Feloldották a forgalomzárat a pozsonyi vasúti pályaudvaron
 

Feloldották a forgalomzárat a pozsonyi vasúti pályaudvaron

A pozsonyi vasúti főpályaudvaron pénteken késő délelőtt feloldották a reggel elrendelt forgalomzárat, a forgalom folyamatosan stabilizálódik, a késések nem haladják meg az egy órát - tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját a Szlovák Vasúti Társaság (ZSSK) szóvivője pénteken.

MTI MTI

Vámbevételekről állapodott meg Koszovó és Szerbia
 

Vámbevételekről állapodott meg Koszovó és Szerbia

Ideiglenes megállapodás kötött Ivica Dacic szerb és Hashim Thaci koszovói miniszterelnök a szerb-koszovói határátkelőknél keletkező vámbevételekről - közölték szerb részről péntek reggel Brüsszelben, miután a két kormányfő az éjjel öt órán át tárgyalt egymással Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő kezdeményezésére.

MTI MTI


Savval öntötték le a moszkvai Bolsoj igazgatóját
 

Savval öntötték le a moszkvai Bolsoj igazgatóját

Savat fröccsentett a legendás moszkvai Nagy Színház (Bolsoj) művészeti igazgatójának arcába háza előtt csütörtök este egy ismeretlen támadó. A 43 éves Szergej Filin égési sérülést szenvedett, és fennáll a veszély, hogy elveszíti látását.

MTI MTI




Kolerajárvány fenyegeti Kubát a turistaszezon közepén
 

Kolerajárvány fenyegeti Kubát a turistaszezon közepén

A kubai hatóságok nem nagyon hangoztatták, de kolerajárvány veszélye fenyegeti Kubát. Eddig több, mint ötven megbetegedést és egy halálesetet regisztráltak. Kubában épp most van a turistaszezon, és a kubaiak is könnyebben utazhatnak külföldre.

Klopfstein-László Kornél/Peru Klopfstein-László Kornél/Peru

Állítólag tart még az algériai túszdráma
 

Állítólag tart még az algériai túszdráma

A legfrissebb értesülések szerint az algériai túszdráma még nem ért véget, a biztonsági erők állítólag a szaharai földgáztelepnek csak egy részét foglalták vissza a terroristáktól.

MTI MTI

Cameron: reformok nélkül távozhatnak a britek az EU-ból
 

Cameron: reformok nélkül távozhatnak a britek az EU-ból

A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia kiválhat az Európai Unióból, ha az unión belül nem hajtják végre a szerintük szükséges reformokat. Londoni értesülések szerint ez lett volna a fő gondolata annak a beszédnek, amelyet David Cameron miniszterelnök pénteken Hollandiában mondott volna el. A látogatást és a beszédet is elhalasztották azonban az algériai túszdráma miatt.

MTI MTI

Itt van Lance Armstrong vallomása a doppingolásról
 

Itt van Lance Armstrong vallomása a doppingolásról

Lance Armstrong elismerte, hogy a kilencvenes évek közepe óta az EPO, a vérátömlesztés és tesztoszteron "koktéljával" doppingolt. Az Egyesült Államokban magyar idő szerint csütörtök éjjel sugározták az első részét annak az interjúnak, amelyet Oprah Winfreynek adott a kerékpáros. Armstrong sokak szerint a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője.

MTI MTI



Líbiában bukkant fel az FBI-vezér
 

Líbiában bukkant fel az FBI-vezér

Tripoliban tárgyalt a nap folyamán Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója - közölték csütörtökön az FBI-ra hivatkozva amerikai sajtóforrások.

MTI MTI




Mali: negyvenfős előőrsöt küldtek a nyugat-afrikaiak
 

Mali: negyvenfős előőrsöt küldtek a nyugat-afrikaiak

Megérkeztek az első afrikai katonák csütörtökön Maliba: egy repülőgép 40 togóival szállt le a bamakói repülőtéren. Ez az előőrse annak a nyugat-afrikai haderőnek, amelyet Maliba vezényelnek, hogy segítse az iszlamisták kiűzését.

MTI MTI


Vérfürdővé változott az algériai túszdráma
 

Vérfürdővé változott az algériai túszdráma

Csütörtök éjjel befejeződött a katonai akció az algériai gázkitermelő telepen, ahol iszlamista fegyveresek több száz algériai és külföldi túszt ejtettek - közölte az észak-afrikai ország kormánya csütörtökön este. Az információk ellentmondásosak, de az biztos, hogy számos túsz meghalt azután, hogy az algériai hadsereg támadást indított a a gáztelep elfoglalására.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI