Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A katolikus egyházfő az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását kritizálta.
„Bárcsak maradna a katolikus egyháznál, és rendbe tenné azt, a határvédelmet pedig ránk bízná” – mondta Tom Homan, Trump elnök határügyi biztosa a Fehér Házban újságíróknak, amikor Ferenc pápa közelmúltbeli megjegyzéseiről kérdezték.
A pápa a napokban a papírokkal nem rendelkező bevándorlók amerikai kitoloncolását kritizálta, és „súlyos válságnak” nevezte az Egyesült Államok déli határánál zajló eseményeket.
Donald Trump már a választási győzelme utáni napokban bejelentette, hogy be kívánja váltani kampányígéretét, miszerint elnöksége első napján elkezdődik az illegális migránsok tömeges deportálása, amelyet a hadsereggel fog végrehajtani. Korábban azt állította, hogy legalább 15 millió – de akár 20 millió – az Egyesült Államokban tartózkodó embert deportálna.
Ennek megfelelően január végén országos razziát tartottak az Egyesült Államokban a bevándorlók ellen, amely során 956 embert tartóztattak le. A kitoloncolások azóta is folyamatosak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.