szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az iráni hatóságok jóval alacsonyabb számot közöltek korábban.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Legalább 210 ember életét követelte eddig Iránban a koronavírus-járvány - közölte pénteken a BBC iráni egészségügyi forrásokra hivatkozva.

A BBC fárszi nyelvű  híradása hangsúlyozta, hogy ez az adat  jóval magasabb az iráni hatóságok által hivatalosan közöltnél. A teheráni vezetés szerint ugyanis csütörtök estig bezárólag 34-re nőtt az országban a koronavírus halálos áldozatainak a száma, és 388-ra a fertőzötteké.

A legtöbb halottat a fővárosból, Teheránból, illetve a fertőzés helyi gócpontjának számító Komból jelentették.

Az iráni kormány kiállt az eddig foganatosított járványügyi intézkedései mellett, és tagadta, hogy információkat tartana vissza a fertőzöttek számáról.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Németh András Világ

Iránban új arcát mutatja a koronavírus: magas a halálozási arány és fiatal áldozatok is vannak

Irán vált a Kínából származó koronavírus-járvány közel-keleti gócpontjává: a perzsa államban egyelőre gyorsan terjed a kór, s már a szomszédos országokban is megjelent az Iránból tovább hurcolt betegség. A halálozási arány magas, a betegek között van az egyik alelnök is, aki a tünetek jelentkezése előtt az államfő közelében volt.

Másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat több megyére

Másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat több megyére

4,6 milliárd forintot követel a Demján-örökösöktől Nyúl Sándor

4,6 milliárd forintot követel a Demján-örökösöktől Nyúl Sándor

A járvány alatt is ömlik a közpénz a kastélyprogramba

A járvány alatt is ömlik a közpénz a kastélyprogramba