Nem különleges egységtől érkezett, de különleges katonai kultúrát képvisel az új izraeli vezérkari főnök
Izraelben hosszú ideje először neveztek ki a hadsereg élére páncélos tábornokot, aki most az Irán elleni háborút is irányítja.
A Benjamin Netanjahut hatalmon tartó kormánykoalíció régóta az ultraortodox zsidók sorozásának kérdésén feszül össze, mely végül most robbant: Két párt megtette a bejelentést, de buktatni nem akarnak. Kisebbségi kormánnyal döcöghet tovább Jeruzsálem.
Meginog Benjamin Netanjahu miniszterelnök pozíciója és az izraeli kormány stabilitása, miután a Jahadut Hatora (Tóra Zsidósága), egy kisebb ultraortodox párt bejelentette, hogy kilép a kormánykoalícióból. És ugyan a szerdai nap folyamán először még cáfolták, végül a Shas névre hallgató, másik vallási párt is úgy döntött, hogy távozik.
Jóllehet a Jahadut Hatora hét képviselőjének távozása önmagában nem rombolja Netanjahu parlamenti befolyását, a kormányzó pártoknak éppen hogy megmarad az egyszerű többsége a törvényhozásban. A 120 mandátumból már csupán 61 helyet foglalnak el a kormánykoalíció képviselői, ami pontosan 50 százalék plusz egy szavazatot jelent. A Jahadut Hatora tegnap késő délután jelentette be a döntést, amely 48 óra elteltével lép hatályba – írja a Times of Israel.
A Euronews már korábban felhívta rá a figyelmet, hogy a kormánykoalíció hasonló ideológiai vonalon mozgó, ultraortodox, szefárd zsidókat képviselő pártja, a Shas döntésére érdemes figyelni. Ugyanis ha a tizenegy parlamenti mandátummal rendelkező párt is búcsút int Netanjahunak, az leolvasztja a többségét a törvényhozásban.
Ez ma délután be is következett, miután a Shas bejelentette, hogy 11 képviselőjével kilép a koalícióból és lemondanak a miniszterei. A kiugrás kisebbségi kormányt hagy hátra Benjamin Netanjahunak, azonban a kormány nem fog összeomlani, mivel az ortodoxok nem akarnak új választást - írja az AP. Jelezték, hogy nem fognak dolgozni a kormány megbuktatásán, tehát nem támogatnak új választást előidéző bizalmatlansági indítványt, sőt, koalíción kívülről akár egyes törvényjavaslatokat is támogatnak.
A két ortodox zsidó párt kilépését kiváltó ok az ortodox zsidók sor- és hadkötelezettségének kérdése, mely majdnem a gázai konfliktus kirobbanása óta borzolja a kedélyeket az izraeli belpolitikában, mert társadalmilag is erősen vitatott kérdésről van szó. Az Izrael állam 1948-as megalapítása óta fennálló megállapodás értelmében az ultraortodoxok vallási okokból mentesülnek az általános és kötelező katonai szolgálat alól.
Izraelben hosszú ideje először neveztek ki a hadsereg élére páncélos tábornokot, aki most az Irán elleni háborút is irányítja.
Ez változott meg egy éve, az izraeli legfelsőbb bíróság által szentesített jogszabállyal, mely felborítja mindezt, és lehetővé teszi a szolgálatot. A bíróság emellett arra is kötelezi az izraeli kormányt, hogy vonja meg a támogatást minden olyan vallási iskolától, vagyis jesivától, amelynek a diákjai nem vonulnak be katonának.
A bíróság szerint a vallási alapú mentesítés sérti az egyenjogúság elvét. Ráadásul az ország népességének körülbelül 15 százalékát kitevő ortodox zsidó közösségek egyben a legtermékenyebb társadalmi csoportok demográfiai szempontból. Jóval meghaladja az izraeli átlagot a termékenységi rátájuk.
Így a zajló fegyveres konfliktus miatt egyre nagyobb nyomás nehezedett a katonáskodó többségi társadalomra. A jogszabály elfogadása óta folyamatosan tüntetnek ellene, viszont fél éve már arról számolt be a sajtó, hogy már hétezer ultraortodox zsidót soroztak be. A HVG erről szóló tudósítása már kitért arra, hogy ez gondot okozhat a kormánykoalíció háza táján.
A Jahadut Hatora azóta kardoskodik egy kivételt előíró jogszabálymódos mellett, amit annak ellenére sem tudtak átnyomni, hogy Netanjahunak sem lenne feltétlenül ellenére, hiszen a kormánya rá van utalva a vallási pártokra, ám ezügyben a politikai palettához hasonlóan a koalíció is megosztott, a védelmi szektor pedig egyenesen ellenzi a kivételezést.
Közben Netanjahu szimbolikus üzenet jelleggel meglátogatta az IDF első ultraortodox zsidókból álló alakulatát, és próbált kiegyensúlyozott hangnemet megütni:
„Egyesítjük erőinket: védjük az országot, védjük a népet, és megőrizzük a Tóra világát.”
Irán stratégiai gyengeségét tartja az izraeli támadás fő mozgatórugójának Robert Chatterjee Közel-Kelet-szakértő, az arab és a muszlim térséggel foglalkozó, Berlinben megjelenő Zenith negyedéves szakfolyóirat főszerkesztő-helyettese.