Obama figyelmeztette Putyint
Barack Obama amerikai elnök kedden azon aggodalmának adott hangot, hogy Oroszország újabb ukrajnai területeket kebelezhet be, egyúttal pedig figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tartózkodjon ettől.
Barack Obama amerikai elnök kedden azon aggodalmának adott hangot, hogy Oroszország újabb ukrajnai területeket kebelezhet be, egyúttal pedig figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tartózkodjon ettől.
MTI
MTI
hvg.hu
Ukrajna NATO-csatlakozása nincs napirenden, Montenegrónak viszont jó esélye van rá, hogy idén meghívást kap a katonai szövetségbe. A NATO-főtitkár aggodalmát fejezte ki az orosz katonai összevonások miatt.
MTI
A szíriai felkelők kedden, a tiltakozó mozgalom kezdete óta először kijutottak a Földközi-tenger partjához, miután átvették az ellenőrzést az ország északnyugati részében fekvő, Szamra nevű település felett - jelentette be az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szervezet.
MTI
Négy oroszlánt pusztítottak el a koppenhágai állatkertben, ahol a múlt hónapban nemzetközi felháborodást keltett az állatvédők körében egy fiatal zsiráf megölése és nyilvános feldarabolása, majd megetetése ragadozókkal.
MTI
Megérkezett Lengyelországba a Krím félszigeti menekültek első csoportja – jelentette kedden a TVN lengyel kereskedelmi televízió.
MTI
Annak ellenére megtartják a hétvégi Forma–1-es Malajziai Nagydíjat, hogy az ázsiai ország közvéleményét elsősorban a Malaysia Airlines légitársaság több mint két hete eltűnt utasszállítójának tragédiája foglalkoztatja.
MTI
A kitüntetések visszavonását könnyítő módosítást fogadott el a román szenátus, és előzőleg a román kormányfő éppen Tőkés László állami kitüntetésének a visszavonását kezdeményezte.
MTI
Oroszország kész pénzügyi támogatást nyújtani a Krímnek a jövőben az ukrán áram vásárlásához - közölte kedden az orosz energiaügyi minisztérium képviselője.
MTI
Az Air Force One szerda este landol az olasz fővárosban, Obama érkezésére már nagyon készül az amerikai nagykövetség, videót is készítettek az elnök üdvözlésére.
MTI
Egy polgári személy lelőtt egy matrózt az amerikai haditengerészet norfolki támaszpontján, biztonsági erők erre válaszul megölték őt. Az eset helyi idő szerint hétfőn késő este történt, a támaszpontot biztonsági okokból rövid időre lezárták.
MTI
Brüsszelben is bemutatták Igor Janke Orbán Viktorról írt könyvét. A szerző szerint könyve egyáltalán nem objektív és pártatlan, "nagyon is szubjektív", az ő személyes véleményét tükrözi, ő pedig "nagyon tiszteli Orbán Viktort".
MTI
Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szerint az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályok megsértése az egyiptomi bíróság hétfői döntése, mellyel halálra ítélték a Muzulmán Testvériség 529 tagját.
MTI
Viktor Mihaly Orban – így hivatkoztak a Szaúd-Arábiában látogatást tett magyar kormányfőre a Saudi Gazette című lapban. Rövid kutatás után kiderült, hogy a szaúdiak jobban tudták, mint mi.
hvg.hu
A Külügyminisztérium szerint a Krímben veszélyes és rendkívül bizonytalan a helyzet, ezért senkinek nem javasolják, hogy a térségbe utazzanak, aki pedig ott van, azt arra kérik, hogy minél előbb hagyja el a Krím félszigetet.
MTI
"Köszönöm a támogatást" - olvasható magyarul a Szlovákia déli régióiban elhelyezett óriásplakátokon, melyeken Robert Fico az államfőválasztás első fordulójában rá leadott voksokért hálálkodik.
MTI
Legalább egy napig nem keresik a Malaysia Airlines eltűnt gépét, mert annyira rosszak az időjárási körülmények.
MTI
Az orosz állami duma alelnöke hétfőn küldött levelet a lengyel, román és magyar külügyminisztériumnak, melyben Ukrajna felosztásáról tett javaslatot. Ugyan pártja cáfolta, hogy ilyet írt volna, de a levél így is nagy felháborodást keltett. Varsó szerint egy ilyen ötletet csak egy beteg elme találhatott ki.
MTI
A tevékenységét ért bírálatok miatt kész távozni posztjáról az ukrán védelmi miniszter, akinek a lemondását először nem szavazta meg a parlament, de másodszorra mégis.
MTI
Váradi László bejrúti nagykövet valóban megnézett egy, a Hezbollah előtt tisztelgő emlékművet, de nem dicsőítette nyilatkozatban a síita szervezet erőfeszítéseit – reagált a korábbi hírekre a Külügyminisztérium.
hvg.hu
Másfél évtizede zaklatta szexuálisan az izraeli energia és vízügyi miniszter titkárnőjét, aki most feljelentette. Az ügy ugyan már elévült, viszont meg lehet akadályozni vele, hogy Szilván Salom államelnök lehessen. A rendőrség tudomása szerint Salom további két nővel szemben is hasonló cselekményt követett el, a miniszter tagadja a történteket.
MTI