Amiről Ridley Scott végképp nem beszélt: Napóleon nem is hadvezérként alkotott igazán maradandót
A brit rendező egy faragatlan hősszerelmes császárt mutatott meg nekünk, aki ha éppen nem csatázik, akkor a szerelemnek él. Azonban Napóleon a máig élő örökségét nem a csatatéren vagy a hitvesi ágyban teremtette meg, hanem az íróasztalánál.
Mostanra már csillapodni látszik a botrány, amit Ridley Scott a sajátos Napóleon filmjével kavart (az alkotásról szóló kritikáinkat itt és itt olvashatja), így lassanként beszélhetünk arról is, amit a brit rendező nemhogy történetileg pontatlanul, de egyáltalán sehogy sem mutatott be a filmjében. Bonaparte Napóleon ugyanis nem hadvezérként alkotott maradandót, hanem államszervezőként.
Persze érthető, ha egy rendező szívesebben forgat filmet a császár életének olyan, a nézők számára is csábítóbb vonatkozásairól, mint amilyenek a grandiózus csaták, meg a túlfűtött, olykor többszereplős szerelmi viszonyok, ugyanakkor érdemes figyelembe venni, hogy Napóleon életének voltak a csatatereken és a hálószobákon kívül is meglehetősen fontos helyszínei.
Ilyen volt az íróasztala, ahol egy sor olyan törvényt és rendeletet hozott meg, melyek a mai napig hatással vannak az életünkre. Persze ahhoz, hogy ezek Európában elterjedjenek nyilván szükség volt arra is, hogy az általa meghódított területeken is bevezesse ezeket, ám nagyon sok esetben a császár újításai, reformjai nem váltak semmivé a bukása után, hanem a korábban leigázott területek, országok uralkodói megtartották ezeket. Egyfelől azért, mert a Napóleon által biztosított jogokat nehéz lett volna visszavenni a néptől (ezt még a francia trónra visszatérő Bourbonok sem merték megtenni), másfelől azért, mert egyszerűbbé és átláthatóbbá tette az életet és nem utolsó sorban az állam működtetését is.