecki oroszok ugyanis úgy döntöttek, hogy a főbb kormányzati épületeket elfoglalva önhatalmúlag kikiáltják köztársaságukat, majd népszavazást írnak ki, amit várhatóan megnyerve kiszakadnak Ukrajnából, és a Krímet követve csatlakoznak Oroszországhoz. Ezt a példát ráadásul láthatóan más kelet-ukrajnai oroszok is követik (pl. a harkoviak), úgyhogy fenn áll a veszélye, hogy hazánk szomszédja hamarosan nemcsak területének egy kisebb szeletét, hanem közel felét el fogja veszíteni. Az orosz elnök, Vladimir Putyin eközben természetesen csendesen figyeli az eseményeket, és teheti is, hiszen az EU-USA tandem láthatóan tehetetlen a helyzettel kapcsolatban, legfeljebb arról jönnek hírek, miként szálltak be az amerikai katonai tanácsadók Kijev támogatásába.

©

Putyinnak tehát azon kívül, hogy pénzügyileg és szavakban támogatja az ukrajnai orosz radikálisokat, a nemzetközi fórumokon harcol az orosz kisebbségekért és elutasít minden külföldi nyomást, valamint félkatonai szervezeteket küld Ukrajnába a destabilizálódás elősegítésének érdekében, sok mindent nem kell tennie. Hiszen az EU tagállamok jelentős része részben – saját gazdaságpolitikai érdekeik miatt – nem kívánja komolyan bünteti Oroszországot. Ráadásul sem az európai nagyhatalmaknak, sem az Egyesült Államoknak nem hiányzik most egy oroszokkal vívott háború az ukránok megsegítése érdekében. Az idő tehát Moszkva mellett áll, és Ukrajna ellenében ketyeg.

Skócia: az esős és ködös új Szaúd-Arábia

Eltekintve azonban a külső befolyástól fűtött és támogatott, nem különösebben alkotmányos elszakadási utat követő ukrajnai orosz kisebbségtől, több olyan példát is találunk a világban, amely akár a nemzetközi jogi kereteket megtartva segíthet hozzá nemzeteket önálló államuk kikiáltásához. Skócia esete is ilyen. A nemzeti érzelmű helyi lapok és Alex Salmond első miniszter (az országot ún. első miniszter vezeti 1999 óta) évek óta előszeretettel hasonlítja az esetlegesen függetlenedő Skóciát az olajban gazdag öböl-menti országokhoz. Érvelésük szerint, az Északi-tenger olaj- és gáztartalékai, valamint Skócia megújuló energiapotenciálja olyan hátteret jelent, amivel az ország középtávon a világ egyik leggazdagabbja lehet.

Ezt a nézetet persze Londonban vitatják, kezdve például a teljes brit kormányzattal. Elmondásuk alapján ugyanis, amíg e tartalékok és lehetőségek valóban a skótok rendelkezésre állnak, addig sokan közülük hajlamosak elfelejteni, hogy az elszakadás nem sak előnyt, hanem komoly hátrányt is tartogathat. A leggyakrabban hangoztatott érvek utóbbi mellett, hogy 2016-tól Skócia (a függetlenségi népszavazást bár idén szeptemberben tartják, a tervek szerint a tényleges szétválásra csak 2016-ban kerülhet sor): 1) nem használhatná tovább a fontot, 2) elvesztené EU-tagságát, 3) a központi kormányzattól kapott juttatásai megszűnnének (pl. nyugdíjak), 4) hadserege nem lenne, illetve 5) nem részesülhetne tovább a brit egészségügyi ellátó rendszerből.

Mindezek ellenére az angol sajtó által mindig is élesen kritizált és lesajnált Alex Salmond, akiről korábban sokan nem hitték, hogy valóban képes lehet elszakítani Skóciát, egyre közelebb ér céljához. A legutóbbi felmérések szerint ugyanis az őszi népszavazás előtt az Egyesült Királyságból kilépés mellett szavazók száma mára olyannyira megközelítette a maradás mellettieket (39 százalék kontra 42 százalék), hogy a történelmi győzelem elérhető közelségbe került. Erre korábban nem volt példa.

©

Fontos azonban látni, amit aThe Economist hetilap is tökéletesen összefoglalt a minapi cikkében: a korábbi felmérések eredményét figyelembe véve a skót lakosság alapvetően nem elszakadás párti. Ennek fényében a probléma gyökerét, vagyis a Nemzeti Párt erősödését, nem feltétlenül érveik jogossága, vagy a választók véleményének drasztikus megváltozása okozza, hanem sokkal inkább a maradás melletti tömb elvont gazdasági és társadalmi szakkérdésekhez vonzódása. Sokak szerint tehát, ha ezen a megközelítésén nem változtat a konzervatív-liberális-munkáspárti egységfront, és nem kezd el egyszerűbb és lényegre törőbb üzenetek közvetíteni a szavazók felé, akkor könnyen előfordulhat, hogy 2014. szeptember 18-a lehet az utolsó nap, amikor Skócia egyértelműen kimondja: nem akar az Egyesült Királyság része lenni.

