Románia nem hagyja, hogy szórakozzanak a holokauszttal

A román szenátus törvénymódosítása szerint - amelyet még a parlamentnek is meg kell szavaznia - most másr azokat is börtönnel büntetnék, akik bagatellizálni próbálják a holokausztot.

  • MTI MTI
Románia nem hagyja, hogy szórakozzanak a holokauszttal

Romániában a holokauszt következményeinek bagatellizálását is büntetnék egy módosító indítvány alapján, amelyet kedden fogadott el a szenátus. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) három szenátora, köztük Crin Antonescu pártelnök által beterjesztett törvénymódosítási javaslatot 87 támogató vokssal fogadta el a felsőház. 

Romániában 2002 óta büntetik a holokauszt tagadását. A mostani módosítás alapján egyebek mellett a holokauszt következményeinek "nyilvánvaló minimalizálásáért" is hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés vagy bírság jár majd. A módosítást még a képviselőháznak is jóvá kell hagynia. 

Az indítvánnyal azt a 2002-ben elfogadott, 31-es számú sürgősségi kormányrendeletet módosítják, amelyet a román parlament 2006-ben fogadott el és emelt törvényerőre. A rendelet az idegengyűlölő, rasszista és fasiszta jellegű szervezetek betiltását szabályozza, és egyebek mellett tiltja, hogy háborús bűnösök vagy emberiesség elleni bűntettet elkövetők személyi kultuszát ápolják. 

A rendelet kiegészült úgy, hogy a holokauszt, a népirtás vagy emberiesség elleni bűntett következményeinek "a nyilvánosság előtti nyilvánvaló minimalizálása" is büntetendő. A beterjesztők a legionárius jellegű szervezeteket is a betiltandó egyesületek közé sorolták. 

Romániában a legionarizmus a két világháború közötti idegengyűlölő, antiszemita, nacionalista szellemi mozgalom volt. A kezdeményezők szerint a legionarista szó beemelése a törvénybe azért szükséges, mert ennek a törvényből való kihagyása lehetőséget teremt arra, hogy a legionarista és a fasiszta szervezeteket megkülönböztessék a bíróságok, miközben lényegében ugyanolyan jellegű szerveződésekről van szó.