Videóra vették Gödöllőnél, ahogy egy telefonáló férfi mellett rohant bele egy autó az álló Mercedesbe
Csodával határos, hogy nem történt tragédia.
Csodával határos, hogy nem történt tragédia.
HVG
Le Mans-ban az éjszaka is zajló verseny miatt ma vélhetően kevesen fognak aludni, mindenesetre vázoljuk, hogy a szerencsésebb petrolheadek milyen körülmények mellett hajthatják álomra fejüket.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
MTI
A versenyautók felsorakoztak, a pilóták feszülten készülődnek a rajtra - hamarosan kezdődik a 24 órás autósport ünnep.
Az alapjait adó BMW M4 GT3 EVO kupénál meglepő módon gyorsabb M3 Touring 24H egy versenyzésre született kőkemény és igencsak látványos sportkombi.
A magyar flottapiac történetének legnagyobb átalakulása előtt áll – és néhány flottakezelő már most úgy építkezik, hogy a jövőben ne autókat, hanem mobilitást szállítson. Kövesdán Balázzsal, a japán hátterű MHC Mobility kereskedelmi igazgatójával a hazai lízingpiac átrendeződéséről, a kínai autók kockázatáról és a birtoklás helyett a mobilitást választó új generációról beszélgettünk.
BrandLab
Vázoljuk, hogy miért nem ildomos túlzottan levágni a kanyarokat és kiszélesíteni a pályát Le Mans-ban, ahol a BMW négymotoros brutális M-es erőgépével is testközelből ismerkedtünk meg.
Idén immár 94. alkalommal rendezik meg a legendás 24 órás Le Mans-i autóversenyt – jövünk minden fontos részlettel, amit nem árt tudni a szombat délután kezdődő idegőrlően izgalmas petrolhead viadalról.
Hétfőn indulnak az ellenőrzések.
HVG
Le Mans-ban debütált a régmúltba visszapillantó, versenysportos géneket felvonultató és egyben jövőbe tekintő vadonatúj BMW M Concept Neue Klasse, a bajor márka első igazi villanyos M modelljének előfutára.
Jelentős együttműködést hozott tető alá a Deutsche Telekom és a Volkswagen-csoport: az autógyártó globálisan a telekommunikációs szolgáltató szuverén felhős rendszerébe költözteti informatikáját.
Az ilyen esetek miatt nem árt a kamera, mindent könnyen lehet bizonyítani, és ha valaki meglépne, a rendszám is megvan.
HVG
Az FIA elismerte, hogy a francia versenyző nem érdemelt büntetést.
HVG
A férfi nekihajtott a rendőrautónak, azután tudták elfogni.
HVG
Bevett módszer mára az elektromos autók tüzének kiújulása ellen.
HVG
Megint az a szituáció, amely talán a legveszélyesebb a gyalogosokra.
HVG
Az alagút a norvég partvidék legveszélyesebb tengeri szakaszán épül.
HVG
Egy BMW, egy Cadillac és egy Alpine rajtol a Le Mans-i 24 órás autóverseny első három helyéről.
A vezetési élményre kihegyezett Cadillac CT5-V Blackwing minden korábbinál erősebb lett.
HVG