A videózás és a tárolók nyitogatása is akadályozta az orosz gép evakuálását

A katasztrófában a gépen tartózkodó 78 ember közül 41-en haltak meg, öt embert még kórházban ápolnak súlyos égési sérülésekkel.

  • hvg.hu hvg.hu
A videózás és a tárolók nyitogatása is akadályozta az orosz gép evakuálását

Az is súlyosbíthatta az Aeroflot Superjet-100-as gépének vasárnapi moszkvai katasztrófáját, hogy orosz források szerint az utasok egy része menekülés közben az égő gépből magával akarta vinni az ülések fölötti tárolókban lévő poggyászát is. Ugyancsak lassította a menekülést, hogy többen még akkor is videóztak, amikor a leszállás után már lángolt a gép.

A katasztrófában a gépen tartózkodó 78 ember közül 41-en haltak meg, öt embert még kórházban ápolnak súlyos égési sérülésekkel. Az egymásnak elentmondó beszámolók alapján az a legvalószínűbb, hogy a Moszkvából Murmanszka tartó gépet felszállás után villámcsapás érte, ezért több rendszer is leállt.

A pilóták kényszerleszállást hajtottak végre – ez is csak második kísérletre sikerült – ám amikor földet értek, nagy erővel csapódtak a leszállópályához, így átszakadhatott a teli üzemanyagtartály fala, s amikor másodszor is földet ért a gép, a súrlódási hőtől begyulladt a kerozin.

A seremetyevói repülőtéren jelenleg is csak egy felszállópálya működik az érkező járatok többségét a többi fővárosi légikikötőbe, leginkábba Moszkvától délre lévő Domogyedovóba irányítják át.