Még hűvösebb lett Oroszország és a NATO kapcsolata

Csökkentették pénteken Oroszország brüsszeli NATO-képviseletének létszámát, amelyet harminc főben maximalizáltak.

  • MTI MTI
Még hűvösebb lett Oroszország és a NATO kapcsolata

Alekszej Meskov orosz külügyminiszter-helyettes "nagyon különösnek és erősen a hidegháború időszakára emlékeztetőnek" nevezte az intézkedést, amikor a RIA-Novosztyi orosz hírügynökségnek nyilatkozott.

Carmen Romero NATO-szóvivő pénteken hangsúlyozta, hogy az intézkedés a NATO-val partneri viszonyban álló mind a 41 országra vonatkozik. A csökkentés viszont csak Oroszországot érinti, amelynek NATO-képviselete 50 fős, az összes többi országnál a létszám kevesebb mint 30.

A Krím tavaly márciusi orosz bekebelezése óta megromlott a szövetség és Moszkva kapcsolat. A NATO szóvivője viszont hangsúlyozta, hogy a következő 9 hónapban életbe lépő intézkedés gyakorlati jellegű, és nem Oroszország ellen irányul. Hozzátette, hogy az orosz nagykövet és a küldöttség másik három tagja továbbra is kíséret nélkül látogathatja a NATO intézményeit.

A NATO 2009-ben kémkedés vádjával kiutasított két orosz diplomatát a NATO brüsszeli központjából.