Székelyföld: Egy egészen más történet

Különböző sajtóorgánumok hajlamosak összemosni a katalánok, skótok, vagy éppen a krímiek példáját a romániai székelység helyzetével, azonban látni kell, hogy jelen pillanatban ezek az esetek nem összevethetőek. Elsősorban azért, mert az ebben a cikkben felsorolt kisebbségekkel ellentétben a magyar ajkú székelyek nem az elszakadásért, hanem területi autonómiáért harcolnak anyaországukkal. A függetlenséget természetesen mind az „elszakadás”, mind az „autonómia” fogalma tartalmazza. Azonban fontos kiemelni, hogy amíg előbbi ezt önálló ország létrehozásával képzeli, kiválva a nemzetállami szerkezetből, addig utóbbi abban benne maradva kíván magának szélesebb mozgásteret biztosítani. Ez tartalmazhatja önálló parlament és közigazgatási rendszer kiépítését, a központi hatalomtól független adó kivetési jogot, elkülönített részt a nemzeti költségvetésen belül és további szabad joggyakorlást, attól függően, hogy a felek miben egyeznek meg. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az autonómia megszerzése után egy terület nem folyamodhat a teljes függetlenségért – lásd az általunk példaként hozott skót, katalán és quebeci esetek –, ennek ellenére, jelen pillanatban az látszik, hogy Székelyföld nem a skótokat vagy a katalánokat, és végképp nem a krímieket akarja követni, hanem sokkal inkább a saját útját járva akar függetlenedni, nem kiszakadva Romániából.

Katalónia: egy be nem tartott ígéret margójára

Mindenesetre, ha valóban így is történik, David Cameron brit miniszterelnök már korábban ígéretet tett rá, hogy tiszteletben tart minden skót döntést, legyen az akár pozitív, akár negatív a királyságra nézve. Ez a szemlélet azonban élesen szemben áll egy másik miniszterelnök, Jorge Luis Zapatero 2003-as vállalásával. Az akkor még csak a megválasztására készülő szocialista politikus Barcelona főterén jelentette ki több tízezer katalán előtt, hogy hivatalba lépése esetén hajlandó minden olyan reformot támogatni, amelyet a katalán parlament jóváhagy, és amely Spanyolország és Katalónia viszonyát szabályozza.

A CIU-nak és vezetőjének, Arturo Masnak, több sem kellett, és már Zapatero 2004-es beiktatása utáni évben elfogadták, majd a spanyol parlament elé bocsátották új függetlenségi törvényüket, ami nemzetként volt hivatott elismerni a katalánokat, és olyan további jogosítványokkal ruházta volna a területet, ami szinte teljes autonómiát biztosított volna annak. A miniszterelnök természetesen a színfalak mögött azonnal visszakozott, hiszen egy ilyen törvény központi kormányzat általi elfogadása a föderális Spanyolország felbomlásához vezethetett volna (itt talán elég a baszkokat említeni, akik erre válaszul biztosan léptek volna saját ügyük érdekében). Patthelyzet ellenben a katalán és madridi vezetés kölcsönösen pragmatikus hozzáállásának köszönhetően nem alakult ki, akik végül egy mérsékeltebb, de Katalónia számára még így is komoly előnyöket tartalmazó törvénytervezetet fogadtak el 2006-ban.

©

Akkor mégis miért akarnak elszakadni a katalánok? Szakértők szerint elsősorban azért, mert 2010-ben ennek a törvénynek több meghatározó részét is annulálta a spanyol alkotmánybíróság. A felülvizsgálatot ráadásul a most hatalmon lévő Mariano Rajoy miniszterelnök vezette konzervatív párt kérvényezte, akik többször jelezték, hogy a spanyol alkotmány 8-ik cikkelye értelmében semmilyen elszakadási törekvést nem támogatnak, hiszen az ország és a nemzet egysége megbonthatatlan. A katalánok ennek ellenére követelik az önállósulást, amit a 2014. november 9-ére tervezett népszavazásukon, akár önkényesen is, de ki akarnak kiáltani.

