A világ legritkább cetét mosta partra Új-Zéland partjainál az óceán - fotó
Kell még néhány hét ahhoz, hogy a kutatók biztosak legyenek abban, melyik faj példányáról van szó.
MTI
Az 1800-as évek óta csupán hat példányát sikerült azonosítania a tudósoknak annak a cetfajnak, aminek egy újabb példányát moshatta partra Új-Zélandon az óceán. Az öt méter hosszú emlős tetemét, amely a helyi természetvédelmi hivatal szerint egy ásófogú csőröscetet (Mesoplodon traversii) lehetett, a Déli-szigeten, Dunedin közelében, az Otago parton fedezték fel július 4-én.
A tudósoknak most először nyílik alkalma rá, hogy felboncoljanak egy példányt ebből a ritka fajból – hangsúlyozta a felfedezés jelentőségét Gabe Davies, a DOC illetékese. Mint hozzáfűzte, az állatot egyelőre egy hűtőházban tárolják, míg a hivatal a helyi őslakosokkal együttműködve dönt a következő lépésekről, figyelembe véve a felfedezés nemzetközi jelentőségét is.
A tudósok DNS-mintát vettek a példányból, ám a genetikai elemzés több hetet vehet igénybe, és csak az eredmény birtokában tudják majd véglegesen megerősíteni, hogy az állat mely fajhoz tartozik.
2010-ben egy nőstény ásófogú csőröscetet és borját sodorta partra a víz Új-Zélandon, és szintén DNS-vizsgálattal sikerült azonosítani, hogy a ritka fajhoz tartoztak. A kutatók akkor találkoztak először e faj példányaival, korábban csak csonttöredékek alapján tudták azonosítani.
Még ma is folyik a vita arról, hogy mi okozhatta nem csupán a mamutok, hanem úgy általában a nagytestű állatok (megafauna) populációjának jól ismert csökkenését. Sokan az éghajlat változásában találják meg a magyarázatot, dán kutatók azonban biztosak abban, megtalálták az igazi, másra utaló bizonyítékokat.
(Kiemelt kép: Új-Zélandi Természetvédelmi Hivatal/ Department of Conservation)
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.