Mélybe zuhant egy tiroli sífelvonó kabinja, négyen súlyosan megsérültek
A balesetet egy kidőlt fa okozta, az üzemeltető ideiglenesen lezárta a létesítményt.
A balesetet egy kidőlt fa okozta, az üzemeltető ideiglenesen lezárta a létesítményt.
hvg.hu
A rendőrség tíz embert vett őrizetbe.
hvg.hu
Manapság már bizonyosan állíthatjuk: ha választanunk kell a bankkártyás és digitális, vagy készpénzes fizetés között, akkor már rendszerint az előbbieket választjuk. Ugyanakkor a digitalizációval érkező új kihívásokkal, az online és offline biztonsággal, az esetleges visszaélésekre való felkészüléssel egyaránt kell foglalkozni a kártyakibocsátóknak és a kártyabirtokosoknak is. Jellemző tendenciákról, pénzügyi biztonságról, különböző fejlesztésekről Sármay Bencével, a Visa Magyarországért felelős területi vezetőjével beszélgettünk.
Visa
Állítólag felszerelést és elegendő lőszert sem kapnak.
hvg.hu
Az amerikai külügyminiszter az izraeli túszok családjával is találkozik. Közben az al-Akszában dolgozó brit sebész a CNN-nek azt mondta, soha életében nem látott még olyan állapotokat, mint ami ott van.
hvg.hu
Változnak az erőviszonyok Európában, írja az Economist, feljövőben a Kelet. Továbbra is téma Charles Michel, az Európai Tanács elnökének lemondása. A Financial Times szerint lángra lobbanhat az egész Közel-Kelet. A szlovák belpolitikát elemzi a Financial Times és a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Niall Ferguson brit történész szerint világszerte veszélybe kerül a szabad társadalmak ügye, ha Trump visszatér. A Németország fölött kódorgó orosz drónokról ír a Daily Telegraph. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Két év után nem újdonság, hogy az orosz-ukrán háború túlterjeszkedik a hadviselésen és a politikán. Pozsonyi szerzőnk cikkéből megtudhatják, milyen hatást gyakorolt a konfliktus a szlovák jégkorongbajnokságra, a sportpolitikára, és összességében a megosztott szlovákiai közéletre.
Molnár Norbert
Az Eurázsia Csoport nevű washingtoni elemzőintézet alapító igazgatója szerint az idén is az ukrán, illetve közel-keleti válság lesz a meghatározó, sőt mindkettő csak súlyosbodik, ám hozzájön egy harmadik „háború” is: az, amit az Egyesült Államok saját magával vív. Ez utóbbi jelenti a legnagyobb veszélyt a világban.
hvg360
Lloyd Austin egyelőre kórházi ágyából gyakorolja vezetői jogköreit.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A katolikus egyházfő diplomatáknak mondott hosszú újévi beszédet. Kifejtette egyebek mellett, hogy a háborúban a civil áldozatok nem "járulékos károk", hanem férfiak és nők, nevekkel és vezetéknevekkel, akik életüket vesztették, és hogy "összességében világszerte több mint 360 millió keresztény tapasztalja azt, hogy üldöztetésnek és megkülönböztetésnek van kitéve a hite miatt".
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A brit rendező egy faragatlan hősszerelmes császárt mutatott meg nekünk, aki ha éppen nem csatázik, akkor a szerelemnek él. Azonban Napóleon a máig élő örökségét nem a csatatéren vagy a hitvesi ágyban teremtette meg, hanem az íróasztalánál.
Hetek óta ment a találgatás, mikor váltja le a kabinetet Emmanuel Macron elnök, de újévi beszédéből már lehetett sejteni, hogy valamikor év elején. Az új miniszterelnököt valószínűleg még a nap folyamán megnevezik.
hvg.hu
Senkinek semmi baja, a csoport minden tagja jól viselte a történteket. A Krizna-barlang a világ egyik legnagyobb barlangrendszere, lehet látogatni, de csak túravezetővel, pont az ilyen helyzetek miatt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Zoja Konovalova volt férje is meghalt.
hvg.hu
A klinikai pszichiáter szerint öröklődő lehetett a genetikai hajlam.
hvg.hu
Állítólag Joe Biden elnök sem tudott arról, hogy kormányának kulcsfontosságú tagját kórházban ápolják.
hvg.hu
A szavazatok 73 százalékával nyerte az elnökválasztást a 25 magyarországnyi Kongói Demokratikus Köztársaságban Félix Tshisekedi, független megfigyelők azonban sok súlyos szabálytalanságról számoltak be.
A turisták és vezetőik nincsenek életveszélyben.
MTI
Tajvan láthatja a kárát a kínai gazdasági és politikai problémáknak, írja a német lapban Alexander Görlach, a New York-i Egyetem demokráciaelmélet-tanára.
hvg360
Az eset miatt újra fellángoltak a drogtesztek bevezetéséről szóló viták.
hvg.hu