Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Maratoni vita után szavazták meg a törvényt, ők az elsők Latin-Amerikában.
Minden akadály elhárult az elől, hogy Argentína legyen az első nagy dél-amerikai ország, ahol legalizálják az abortuszt: a kongresszus megszavazta a törvénymódosítást, így a terhesség tizennegyedik hetéig engedélyezett a terhességmegszakítás. Az ország szenátorai hosszú órákig vitáztak a kérdésről, végül 38 igen és 29 nem szavazattal átment a javaslat – írja a BBC.
Egészen mostanáig csak akkor lehetett terhességet megszakítani, ha nemi erőszak történt, vagy a terhesség veszélyeztette az anya életét.
A változás nem csak azért fontos, mert két éve még leszavazta a szenátus a javaslatot, igaz, az időközben hivatalba lépett Alberto Fernández elnök egyik fontos kampányígérete volt, hogy változtat a helyzeten.
Az abortuszpárti aktivisták remélik, hogy ha a kontinens egyik legnagyobb országa tud változtatni, az elindít valamit a hagyományosan erősen katolikus Latin-Amerikában.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.