Iszlám álom

„Újabb Párizst” sikerült megakadályozni – fogalmazott a belga főügyész, miután a francia fővárosban 17 halálos áldozatot szedő terrorakciókat követő napokban végrehajtott rajtaütés-sorozatban két embert ölt meg és tizenhármat tartóztatott le a belga rendőrség. A radikálisok a gyanú szerint az Iszlám Állammal (IS) álltak kapcsolatban, és a rendőrség elleni támadásokat terveztek. A történtek még nagyobb figyelmet irányítottak arra, hogy a Szíria és Irak egy részét ellenőrzése alatt tartó terrorszervezet egyre nagyobb sikerrel toboroz dzsihádistákat Európában, méghozzá jellemzően a már helyben született, második generációs muszlimok közül.

Rob Wainwright, az Europol igazgatója úgy becsüli, hogy jelenleg legalább 3000–5000 európai harcol a Közel-Keleten az IS fekete zászlaja alatt. A számítások némileg különböznek ugyan, de abban egyetértés van, hogy a 350-450 radikális iszlamistával népességarányosan a 11 milliós Belgium adja a legtöbb harcost. Az Iszlám Államhoz köthető első európai vérengzést is Belgiumban követték el, amikor tavaly májusban egy fegyveres négy embert lőtt le a brüsszeli Zsidó Múzeum előtt. Azóta egy antwerpeni szervezet 46 tagját is bíróság elé idézték, miután szíriai harcra toboroztak embereket: a Sharia4Belgium nevű csoportnak mindössze nyolc képviselője jelent meg személyesen, a többiek már vélhetően a Közel-Keleten vannak. A januári események óta a terrorkészültséget Belgiumban a második legmagasabb szintre emelték, és 300 katonát vezényeltek ki a lehetséges célpontok védelmére.

A fundamentalista jelenség rendkívül szembetűnő Belgiumban, és bár a kis ország lakosságának hat százaléka muszlim – aminél csak Franciaországban nagyobb az arányuk Nyugat-Európában –, a háttérben húzódó okok ennél összetettebbek. A már Európában született, nemritkán vallástalan családban felnőtt, identitásválsággal küzdő fiatalok sok esetben a radikalizmusnak a világot jók és rosszak, „mi” és „ők” felosztásban láttató szemléletét találják vonzónak. A jellemzően huszonéves európai dzsihádisták a szüleik részben hátrahagyott kulturális hátterét már nem vallják magukénak, saját országukban pedig kirekesztettnek érzik magukat. Az egyik flamand újság felmérése szerint például a 15–25 év közötti belga muszlimok 60 százaléka úgy gondolja, sosem fog teljesen integrálódni a társadalomba, miközben Flandriában, ahol az iszlámhívő lakosság többsége él, alig harmaduk látja úgy, hogy elfogadja őket a társadalom többségi része.

A radikális iszlamizmus ezzel szemben összetartozást és identitástudatot kínál, ahol a harcosok az iszlamista világ mártírjaivá válhatnak. Ez lehet az egyik oka annak, hogy sok esetben a vallást egészen frissen felvevő, gyökereiket kereső, kifejezetten középosztálybeli fiatalok is növekvő számban csatlakoznak az Iszlám Államhoz. Az ideológia ráadásul nem mecsetekben terjed, hanem zárt közösségekben. A januári rajtaütések során a 13 gyanúsítottból kilencet Brüsszel szinte kizárólag muszlimok által lakott Molenbeek városrészében vettek őrizetbe, és a Verviersben lelőtt két ember is eredetileg az ország második legszegényebb kerületéből származott. Brüsszel nemzetközisége ellenére a városi népesség negyedét számláló muszlim kisebbség jelentős része szegregáltan él Molenbeekben, negyvenszázalékos munkanélküliség mellett, így a radikális ideológia az egyébként jobb módú, de identitásukat kereső fiatalokra is átragad. Erre más európai példákat is lehetne hozni, akár a szomszédos Hollandiát, ahol Hága egyik kisebb körzetében gyakorlatilag az iszlám jogrendszere, a saría alapján önrendelkezik a közösség a rendőrség tehetetlensége mellett.

Ennek az összetartozás-tudatnak a jegyében fontos, vonzó tényező az iszlamista testvérek megsegítésének gondolata. A jelenséggel foglalkozó kutatók szerint az európai harcosok egyik közös vonása sokkal inkább valamiféle idealizmus, mintsem a vallási fanatizmus. Az Iszlám Állam pedig Basar Asszad diktatúrája ellen is harcol Szíriában, amit ezek a fiatalok a Nyugat tehetetlenségének ellenpéldájaként látnak. Ennek a felfogásnak a kialakulásában persze az IS propagandájának is komoly szerepe van, hiszen mind a közösségi médiában, mind az európai alvósejteken – mint például a Sharia4Belgiumon – keresztül sugározza a magukat elveszettnek, kirekesztettnek érző potenciális dzsihádistáknak az elfoglalt luxusépületek úszómedencéjének partján megpihenő, a gonosz ellen küzdő, szoros köteléken alapuló csapat képét.

A közelmúlt tragikus eseményei természetesen félelmet és tettvágyat szültek Európa-szerte a lakosság és a politikusok körében. Az EU-ban egyre nagyobb az egyetértés az adatvédelmi aggályokat felvető – az USA által jó ideje alkalmazott – légiutas-nyilvántartás létrehozására, ami a közel-keleti harcmezőről visszatérő dzsihádisták azonosítását szolgálná, és bevonnák a Szíriába távozó európai állampolgárok utazási iratait is. Ez utóbbit Belgium már meg is tette, sőt egyes kerületek a lakhatási engedélyt is megvonják a Szíriába távozottaktól. A belga kormány a biztonság garantálására, brit mintára, fontolgatja az állampolgárságtól megfosztást is.

Ezek azonban mind rövid távú, a veszélyeket csak részben kezelő tüneti megoldások, a jelenséget kiváltó okokat nem fogják megszüntetni. Persze az integráció javítását célzó intézkedések politikailag érzékenyek a jelenlegi felfokozott érzelmi állapotban, miközben olyan pártok igyekeznek hasznot húzni a növekvő félelemből, mint a Marine Le Pen-féle francia Nemzeti Front, a Nigel Farage nevével fémjelzett brit Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP), vagy éppen a belga Vlaams Belang (Flamand Érdek). Ráadásul a megoldást az is nehezíti, hogy az al-Káida által dominált időszakkal ellentétben mára sokkal inkább apró különálló csoportokról, egyértelmű hierarchia nélküli, szétszórt tevékenységről van szó az Európában szervezkedő radikális iszlamisták körében.

A legnagyobb kihívás mégsem ez. Hosszú távú megoldást, az európai értékek megőrzését és együttélést csak az integráció garantálhat, amiért persze mindkét oldalon sokat kell tenni. A helyi muszlim közösségek legtöbb esetben mérsékelt vezetői a támadásokat követő hetek inzultusai fényében Belgiumban például erre nyitottnak is látszanak. A cél az volna, hogy az útkereső fiatalok ne az iszlám radikalizmusában és a dzsihád „szent céljában” találják meg az öntudatukat, hanem fogadják el és tudják összeegyeztetni hármas hovatartozásukat: az iszlámot, Európát és a saját országukat. A gazdasági válság sajnos megmutatta, hogy egyelőre a kettős identitás (nemzeti és európai) értelmezése is problémás Európában.

CSICSAI MÁTÉ / BRÜSSZEL