szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A médiahatóság indoklása szerint a két műsorközlő megsértette az ország sajtótörvényeit és nem szakszerűen végezték tevékenységüket.

Felfüggesztette fél évre a BBC és a Voice of America (VOA) a médiahatóság Burundiban pénteken, alig két héttel az elnök mandátumának meghosszabbításáról szóló népszavazás előtt.

A burundi médiahatóság, a Nemzeti Kommunikációs Tanács indoklása szerint a sajtóorgánumok működését azért függesztették fel, mert megsértették az ország sajtótörvényeit és nem szakszerűen végezték tevékenységüket.

A hatóság kifejtette: a BBC meghívott egy burundi állampolgárt, akinek megnyilvánulása "helytelen, túlzásokkal teli" volt, ártott az államfő hírnevének, és súlyosbította az etnikai gyűlölködést, a politikai konfliktust és a polgári elégedetlenséget.

A Voice of America működését azért függesztette fel a médiatanács, mert tiltott hullámhosszon sugárzott műsorokat. A BBC és a VOA egyelőre nem kommentálta a történteket.

A médiahatóság emellett felszólította a Radio France International francia, valamint a helyi Isanganiro műsorszórót, hogy még jobban ellenőrizzék forrásaikat.

Ahogy közeledik a referendum, ezek a lépések az elnyomás újabb példájaként szolgálnak Burundiban – fogalmazott Lewis Mudge, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet munkatársa. Hozzátette: Burundiban egyre inkább fenyegetik vagy elhallgattatják az elnyomásról tudósító újságírókat.

Burundi a Riporterek Határok Nélkül újságíró szervezet globális sajtószabadság-indexének szinte a legalján, a 180-ból a 159. helyen áll.

A május 17-re kiírt referendumon arra kell válaszolni igennel vagy nemmel, hogy meghosszabbítsák-e az elnök mandátumát öt évről hétre, ami azt jelentené, hogy Pierre Nkurunziza elnök további 14 évig lehetne hatalmon, miután mostani mandátuma 2020-ban lejár.

A közép-afrikai országban pont emiatt tört ki politikai válság és erőszakhullám 2015-ben, mert Nkurunziza bejelentette: harmadszor is pályázik az államfői tisztségre. Az ellenzék szerint ez alkotmányellenes volt, és megsértette a polgárháborút 2005-ben lezáró békemegállapodás rendelkezéseit. Nkurunzizát azonban újraválasztották, de több ellenzéki csoport fegyvert fogott ellene. Ennek következménye az lett, hogy körülbelül 1200 ember meghalt, több mint 400 ezren a környező országokba menekültek, az addig sem túl jól teljesítő gazdaság pedig stagnálni kezdett.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!