Koronavírus-járvány
Fellélegezhet kicsit a világ, a Covid-19 ugyan nem tűnt el, de nem keseríti meg a mindennapokat. Ám visszatér-e? És mi van a betegség utóhatásaival? Cikksorozatunkban megtalál mindent, ami a koronavírus-járványról tudnia kell.
Hétfő délután úgy gondolták a Bukarestben egy frissen megnyílt gyorsétterem tulajdonosai, hogy azzal szereznek némi hírverést maguknak, ha ingyen hamburgereket osztogatnak az utcán.
Mint kiderült, nem kellett volna: a Főtér.ro beszámolója szerint akkora tömeg gyűlt össze a város legforgalmasabb terének közelében, hogy a csendőrséget kellett kihívni, hogy az egyenruhások szóljanak az embereknek, tartsák be a távolságot, ha már haza küldeni nem tudták az embereket.
A gyorsétterem tulajdonosát 10 ezer lejre, azaz úgy 730 ezer forintra büntették.
Bukarestben január végén tértek vissza a lazább korlátozásokhoz (a román szabályok megyénként változnak attól függően, milyenek a számok), a bárok és kávézól reggel 6-tól 21:00-ig harminc százalékos helykihasználással nyitva tarthatnak.