Boris Johnson: „Az emberek kezdik úgy érezni, hogy a bolondját járatják velük"

A brit miniszterelnök olyan megoldást javasol az EU-nak, amelyben nem lesz vámellenőrzés az ír-északír határon, sem annak közelében.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
Boris Johnson: „Az emberek kezdik úgy érezni, hogy a bolondját járatják velük

London észszerű és építő jellegű javaslatot tesz le ma az Európai Unió elé, amelyben egy olyan kompromisszumos megoldást szorgalmaznak, amelynek alapján a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után nem lesz vámellenőrzés Írország és Észak-Írország határán, "sem annak közelében" – jelentette ki Boris Johnson a kormányzó Konzervatív Párt Manchesterben tartott éves kongresszusának szerdai zárónapján. Ennek egyetlen alternatívája a megállapodás nélküli brexit, de Nagy-Britannia nem erre törekszik, bár készen áll erre is, mondta a brit kormányfő, aki azt is közölte, hogy a javaslat mindkét fél részéről kompromisszumokat igényel.

Johnson elmondta, a tervezet olyan megoldást tartalmaz, amelynek alapján a brexit után is érvényben maradnak a jelenlegi szabályozási rendszerek az Ír-szigeten a mezőgazdasági termelők és egyéb üzleti vállalkozások számára.

Johnson ennek részleteit nem fedte fel. Kijelentette ugyanakkor, hogy

 "semmilyen körülmények között" nem lesz vámellenőrzés a brexit után sem Észak-Írország és Írország határán, sem a határ közelében.

Boris Johnson megismételte, hogy az Egyesült Királyság a brexit jelenleg érvényes október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, megállapodással vagy anélkül. Jean Claude-Juncker, az Európai Bizottság elnöke szintén hangsúlyozta korábban, nem nyitható újra a megállapodás.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a brexitről döntő népszavazás után három és fél évvel az emberek most már kezdik úgy érezni, hogy a bolondját járatják velük, és azt gyanítják, hogy "bizonyos erők" egyszerűen semmiféle brexitet nem akarnak.

Ha ez a gyanújuk beigazolódik, annak súlyos következményei lesznek a demokráciába vetett bizalomra

 – mondta Johnson a manchesteri tory kongresszust bezáró szerdai beszédében.

A 35 perces beszéd – amely Johnson első kongresszusi felszólalása volt miniszterelnökként és a Konzervatív Párt vezetőjeként – a várakozásoknál és a korábbi tory kongresszusok pártvezetői beszédeinél is jóval rövidebb volt, és a vártnál kevesebb részletet tartalmazott az új brexit-megállapodásról a London által az EU számára összeállított javaslatcsomagról.

A brit miniszterelnök azt már a BBC-nek adott előző napi nyilatkozatában is leszögezte, hogy e javaslatokban nem szerepel fizikai vámellenőrző posztok létesítése az ír-északír határ bármelyik oldalán. Elengedhetetlennek nevezte ugyanakkor, hogy egy szuverén, egységes ország egységes vámtérségként funkcionáljon, és kijelentette, hogy ennek így kell lennie az Egyesült Királyság esetében is a brit EU-tagság megszűnése után. Johnson a keddi BBC-interjúban úgy fogalmazott:

ha az Európai Unió ragaszkodik ahhoz, hogy a brit EU-tagság megszűnése után legyen vámellenőrzés, akkor Londonnak "ezt a realitást" el kell fogadnia, ebben az esetben viszont létre kell hozni egy vámellenőrzési rendszert, de az ír-északír határtól távol.

Johnson szerint mindazonáltal ezeket az ellenőrzéseket "abszolúte minimális" szintre lehet szorítani, és meg lehet oldani új fizikai infrastruktúra kiépítése nélkül.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilaphoz eljutott, az újság szerdai kiadásában ismertetett részletek szerint London javaslatai között szerepel, hogy Észak-Írországban 2025-ig érvényben maradna az uniós belső piac szabályrendszerének nagy része. Vámellenőrzések azonban e kiszivárgott javaslat szerint is lennének Írország és Észak-Írország között, mivel Észak-Írország az Egyesült Királyság részeként kilép az EU vámuniójából.

A The Daily Telegraph által látott részletek szerint 2025-ben az észak-írországi kormány dönthetne arról, hogy azután is fennmaradjon-e az EU egységes belső piacával harmonizáló szabályrendszer. A 499 kilométeres ír-északír határszakasz lesz a brexit után az Európai Unió és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatára.

Ezen a határon az észak-írországi megbékélési folyamatot elindító 1998-as nagypénteki megállapodás egyik fő vívmányaként hosszú ideje semmiféle fizikai ellenőrzés nincs. Az ellenőrzés visszaállításának elkerülését célozza az a tartalékmegoldás – backstop –, amelynek alapján az Egyesült Királyság egésze vámuniós viszonyrendszerben maradna az Európai Unióval, emellett Észak-Írországban érvényben maradnának az EU egységes belső piacának egyes szabályai is, mindaddig, amíg ezt más megállapodás, például szabadkereskedelmi egyezmény szükségtelenné nem teszi.

Ez benne van az EU-val tavaly novemberben kötött eredeti brexit-megállapodásban, de ezt a londoni alsóház háromszor is elutasította, és Johnson kormánya el akarja érni, hogy az új brexit-egyezményben a backstop-záradék ne szerepeljen.