Meglátásunk szerint a terület eladósodottságát, a magas munkanélküliséget (20 százalék felett) és a fejlesztésekre jutó kevés forrást mind a központi kormányzat katalánellenes politikája adja. Meggyőződésük alátámasztásaként legtöbbször két tényt hoznak fel. Az egyik, hogy amíg Katalónia az ország GDP-jének közel 19 százalékát biztosítja (köszönhetően mindenekelőtt annak, hogy a teljes spanyol export negyede a régióból származik), addig a központi költségvetésből csak 11 százalékban részesülnek. A másik pedig az, hogy amíg a régiókra bontott belső beruházások arányának átlagos csökkenése 7,2 százalék, addig ugyanez az adat Katalóniában közel 25 százalék. Erre válaszul Madrid rendszerint az elmúlt évtizedekben a területre ömlő uniós forrásokat, a szolidaritásvállalási hajlandóságot más régiókkal, valamint a költségvetésen kívüli folyamatos térítéseteket hozza fel a katalánoknak.

A fentiek fényében látható, hogy markáns érvek és ellenérvek mindkét oldalon akadnak. Nem árt azonban aláhúzni, hogy a skót, vagy akár a hamarosan tárgyalt quebeci példával ellentétben a katalánok függetlenségét tiltja az alkotmány. Ennek tudatában ősszel előállhat egy olyan helyzet, ami a központi kormányzatot katonai beavatkozásra kényszeríti, védve az ország alkotmányos egységét. Igaz, sok elemző megjegyzi - látva a közvélemény-kutatási adatokat (jelenleg stabilan 50-50 százalék a támogatók és ellenzők aránya) -, hogy ez csakis a legvégső megoldás lehet, hiszen a felmérések, korábbi tapasztalatok dacára, a katalánok többsége nagyobb költségvetési visszatérítés mellett közel sem annyira lelkes függetlenségpárti, mint az elsőre talán látszik. Sok múlik tehát azon, hogy a konzervatív kormány hajlandó-e őszig asztalhoz ülni és újratárgyalni Katalónia helyzetét a régió vezetőivel, nagyobb pénzügyi teret biztosítva számukra, s ezzel kifogva a helyi politikusok vitorlájából a szelet, vagy attól mereven elzárkózva, erőpolitikát alkalmazva, a katonai beavatkozástól sem visszariadva várja meg a novemberi népszavazást.

Quebec: ahol a függetlenség ügye váratlanul elbukott

A skótok és a katalánok esetében is elmondható tehát, hogy az elszakadás párti mozgalmak mögött vitathatatlan választói támogatás áll, így tulajdonképpen elérhetik céljukat és kiszakadhatnak jelenlegi nemzet állami struktúrájukból, önálló államot létrehozva. Fontos azonban látni, hogy április elejéig egy másik neves politikai szervezet, a kanadai Quebec-i Párt mögött is ott állt a helyi választók többsége (a PQ több évtizede hirdeti a függetlenség szükségességét a franciaajkú kisebbség védelmében), törekvésük mégis csúfos kudarcot vallott.

A PQ 1980-ban, majd 1995-ben is megpróbálkozott a quebeci tartomány függetlenítésével, és bár kezdetben mindkét esetben úgy látszott, hogy a választók osztják a párt nézeteit, végül elbuktak a kezdeményezések; 1980-ban simán, 1995-ben éppen hogy. A múltbéli tapasztalatok ellenére Pauline Marois, a PQ jelenlegi vezetője, miután a 2012-es választások után alakított kisebbségi kormányzata 2014 elejére már jelentős támogatottságot élvezett a tartomány lakosságának többségét adó franciaajkú választók körében, mindent egy lapra feltéve előrehozott választásokat jelentett be. Marois a végső célt az elején világossá tette: amennyiben pártja kormányzó többséget szerez, Quebec elszakad Kanadától, ahogy azt mindig is akarták. A PQ azonban több súlyos hibát is vétve a kampányban (például az elszakadás agresszív hangsúlyozása, vagy a muszlim kisebbséget sújtó esetleges szabályozások) a választás napjára összeomlott, és 1970 óta nem látott vereséget szenvedett.

Összefoglalva tehát megállapítható, hogy a világpolitika napi szintjén mostanában egyre többet és többet szereplő nemzeti függetlenségi mozgalmak és törekvések, amelyek részben Koszovó 2008-as és a Krím-félsziget idei például (orosz kisebbségek az egyes balti országokban), és ősszel egy ilyen folyamathoz kapcsolódna a skót, vagy a katalán, esetleg mindkét terület függetlenedése, az nemcsak az Egyesült Királyságnak, vagy Spanyolországnak, hanem nagyon sok államnak okozhat fejtörést.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lezárások lesznek Sopronban Angela Merkel hétfői látogatása alatt

Lezárások lesznek Sopronban Angela Merkel hétfői látogatása alatt

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Magyar mozikban a Casablanca magyar rendezőjéről szóló film

Recesszióba kerülhet a német gazdaság

Recesszióba kerülhet a német gazdaság

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Bepánikolt kamionos állt keresztbe az M43-as autópályán

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Íme a legolcsóbb eladó hazai Ferrari, 26,9 milliót kérnek érte

Íme a legolcsóbb eladó hazai Ferrari, 26,9 milliót kérnek érte