HVG: Nem félti az életét?

Garri Kaszparov: Nem vagyok annyira naiv, hogy azt mondjam, nem félek, de a feleségemmel együtt tudjuk: helyes, amit csinálok. Azért hagytam el Oroszországot, mert ott hamar eltettek volna láb alól. Igyekszem óvatosan élni, de amit csinálok, nem teszi biztonságosabbá az életemet. Nem kapok nyilvános fenyegetéseket, de tudom, hogy gyűlöl a moszkvai hatalom, és az orosz televízióban az utóbbi hetekben is több lejárató műsort szenteltek nekem. Nem iszom teát ismeretlenekkel, és nem megyek olyan országokba, ahol nem érezhetem magam biztonságban, mert a helyi kormány túl közel áll Moszkvához.

HVG: És Magyarországot hová sorolja?

G. K.: Örülök, hogy kiadták a könyvemet, de amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, nem szívesen mennék Magyarországra sem, mert a kormány késznek látszik Putyin orosz elnöknek tetsző szívességeket tenni. Egyébként Putyin hozta létre azt az atmoszférát, amelyben az Orbánhoz vagy a Marine Le Penhez hasonló politikusok megerősödhettek. Ha ő megbukik, annak szerintem komoly következményei lesznek európai barátaira és követőire nézve is.

HVG: De Putyin egyelőre ura a helyzetnek, és otthon változatlanul népszerű, bár az olajár összeomlása és a szankciók miatt válságban van az orosz gazdaság.

G. K.: Az oroszországi lejtmenet addig folytatódik, amíg fel nem robban a rendszer. Az orosz államfő már ellenségkereséssel és konfliktusok szításával igyekszik stabilizálni a helyzetét. Az egyetlen célja a hatalom megtartása, s ebben partnere a média, amely nem az egyre elviselhetetlenebb belső helyzettel foglalkozik, hanem azt ismételgeti, hogy az országot veszélyes ellenség veszi körül. Márpedig ha nem állítják meg Putyint, a balti államokat is fenyegetni fogja.

HVG: Nem lát esélyt békés átmenetre?

G. K.: Nem hiszem, hogy más sors várna rá, mint a többi diktátorra. Esze ágában sincs lemondani a tisztségéről, s biztos vagyok abban, hogy amikor a helyzet már valóban elviselhetetlen lesz, rezsimje utcai tiltakozások és az eliten belüli leszámolások révén bukik majd meg. Csak remélem, hogy az átmeneti időszak során a lehető legkevesebb erőszakra lesz szükség. Akik azt ismételgetik, hogy Putyinnal a hatalomban még mindig jobb a helyzet, mint az őt követő bizonytalanság idején, egyszerűen nem értik, mi történik az országban.

HVG: Mennyire lesz zajos a váltás, hiszen Oroszország mégiscsak atomhatalom?

G. K.: Fogalmam sincs. Csak remélem, hogy Putyin nem fogja zsarolásra használni az atomhatalmi státust. Mindenesetre naivak azok a kijelentések, amelyek szerint Putyin ezt vagy azt már biztosan nem fogja megtenni. Igencsak hosszú mindannak a listája, amit mégis megtett. Az az egyetlen megoldás, ha a Nyugat egységesen lép fel, és gyengeség helyett erőt mutat. Az értékek melletti kiállásra, nem kompromisszumokra és rosszízű megbékítésre kell törekedni. A Nyugat új politikájának az orosz elitre, a hadseregre és a középosztályra kell összpontosítania: megmutatni, hogy az országnak és személyesen nekik túl nagy árat kell fizetniük, ha folytatják az egész világ elleni konfrontációs politikát. A gyenge Nyugaton most túl sok a Putyin-párti lobbista, sajnos a magyaroknál is található jó néhány. Talán csak Angela Merkel kancellár lóg ki a sorból, hiszen ő Kelet-Németországban nőtt fel, s nem csak könyvekből tudja, mi volt a KGB vagy a Stasi. Sajnos a németeknél a külügy a szocialisták kezében van, s ők még mindig közel állnak Gerhard Schröder exkancellárhoz, aki viszont szorosan együttműködött Moszkvával. És az üzletemberek is vissza akarják szerezni zsíros profitot hozó oroszországi üzleteiket. Ráadásul az amerikaiak is gyengeséget mutattak az Ukrajnához tartozó Krím annektálásakor, s az Obama-adminisztráció úgy véli, kordában lehet tartani Putyint, ha meghagyják neki a kis játékait. Pedig a békítgetés vereséghez vezet, csak az elrettentés működik.

HVG: De ki fogja megvívni a harcot? Borisz Nyemcovot lelőtték, Alekszandr Litvinyenko teájába polóniumot csempésztek, ön és Mihail Hodorkovszkij pedig száműzetésben van.

