szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Orosz nagykövet 15 éve nem jelent meg a bizottság előtt.

Hétfőn bekérette Vlagyimir Csihovot, Oroszország uniós nagykövetét az Európai Bizottság – közölte az AP hírügynökség. Azért kezdeményezték a találkozót, mert Oroszország múlt héten összesen nyolc uniós állampolgár beutazását tiltotta meg az országba. A nyolc kitiltott David Sassoli, az Európai Parlament elnöke, Jörg Raupach, a berlini ügyészség vezetője, Vera Jourova, az Európai Bizottság alelnöke, Ivars Abolins, a lett Nemzeti Elektronikus Médiatanács elnöke, Maris Baltins, a lett nyelvvel foglalkozó kormányhivatal igazgatója, Jacques Maire, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének francia delegációjának tagja, Asa Scott, a Svéd Védelmi Kutatóintézet egyik osztályvezetője és Ilmar Tomusk, az észt nyelvfelügyeleti hivatal főigazgatója.

Peter Stano szóvivő elmondta, hogy a találkozón közölni fogják Csihovval, hogy határozottan elítélik Oroszország döntését, aminek szerintük pusztán politikai motivációja van, semmilyen jogi indoklást nem tartalmaz. Az Európai Bizottság szerint a kiutasítás azt jelenti, hogy Oroszország továbbra is folytatja az ellenséges szembenállást az unióval.

A találkozóra hétfőn kerül sor az AP szerint.

Az Euobserver azt írja, hogy 15 éve nem fordult elő, hogy Oroszország európai uniós nagykövetének jelenése lett volna az Európai Bizottság előtt.

Múlt hét pénteken írta meg a Reuters, hogy az országot ért szankciók miatt Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának. Oroszország döntésének hátterében többek között az áll, hogy az EU márciusban szankciókat vezetett be két orosz állampolgár ellen, akiket meleg emberek elleni támadásokkal vádolnak, és szintén a múlt hónapban szankcionáltak négy, Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló, magas rangú orosz tisztviselőt.

Az unió külügyminiszterei május 10-én egyeztetnek majd az Oroszországgal való konfliktusról.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
hvg.hu Világ

Oroszország kivégezte Navalnij mozgalmát

Az illetékes orosz hatóság terroristakapcsolatokkal rendelkező szervezetté minősítette a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij által alapított Korrupcióellenes alapítványtFBK), így az kénytelen azonnal befejezni működését. Navalnij a börtönben, az FBK betiltva – úgy tűnik vége az orosz ellenzéki mozgalmak legújabb fejezetének.