Egy magyar repülőgép landolt június 16-án Fehéroroszország fővárosában, a Flightradar adatai szerint a Magnus Aircraft Zrt. HA-XCN lajstromjelű kisgépe Debrecenből indulva Breszt érintésével érkezett Minszkbe – írja a 24.hu.
A portál szerint a kétüléses Magnus Fusion ezután négy napot töltött a belarusz főváros repülőterén, majd hétfőn repült vissza Jakabszállásra. A magyar gép látogatását egy légi forgalommal foglalkozó Facebook-csoportban szúrták ki, a repülő útját az tette feltűnővé, hogy a fehéroroszországi légtér szinte teljesen kiürült, mióta az Európai Tanács büntetőintézkedéseket vezetett be az országgal szemben.
Mint ismert, május 23-án Aljekszandr Lukasenka elnök parancsára Minszkben leszállásra kényszerítették a Ryanair légitársaság Athén és Vilnius között közlekedő járatát, amely elvileg csak átrepült volna az ország felett. Az akció célja az volt, hogy a belarusz hatóságok letartóztathassák a fedélzeten tartózkodó Raman Prataszevics ellenzéki újságíró aktivistát. A BBC éppen ma közölte, hogy előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került az aktivista és barátnője.
Brüsszel lényegében beszüntette a légi közlekedést Európa és Fehéroroszország között, május vége óta az uniós repterek nem fogadják a fehérorosz légitársaságok repülőgépeit, sőt a belarusz gépek nem is repülhetnek keresztül az EU-s tagállamok légterén. Emellett az EU-s légitársaságok gépei sem repülhetnek be a belarusz légtérbe, és le sem szállhatnak az ország területén.
A légtérzár alól Magyarország sem vonhatja ki magát. A június 4-én kiadott repülésbiztonsági tájékoztatás, az úgynevezett NOTAM szerint a Magyarországon kiadott engedéllyel működő légi fuvarozók, a magyar engedéllyel rendelkező gépek pilótái és a magyar regisztrációval rendelkező gépek számára sem megengedett, hogy belépjenek a minszki (belarusz) légtérbe. Ettől az utasítástól csak szükséghelyzetben, előre nem látható körülmények miatt lehet.
A 24.hu megkereste a Magnus Aircraft Zrt.-t, hogy megtudja: az uniós tiltás idején milyen célból vitték ki a fő terméküknek számító típust Minszkbe. A cég marketing menedzsere azt közölte, hogy kollégáik és a Magnus Fusion Business bemutató repülőgép kiküldetésen vettek részt Fehéroroszországban, hozzátéve, hogy az érvényben lévő NOTAM a cég szerint csak „a kereskedelmi tevékenységet végző repülőgépek repülési tilalmára vonatkozik”, ezért „az utazás szabályos volt”.
A 24.hu a magyar légügyi hatóságokat is megkérdezte, de nem kapott érdemi állásfoglalást, a légiközlekedési hatóságként eljáró Innovációs és Technológiai Minisztériumtól pedig nem kapott választ.