Tucatnyi vezető európai lapkiadóval kezd közös projektbe a HVG és az EUrologus
A HVG és az EUrologus új európai tartalomgyártási együttműködésre lép vezető lapokkal, az Európai Bizottság támogatásával, cikkek és tényfeltáró anyagok készítésére.
A HVG és az EUrologus új európai tartalomgyártási együttműködésre lép vezető lapokkal, az Európai Bizottság támogatásával, cikkek és tényfeltáró anyagok készítésére.
Folk György (EUrologus)
Szergej Mingazovot azért vitték el, mert a bucsai mészárlásról posztolt a közösségi médiában.
hvg.hu
Szerbia régóta próbál egyensúlyozni az EU és Oroszország között, ám Brüsszel már türelmetlenül figyeli Belgrád hintapolitikáját. Közben csökken a szerb népességen belül az uniópártiak aránya.
Várhatóan hétfőn jelenti be Pedro Sánchez spanyol kormányfő, hogy lemond-e hivataláról. A politikus azt követően vonult vissza a hétvégére a közéletből, hogy a felesége ellen korrupció vádjával előzetes vizsgálatot indított az ügyészség. Az ügyészség azonban csütörtök este azt kérte az illetékes bíróságtól, hogy bizonyítékok hiányában állítsa le az eljárást.
Változik-e az EU Kína-politikája a magyar elnökség alatt? Lesz-e újra az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyen? Mi történt a budapesti CPAC-en? Latorállam vezetője-e a Biden-stáb szerint Orbán Viktor? Miért szeretne komolyabb jogkört az Integritás Hatóság vezetője? Milyen belső társadalmi és politikai konfliktusokat okozhat az Egyesült Államokban Donald Trump esetleges visszatérése? Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A ma záruló kétnapos budapesti CPAC-konferencián összegyűlt mindenki, aki számít az európai szélsőjobbon, írja tudósításában Gregor Mayer.
hvg360
Mikola Szolszkijt illegális földügylettel gyanúsították meg, de tagadja a vádakat.
MTI
Még egyelőre nehéz megállapítani, hogy a döntés végleges, vagy csak egy bonyolultabb politikai játszma ideiglenes következménye.
hvg.hu
Az ukránok eddig a Krímet és a Bergyanszkot megszállva tartó orosz csapatokat támadták ezekkel a rakétákkal.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ahmed Ali Alid azt vallotta, hogy „Gáza népéért” ölt meg egy 70 éves brit férfit az utcán.
hvg.hu
Mike Johnsonnak, a képviselőház republikánus elnökének pálfordulása is kellett ahhoz, hogy az USA újra adjon katonai segítséget Ukrajnának.
Nagy Gábor
Több szempontból is létfontosságú Ukrajnának, hogy szerdán – a képviselőház után – az USA szenátusa is megszavazta az orosz agresszió ellen harcoló országnak szánt 61 milliárd dolláros csomagot. Megindulhatnak Ukrajnába a szállítmányok, más országok is felújíthatják a segélyezést, az ukrán nép és hadsereg pedig újabb bizonyítékot kapott arra, hogy a Nyugat több mint két évvel az átfogó invázió kezdete után is kitart még Ukrajna mellett.
Marc Champion publicista szerint ne beszéljünk liberális és illiberális demokráciáról, csak demokráciáról. Ez pedig súlyos veszélyben van Magyarországon.
hvg360
Az iszlamista szervezet egyik magas rangú politikai vezetője felsorolta a feltételeiket.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Tyimur Ivanov letartóztatását két hónapra rendelte el a bíróság. Ha bűnösnek találják, 15 évet is kaphat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ki lesz a következő látogató Donald Trump birtokán az európai vezetők közül? – latolgatja a Le Monde. Az EU az eddiginél határozottabban kíván reagálni a kínai kereskedelempolitikára – adja hírül a Bloomberg. Egy brazil főbíró szerint Bolsonaro nem szökni készült, amikor a magyar követségre ment. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A döntést Joe Biden elnök hagyta jóvá, az ukránok már be is vetették a fegyvereket.
hvg.hu
Eközben az orosz erők Odesszát és Harkivot támadták.
MTI
A 19. század egyik legnagyobb ünnepi eseménye zajlott le Bécsben 170 évvel ezelőtt, 1854. április 24-én. A császár egy alig több mint 16 éves kamaszlányt vezetett az oltár elé, aki sem fejben, sem lélekben nem volt felkészülve arra, hogy királyné legyen. Egy viszonylag szegény bajor nemes családjában felnőtt, pajkos leány volt ő, aki azért a Heinrich Heinéért lelkesedett, annak hatása alatt írta később is verseit, aki pedig a Habsburg-ellenes magyar forradalmat csodálta. Ez a leány lett a Habsburg-ház egyetlen tagja, aki közszeretetnek örvendett Magyarországon.