Összeomlóban van az orosz hivatalos vodkapiac: tavaly decemberben 47 százalékkal kevesebbet készítettek a párlatból, mint egy évvel korábban. A fogyasztás viszont a jelek szerint változatlanul növekvőben van, moszkvai becslések alapján a zugfőzdék kétharmaddal növelték a forgalmukat. Az átrendeződés hátterében részben a válság áll, a rubel megroggyanása és a gazdaság visszaesése miatt az oroszok jó részének nem jut pénze a minőségi tömény ital megvásárlására, és inkább a veszélyesebb, de olcsóbb illegális vodkából fogyaszt. Mivel a kockázatos alternatív vodka fogyasztása miatt évente több ezren veszítik életüket, a moszkvai kormány úgy döntött, 16 százalékkal, 185 rubelre (1 rubel = 4 forint) csökkenti a vodka fél literjének minimális fogyasztói árát. A döntés hosszú trend végét jelenti: az utóbbi években – amíg nőtt az orosz gazdaság – 89 rubelről fokozatosan 220 rubelre emelkedett a minimálár.
Közben öt és fél éves mélypontra zuhant az orosz ipari termelés, és növekvőben van az infláció is. „Egyre nagyobb a veszélye olyan rossz helyzet kialakulásának, ahol a magas árakat csökkenő kereslet és termelés kíséri” – mondta újságíróknak Alekszandr Morozov, a brit HSBC bankház moszkvai irodájának vezető közgazdásza. A rubel védelmében elrendelt kamatemelések eredményeként lefékeződött a hitelezés is, ami tovább ronthatja az idén várhatóan 3–5 százalékkal visszaeső gazdaság hosszú távú kilátásait. Az orosz központi bank – az elemzők meglepetésére – a múlt héten 17 százalékról 15-re mérsékelte az irányadó kamatlábat. Ennek hatására – valamint az újabb olajárcsökkenés eredményeképpen – a rubel értékvesztése ismét felgyorsult. Így a tavalyi 40 százalék után az idén eddig már újabb 13 százalékot esett az orosz fizetőeszköz dollárhoz mért árfolyama.