G. K.: Amikor Boriszt megölték a Kreml tövében, az üzenet volt. Azt akarták megmutatni, hogy az is meghalhat, aki kritizálni meri Putyint, még ha valaha az ország miniszterelnök-helyettese volt is, s egy ideig Borisz Jelcin lehetséges utódjaként tartották számon. Oroszországban már nincs ellenzék. Aki bármit is el akar érni a politikában, annak szüksége van a Kreml jóváhagyására. Azok tehetnek valamit, akik az ország határain túlra kényszerültek – s mi egyeztetünk is egymással. Fel kell készülnünk a robbanás pillanatára. Ez el fog jönni, hiszen a többi diktátor is úgy bukott meg, hogy amíg hatalmon voltak, nem volt számottevő belső ellenzékük. A fordulópont Oroszország újabb geopolitikai veresége lehet: a Szovjetunió is az után az afganisztáni kudarc után esett szét, amely technikai értelemben nem volt egyértelmű katonai fiaskó, hiszen a szovjet erők rendezetten vonultak ki, s két-három évig még a szovjetbarát vezetés is a helyén maradt. De mindenki tudta, hogy ez súlyos geopolitikai kudarc volt, s a Szovjetunió végül Kelet- és Közép-Európát is elvesztette.

HVG: Mennyire szoros az együttműködése Hodorkovszkijjal?

G. K.: Már több mint húsz éve ismerem őt, viszont számos fontos kérdésben nem értünk egyet, ilyen például a Krím ügye is. Szerintem a Krímet azonnal vissza kellene adni Ukrajnának, s ugyanezt kell tenni a Grúziától elvett Abháziával és Dél-Oszétiával is. Moszkva nem bánhat úgy az egykori szovjet tagköztársaságokkal, mintha azok még mindig az ő érdekszférájába tartoznának. A cári múltra építve nem hozhatjuk létre az új Oroszországot, s Hodorkovszkij azért téved, mert az országhatárokon túl elkövetett tetteinkért is felelnünk kell. A belpolitikai reformokról is eltérően gondolkodunk. Szerintem ugyanis csak akkor léphetünk előre, ha elítéljük a kommunizmus idején elkövetett bűncselekményeket, és örökre betiltjuk a bármilyen néven újra és újra megjelenő KGB-t. Ismét ki kell találnunk az országot, és nem támaszkodhatunk a putyini emberekre. Hodorkovszkij mindebben túl megengedő.

HVG: Ön a világ legjobb sakkozója.

G. K.: Csak voltam.

HVG: De akkor is segíthet az, hogy a sakkozók előre gondolkodnak, és megpróbálják kifundálni, mi lehet az ellenfelük következő lépése.

G. K.: A sakkban vannak szabályok, Putyin viszont bármikor felrúg bármilyen szabályt, ha érdekében áll. De a sakk valóban segíthet a trendek és a viselkedési módok megismerésében, például abban, hogy egyértelművé váljon: Putyin nem fog megváltozni. S talán abban is, hogy meglássuk, mikor indul meg a kudarc felé.

HVG: A napokban derült ki, hogy Szergej Karjakin lesz a sakkvilágbajnok Magnus Carlsen kihívója. Carlsent ön is edzette, s az is érdekes, hogy Karjakin nyíltan Putyin csodálója.

G. K.: Ebben az esetben csak a sakk számít, szerintem Magnus az egyértelmű esélyes.

HVG: Mennyire fontos még önnek a sakk? Főleg, miután a Nemzetközi Sakkszövetség, a FIDE 2014-es közgyűlésén nem önt választották meg elnökké.

G. K.: 2014 volt talán az utolsó pillanat, amikor a küldöttek megváltoztathatták volna a szervezetet, de sajnos úgy döntöttek, hogy kitartanak a régi vezetés mellett. Ez azt jelenti, hogy a szövetség gyakorlatilag továbbra is pénzmosó szervezetként működik, s egyáltalán nem törődik azzal, milyen lesz a sakk jövője. Most, hogy látom, milyen nehéz helyzetben van a FIDE, egyáltalán nem vagyok boldog, mert végső soron a sakk jár rosszul. Már nem versenyzem, de sok, a sakkhoz köthető tevékenységet folytatok. Az alapítványom keretében foglalkozunk tehetségekkel, s néha részt veszek különféle bemutatómérkőzéseken is, legközelebb például április végén az USA-ban.

HVG: A fizikai sportokban folyamatosan javulnak az eredmények. A sakkban is látható fejlődés?

G. K.: Azt kérdi tőlem, hogy Klicsko jobb bokszoló-e, mint Muhammad Ali volt, vagy hogy Messi esetleg felülmúlta-e Pelét. A maiak nem jobbak, mások. Lehet, hogy a mai sakkozók több mindent tudnak, mint a korábbiak, Magnusnak például százszor akkora az elméleti felkészültsége, mint pár évtizeddel ezelőtt Bobby Fischeré volt. A mai Carlsen valószínűleg jobb, mint a negyven évvel ezelőtti Fischer, de ha Fischer ma sakkozna, ő is egészen másként tenné, mint egykor.

HVG: Sokszor játszott számítógépek ellen is. Mi a véleménye a sakk-komputerekről?

G. K.: Lehet vitatkozni arról, hol a helyük a sakkéletben, miközben itt vannak velünk. A sakkjáték valóban jelentősen megváltozott a számítógépek miatt, és van, aki szerint a változás káros, de én megint azt mondom, hogy ez a haladás jele.