A szovjet birodalom utódállamaiban fokozódik a Moszkva-ellenesség

Oroszország az elmúlt 15 évben gyors pozícióvesztésen ment keresztül a Szovjetunió utódállamival folytatott külkapcsolataiban, olyan inkompetens Kreml tisztviselőknek köszönhetően, akik szövetségest keresve nem jó irányba tapogatóztak – írja az orosz Nyezaviszimaja Gazéta.


Miért kell az atom?

Miért dönt egy ország atomfegyverkezési program beindítása mellett, más államok pedig miért vetik el azt akkor is, ha minden szükséges erőforrásuk megvan hozzá? A válaszok döntőek lehetnek a jelenlegi helyzetben, amikor az európai országok éppen Iránt próbálják letéríteni az atomfegyverkezés útjáról, Észak-Korea pedig nyíltan bejelentette, hogy rendelkezik nukleáris rakétákkal.


Az írek megválnak a mérföldtől

Írországban – ahol évek óta párhuzamosan használták a mérföld és a kilométer hosszmértéket – csütörtöktől hivatalosan kizárólag kilométer/órában határozzák meg a megengedett sebességet az utakon.




A franciák adták el a legtöbb fegyvert

Csaknem 14 milliárd euró értékben értékesített haditechnikát külföldön 2003-ban Franciaország, amely ezzel az EU legnagyobb fegyverexportőrévé rukkolt elő.




Egyházak szólítanak az antiszemitizmus elleni harcra

A franciaországi Keresztény Egyházak Tanácsa az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor felszabadításának 60. évfordulója közeledtével, csütörtökön az antiszemitizmus minden formája elleni éberségre hívott fel.



Letette a hivatali esküt George W. Bush

Letette a hivatali esküt csütörtökön Washingtonban George W. Bush, akit tavaly novemberben választottak újabb négy évre az Egyesült Államok elnökévé. Gyurcsány Ferenc gratulált a beiktatáshoz.




Gyurcsány a román-magyar "nagy megbékélést" szorgalmazza

Romániának és Magyarországnak meg kell tanulnia együtt élni, létre kell hoznia a nagy megbékélést és kiegyezést, egy fejlett Románia jobb otthona a nemzetiségeknek - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Erdélyi Riportnak adott interjújában.





Ausztria mégsem építhet börtönt Romániában

Mégsem építhet börtönt Ausztria Romániában, mert Traian Basescu román elnök nem támogatja a tervet, hogy ott tölthessék le a büntetésüket az alpesi ország területén elítélt román állampolgárok.


Konzervatív támadás Spongya Bob ellen

Amerikai konzervatív csoportok igazi hadjáratot indítottak egy videóklip ellen, amelyben szerintük – más szereplők mellett - Spongya Bob szerepeltetése is a melegek melletti propaganda eszköze lett.