Lynch közlegény megmentése
 

Lynch közlegény megmentése

Az iraki háborúban elfogott, majd "hősiesen kiszabadított" 19 éves Jessica Lynch történetével többet fogalkozott a média, mint az iraki tömegpusztító fegyverekkel, pedig ez utóbbiról szólt az egész háború. A BBC egyik riportja szerint azonban, ahogyan a fegyverekről szóló hírek, úgy "G.I. Jane" drámája is elsősorban a háborút ellenző amerikai közvélemény megnyerésére szolgáló színjáték volt. Ha ez igaz, a látványos manipuláció hátterében állhat politikai, de üzleti érdek is. Önnek mi a véleménye erről?

unknown unknown

Putyin szerint Irán nem akar atomfegyvert
 

Putyin szerint Irán nem akar atomfegyvert

Az orosz elnök meggyőződése, hogy Irán nem készül atomfegyver birtoklására, és aláveti magát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség követeléseinek. Ezt pénteki moszkvai éves sajtókonferenciáján mondta Vlagyimir Putyin.

unknown unknown


Újra bizalmat szavazott Csákynak a szlovák parlament
 

Újra bizalmat szavazott Csákynak a szlovák parlament

Nem vonta meg a bizalmat a szlovák parlament Csáky Páltól, a szlovák kormány miniszterelnök-helyettesétől, akit az ellenzéki képviselők egy csoportja a SMER (Irány)nevű párt kezdeményezése alapján szeretett volna leváltani.

unknown unknown

Háborús bűnökkel vádolnák Blairt és Busht Belgiumban
 

Háborús bűnökkel vádolnák Blairt és Busht Belgiumban

Keresetet nyújtottak be George Bush amerikai elnök és Tony Blair brit kormányfő ellen Belgiumban az iraki háborúért őket terhelő felelősség megállapítására. A kereseteket a belga hatóságok az amerikai, illetve a brit igazságszolgáltatás hatáskörébe utalták; egy ellenzéki párt ugyanakkor Louis Michel belga külügyminisztert is felelősségre vonná.

unknown unknown


Elfogadták az EU-alkotmány tervezetét a szaloniki csúcson
 

Elfogadták az EU-alkotmány tervezetét a szaloniki csúcson

Az Európai Unió (EU) majdani kormányközi konferenciájának alapdokumentumaként a szaloniki félévzáró EU-csúcstalálkozó résztvevői pénteken elfogadták az európai alkotmány tervezetét - jelentette be a vendéglátó Görögország miniszterelnöke, Kosztasz Szimitisz.

unknown unknown

Powell Izraelben igyekszik lendületet adni a béketervnek
 

Powell Izraelben igyekszik lendületet adni a béketervnek

Colin Powell amerikai külügyminiszter Izraelben igyekszik új lendületet adni a közel-keleti béketerv megvalósításának. Az amerikai diplomácia vezetője Ariel Saron izareli és Mahmúd Abbász palesztin miniszterelnökkel folytat külön-külön tárgyalásokat; az izraeli hadsereg egységei csütörtökön a telepesek ellenállása közepette megkezdték az első olyan lakott, palesztin területen lévő zsidó telep lebontását, amelyet a béketerv értelmében fel kell számolni.

unknown unknown

Szerbia-Montenegró NATO-békepartnerséget kér
 

Szerbia-Montenegró NATO-békepartnerséget kér

Szerbia-Montenegró csütörtökön hivatalosan kérte felvételét a NATO békepartnerségi programjába, jóllehet tisztában van azzal, hogy nincs esélye a felvételre, amíg vissza nem vonja a NATO-tagállamok ellen benyújtott háborús kártérítési keresetét.

unknown unknown

Vita a csernobili szarkofág állapotáról
 

Vita a csernobili szarkofág állapotáról

Olekszandr Moroz, az ukrán ellenzéki szocialista párt elnöke a parlamentben kedden elhangzott felszólalásában nemzeti front létrehozását sürgette az új csernobili szarkofág megépítése érdekében, mert a régi állapota aggodalomra ad okot, épületszerkezetei balesetveszélyesek, s beomlásuk esetén az 1986. évinél nagyobb kihatású katasztrófa következhet be. Az erőmű főmérnöke cáfolja mindezt.

