VIDEÓK
Közgazdász, egyetemi tanár, politikus, 2009-től az EP képviselője, korábban a Horn-kormány pénzügyminisztere, az 1990-es évek magyar költségvetési kiigazítási csomagjának névadója. A 2010-es választásokon az MDF volt miniszterelnök-jelöltje. (Wikipedia)
Szervezet:
MDFA szerkezeti reformok fontosságát, a tandíj és a vizitdíj szükségességét hangsúlyozta Bokros Lajos, az MDF színeiben megválasztott európai parlamenti képviselő a Gyurcsány Ference vezette Demokratikus Koalíció (DK) gazdaságpolitikai konferenciáján vasárnap Budapesten.
MTI
2012. január 15., vasárnap, 12:26
Teljesen elveszett a kormány hitelessége, ezért tragédia lenne, ha nem sikerülne megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval - mondta a Figyelőnek Bokros Lajos, aki szerint az IMF három feltételt szabhat a kormánynak.
hvg.hu
2012. január 12., csütörtök, 11:10
A január 1-jén hatályba lépett alaptörvény érdemi konzultációk nélkül, "az ország egyik felének megalázásával" született, "a világtörténelem első alkotmánya, amelynek szerzőségét senki nem vállalja", holott csak az az alkotmány lehet sikeres, amelyet az egész politikai közösség támogat - mondta Majtényi László egykori adatvédelmi ombudsman azon a konferencián, amelyen több résztvevő is az új alkotmányt, az alaptörvényt bírálta.
MTI
2012. január 06., péntek, 17:22
Egyszerre két perben több tízmilliót követelnek a volt MDF-es vezetőktől.
Mester Nándor
2011. december 08., csütörtök, 16:59
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon csütörtökön az a kártérítési per, amelyben az MDF jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség több millió forintot követel Bokros Lajostól, az MDF színeiben az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett politikustól. Bokros ügyvédje a szabad mandátum elvével érvelt. A tárgyalást márciusra napolták el.
MTI
2011. december 08., csütörtök, 13:01
Virrasztást tart péntek délutántól a Tiltakozunk a mandátumtolvajlás ellen Facebook-csoport Bokros Lajos háza előtt. A csoport tagjai az ellen tiltakoznak, hogy a volt pénzügyminiszter nem adta vissza mandátumát, amelyet az Európai Parlamentbe az MDF színeiben szerzett 2009-ben.
HavariaPress
2011. december 02., péntek, 12:34
Valóban olyan nagy a baj, mint amit Bokros Lajos 10 pontos államcsőd-elkerülő programja sugall – vélekedett Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője, hozzátéve: egy konkrét csődeseménytől ugyan még a legrosszabb forgatókönyv esetén is hónapokra lehetünk, de az oda vezető út hihetetlenül felgyorsulhat. A Raiffeisen elemzői a nulla növekedéssel kalkuláló Bokrosnál is pesszimistábbak: 2 százalékos gazdasági visszaeséssel számolnak.
hvg.hu
2011. november 28., hétfő, 15:21
Sem most, sem a jövőben nem kíván belépni Bokros Lajos Gyurcsány Ferenc újonnan alakult pártjába – derül ki az európai parlamenti képviselő politikai tanácsadójának kedd esti szűkszavú közleményéből. Kajdi József ebben megjegyzi: „Bokros Lajos következetesen konzervatív-szabadelvű értékrendet és politikát képvisel, szigorúan azt a programot hajtja végre, amelynek alapján megválasztották EP-képviselőnek”.
hvg.hu
2011. október 25., kedd, 18:50
Bokros Lajos európai parlamenti képviselő szerint a kormány ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikát folytat, amely ezért teljes mértékben eredménytelen, a kormánynak a saját meghirdetett céljai közül egyetlenegyet sem sikerült elérnie vagy megközelítenie.
MTI
2011. október 07., péntek, 16:15
Kiállt a magyar cukorgyárak privatizációja mellett, amit szükségesnek tart Bokros Lajos, az egykori Állami Vagyon Ügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának (IT) tagja, volt pénzügyminiszter pénteken Budapesten a cukoripar magánosítását vizsgáló országgyűlési bizottság előtt.
