A Fehér Ház megerősítette, hogy Franciaországba és Németországba vezet J.D. Vance első tengerentúli útja alelnökként – írja az AP hírügynökség.
Trump alelnöke Párizsban egy kétnapos, a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó magas szintű csúcstalálkozón (AI Action Summit) vesz részt, majd Münchenbe utazik tovább, ahol a nemzetközi biztonsági konferenciára (Munich Security Conference) hivatalos.
A febuár 10-én kezdődő párizsi csúcs két társelnöke Emmanuel Macron francia elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök lesz, és többek között Ding Hszüehsziang kínai miniszterelnök-helyettes is részt vesz rajta.
Vance részvétele a találkozókon azért is érdemel kiemelt figyelmet, mert a Trump-kormányzat jelenleg azt mérlegeli, hogy fenntartsa-e az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást, hogy miként korlátozza Irán és Oroszország mélyülő partnerségét, és hogy miként fékezze meg Kínát, miközben a közvetlen szomszédait és a partnereit is vámokkal fenyegeti. Ami pedig a mesterséges intelligenciát illeti: Trump elnök januárban bejelentette, hogy hivatali négy éve alatt 500 milliárd dollárból valósítana meg olyan fejlesztéseket, amelyek célja a mesterséges intelligencia terjedése.