Zhvg
A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.
A korábbi felére szállította le a szállópor-koncentráció egészségügyi határértékét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – adta hírül a The Guardian.
Erre azért volt szükség a szervezet szerint, mert mostanra tudományosan bizonyított és egyértelmű, milyen káros egészségügyi hatása van a fosszilis tüzelőanyagokkal összefüggésbe hozható légszennyezésnek.
A döntés értelmében a fosszilis tüzelőanyagok égetése révén keletkező apró részecskék megengedett határértéke a felére csökkent, a nitrogén-dioxid-szintet pedig 75 százalékkal vitték lentebb (ez főleg a dízelmotorok működése miatt kerül a levegőbe).
Az elmúlt 16 évben ez az első alkalom, hogy ezeken a határértékeken változtat a szervezet és a kormányokat is arra szólították fel, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a légszennyezés csökkentése érdekében, hogy több millió életet megmentsenek.
A WHO adatai alapján a légszennyezés körülbelül két évvel rövidíti meg a világ népességének a várható élettartamát és bár korábban úgy tartották, egy évben 7 millió ember hal meg a légszennyezés miatt, a legújabb kutatások már 8,7 millióra teszik azok számát, akik a kőolaj, szén és földgáz égetése miatt veszítik életüket. Ez a halálesetek 20 százaléka.