unknown unknown

Izrael: megkezdték egy zsidó telep lebontását
 

Izrael: megkezdték egy zsidó telep lebontását

Az izraeli hadsereg megkezdte egy illegálisan épített zsidó telep lebontását csütörtökön a ciszjordániai Náblusz közelében. Az izraeli katonai rádió jelentése szerint ez az első lakott zsidó kolónia, amelyet az Akabában tartott június 4-i izraeli-amerikai-palesztin csúcstalálkozó óta lebontanak.

unknown unknown

Trichet-t felmentették, mehet az Európai Központi Bank élére
 

Trichet-t felmentették, mehet az Európai Központi Bank élére

A francia központi bank bankbotrányba keveredett elnökét, Jean-Claude Trichet-t szerdán felmentette a párizsi bíróság, és ezzel elhárult az akadály az elől, hogy Wim Duisenberg utódjaként beiktassák az Európai Központi Bank (EKB) elnöki pozíciójába. Az államügyészség közölte, nem él fellebbezési jogával, így a döntés végleges.

unknown unknown

Atombombányi dinamitrakomány egy égei-tengeri hajón
 

Atombombányi dinamitrakomány egy égei-tengeri hajón

"Atombomba erejű" dinamitrakomány volt azon a hajón, amelyet vasárnap állítottak meg a görög hatóságok az Égei-tengeren - jelentette be Georgiosz Anomeritisz görög kereskedelmi tengerészeti miniszter. A 37 éves hajó annak idején magyar gyárban készült.

unknown unknown

Tizenhárman haltak meg egy brazíliai börtönlázadásban
 

Tizenhárman haltak meg egy brazíliai börtönlázadásban

Tizenhárman vesztették életüket a brazíliai Manausban kitört börtönlázadásban. A Globo News brazil hírtelevízió beszámolója szerint vasárnap délután 80 elítélt lázadt fel, az intézmény vezetésének leváltását és nyilvános telefonállomás felszerelését követelve.

unknown unknown

Az ellentmondások forgataga és a kedvezménytörvény
 

Az ellentmondások forgataga és a kedvezménytörvény

Trianon traumája nyilvánvalóan él a magyarokban, ellenben ha valakit zavar a magyarok „határon átívelő egyesítése", az nyilván nincs tisztában azzal, hogy a régió stabilitását épp ez a folyamat képes szavatolni - írja hétfőn a liberális szlovák lap, a SME.

unknown unknown

Irak: amerikaiak valószínűleg kilőtték Huszein konvoját
 

Irak: amerikaiak valószínűleg kilőtték Huszein konvoját

Az amerikai hadsereg a múlt héten kilőtt egy gépkocsikonvojt, amelyben hírszerzési értesülések szerint Szaddám Huszein volt iraki elnök és családja utazott; a roncsokból kiemelt emberi maradványok DNS-vizsgálata még jelenleg is folyamatban van.

unknown unknown

Csökken a magyarok lélekszáma Romániában
 

Csökken a magyarok lélekszáma Romániában

A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a romániai magyarság lélekszáma főként a kivándorlás miatt csökken - jelentette ki Veres Valér romániai magyar társadalomkutató. A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatója a Szabadság című kolozsvári lap hétvégi számában elemezte a tavaly végzett romániai népszámlálás most közzétett hivatalos adatait.

unknown unknown

Napi hatvan riadó Izraelben
 

Napi hatvan riadó Izraelben

Naponta átlagosan hatvanszor fújnak riadót Izraelben különböző támadások miatt, amelyeknek körülbelül a fele mögött a Hamász szélsőséges palesztin szervezet áll - állítja az izraeli közszolgálati rádió.

unknown unknown

Kevesebb megrendeléssel ért véget a Le Bourget légiszalon
 

Kevesebb megrendeléssel ért véget a Le Bourget légiszalon

Az elmúlt évekhez képest kevesebb megrendeléssel zárult vasárnap a világ legnagyobb légiipari vására, a franciaországi Le Bourget légiszalon: összesen 32 milliárd euró értékben kötöttek szerződéseket, szemben a 2001-es 44 milliárd euróval.

unknown unknown

Szaloniki EU-csúcs: ellentétek a szőnyeg alatt
 

Szaloniki EU-csúcs: ellentétek a szőnyeg alatt

Az EU jelenlegi és jövendő tagállamai Görögországban, a Szaloniki melleti Porto Karraszban tartották a hétvégén csúcsértekezletüket, ahol többek között a szervezet bővítése miatt kidolgozott új alkotmány tervezetét vitatták meg. Bár több kérdésben korántsincs egyetértés, de „imázs” okok miatt az ellentéteket a szőnyeg alá söpörték – írják az európai lapok kommentárjaikban.

unknown unknown