MTI
2011. október 07., péntek, 11:02
Az európai uniós tagországok kormányait képviselő Tanács álláspontjához képest több mint hárommilliárd euró többletforrást jelentene az uniós költségvetési tervezet, amelyet szerdán szavazott meg az Európai Parlament költségvetési bizottsága.
MTI
2011. október 05., szerda, 20:55
Szakmai körökben egyre inkább két lehetséges forgatókönyvet emlegetnek Görögországgal kapcsolatban – olvasható Bokros Lajos írásában, amely a Népszabadságban jelent meg szerdán. Az EP-képviselő azt írja, az első lehetőség szerint a görög államadósságot továbbra is finanszíroznák az eurózóna adófizetői, és ezért cserébe még több megszorítást követelnének. A másik forgatókönyv szerint Görögországot kitennék az eurózónából.
hvg.hu
2011. október 05., szerda, 08:27
A Jobbik szerint a kormány a pénteken bejelentett újabb, 750 milliárdos "megszorító csomaggal" túlnőtt Bokros Lajoson "a magyar megszorítások koronázatlan királyán" - jelentette ki szombati budapesti sajtótájékoztatóján Volner János.
MTI
2011. szeptember 17., szombat, 16:21
Bokros Lajos MDF-es európai parlamenti képviselőtől 280 millió, Dávid Ibolyától, a párt egykori elnökétől 78 millió forintot követel a párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) az ATV televízió információi szerint.
6 hozzászólás
MTI
2011. szeptember 04., vasárnap, 12:00
A Fidesz államadóssággal szembeni retorikája új jelenség, és nem is hiteles, mivel a párt korábban támogatta az államadósságot növelő gazdaságpolitikai intézkedéseket, és jelenlegi gazdaságpolitikájuk is növeli azt - állítja Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter az Élet és Irodalomban megjelent írásában. A Bajnai Gordon vezette válságkezelő kormány ugyanakkor sem az államadósság felduzzasztásához, sem az eladósodást ösztönző politikához nem járult hozzá - írja a közgazdász.
hvg.hu
2011. szeptember 03., szombat, 19:41
„A kormány az államadósság ellen hirdetett szent háborút. A kérdés az, csökken-e az államadósság, és köszöni szépen, nem csökken” – mondta az Origónak Bokros Lajos közgazdász, EP-képviselő.
14 hozzászólás
2011. augusztus 29., hétfő, 11:42
A Fidesz visszaél az egy évvel ezelőtti választási eredményével. A mostani kormánynak semmi köze a nemzeti liberalizmus nemes hagyományához – véli Roszík Gábor evangélikus lelkész, 1989 első szabadon választott képviselője.
29 hozzászólás
Szegő Péter
2011. augusztus 29., hétfő, 10:32
Bokros Lajos azt szeretné, ha széles körű választási együttműködés segítségével váltanák le a Fideszt a következő parlamenti választáson. Az európai parlamenti képviselő nem zárja ki, hogy pártpolitikai szerepet vállal, ha ennek eljön az ideje. A Horn-kormány egykori pénzügyminisztere egy múlt heti pódiumbeszélgetése után adott interjút a hvg.hu-nak.
68 hozzászólás
Szegő Péter
2011. június 14., kedd, 14:00
Mintegy száz ember vett részt azon a pódiumbeszélgetésen, melynek vendége az Orbán-kormány politikáját élesen bíráló Bokros Lajos volt. Az egykori pénzügyminiszter főleg a kormány gazdaságpolitikáját szedte ízekre, de a szórásból nem maradt ki a jogállam fogalmának a kormányzat általi kreatív értelmezése sem. Bokros mind a gazdaságban, mind a politikában tisztességes versenyt szeretne látni.
Szegő Péter
2011. június 12., vasárnap, 09:40
Minden olyan megoldás, amelyik érzékelhető segítséget jelent azok számára, akik az aktuális árfolyamon nem bírják fizetni a devizahiteleiket, azt jelenti, hogy valaki másnak kell fizetnie ezt a veszteséget - jelentette ki Bokros Lajos.
MTI
2011. május 24., kedd, 07:21