Oroszország is szigorítani kezdett

Az ország szinte minden régiójában vannak már koronavírus-fertőzöttek.

  • MTI MTI
Oroszország is szigorítani kezdett

Miközben ismét rekordmértékben, csaknem 1800 fővel nőtt a bizonyított új koronavírus-fertőzöttek száma Oroszországban, Vlagyimir Putyin elnök pénteken a járvány miatt bevezetett kijárási korlátozások szigorúbb betartatására utasította a belügyminisztériumot és a nemzeti gárdát.

A Kreml honlapján közzétett rendelet értelmében a hatóságoknak pótlólagos intézkedéseket kell tenniük a jogrend és a közbiztonság szavatolása érdekében a vírus terjedése elleni harcban részt vállaló intézményekben és a velük szomszédos területeken. Az utasítás végrehajtásáról április 15-én jelentést kell tenniük, majd naponta kell beszámolniuk a helyzetről.

A járvány Oroszország 85 régiójából péntekre immár 82-őt ért el. A gyógyultak száma 97-tel 795-re, a halottaké pedig 18-cal 94-re nőtt. Egy nap alatt 1786 fővel, 11 917-re emelkedett a bizonyított a koronavírus-fertőzések száma. Ez 17,6 százalékos növekedést jelent. A fővárosban 7822, Moszkva megyében 930, Szentpéterváron pedig 408 esetet tartanak számon. Moszkvában az új páciensek 43 százaléka 18 és 45, 36,5 százalék a 46 és 65 év közötti. a 65 évnél idősebbek aránya 3,5, a gyerekeké pedig 5,5 százalék.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.