szerző:
K.G.

A közelmúltban ünnepelte a Magyar Sörgyártók Szövetsége (Sörszövetség) megalakulásának 25. évfordulóját. 1992-ben a magyar söripar éppen átmeneti időszakot élt meg, holott épp az előtte levő esztendőben, 1991-ben ért el nálunk az egy főre eső sörfogyasztás rekordot.

Az országban hét sörgyár működött – Bőcs, Komárom, Kőbánya, Martfű, Nagykanizsa, Sopron és Pécs – és mellettük körülbelül 300 kisebb főzde is megalakult már. A rendszerváltozás előtt a felsorolt gyárak egy olyan piacon működtek, ahol sokáig úgy tűnt, nincs az a mennyiségű sör, amit ne lehetne eladni. A rekordot az 1991-es év jelentette, ekkor az egy főre számított sörfogyasztás meghaladta a 100 litert. A gyárak állami tulajdonban voltak, leszámítva a martfűit, amelyet 1985-ben 28 kelet-magyarországi termelőszövetkezet és állami gazdaság alapított.

A Sörszövetséget már a részvénytársaságokká alakított nagy sörgyárak hívták életre 1992 novemberében. Mivel ebben az időben fektették le a rendszerváltozás utáni Magyarország működésének a szabályait, jogi alapját, szükség volt egy, az iparág közös érdekeit képviselő szervezetre. Annak ellenére, hogy a privatizáció mindegyik gyárat másként érintette, közös érdek volt, a sört érintő – elsősorban adózási – ügyekben történő közös fellépés.

Ekkora már a nagykanizsai kivételével, a legtöbb sörgyár külföldi kézbe került. A nagy európai sörgyártók megjelenésére komoly szüksége is volt az iparágnak, mert a modernnek számító komáromi és martfűi üzemek mellett, a többi sörgyár alapos korszerűsítésre szorult.

A Sörszövetség lobbi tevékenységére szükség is volt, hiszen miközben jelentős beruházások zajlottak a söriparban, ezzel párhuzamosan csökkent a sörfogyasztás. Drágább lett a sör, gyengült a fizetőképes kereslet, viszont évről évre nőtt a sör jövedéki adója.

A versenyben legelőbb a kisüzemek buktak el – számuk radikálisan csökkent ötven alá. Néhány év alatt a nagy sörgyárak is egyre kevesebb sört tudtak értékesíteni, a legnagyobb veszteséget a nagykanizsaiak és a pécsiek voltak kénytelenek elkönyvelni. 1999-ben a kőbányai és a nagykanizsai sörgyár tulajdonosa – a Sout African Breweries (SAB) – az utóbbi bezárása mellett döntött. 2005-ben – miután a Heineken felvásárolta a martfűi és soproni sörgyárakat birtokló osztrák Brau Uniont – a komáromi üzemben is megszűnt a termelés.

A Sörszövetséget, a volt szocialista országok szövetségei közül elsőként, 1993-ban vették fel az Európai Sörszövetségbe (Brewers of Europe). A szövetségnek fontos szerep jut a sörfőzés, a maláta és a komló laboratóriumi vizsgálatai, a modern minőségi ellenőrzési eljárások kidolgozásában. A sörfőzési ismeretek és a sörfőzés tudományos kutatási eredményeinek minél szélesebb körű megismertetésében.

©

A Sörszövetség első elnöke, a Kőbányai Sörgyár akkori vezérigazgatója Németh István volt. Őt követte Béndek György, az akkor még létező Söripar című folyóirat főszerkesztője, majd Tömör László 1998-től (kisgazdapárti politikus volt), később Kiss Elemér (szocialista kancelláriaminiszter), Sivó Imre (Zwack Unicum, Mol, Taurus), Mádi László (fideszes exképviselő) is megfordult a szövetség élén. 2015-ben Csíkné Kovács Klárától (Unilever kereskedelmi vezetője volt) a nemzetközi üzleti világból érkezett Schillinger Attila vette át a stafétabotot, immáron igazgatóként.

A hazai Sörszövetség fontos feladata továbbra is az iparág gazdasági érdekeinek a képviselete, és törekszik a kisüzemiekkel való kapcsolatépítésre. Egyre több lehetőséget ragad meg a sör népszerűsítésére, ennek jegyében zajlanak harmadik éve a „Sör mi több” kampányai, fókuszban a sör gasztronómiai szerepének hangsúlyozásával.

A söripar közvetlenül mintegy 1700 főt foglalkoztat, de közvetetten, beszállítóin és kereskedelmi, vendéglátó, valamint logisztikai partnerein keresztül további 25 000 munkahelyet tart fenn. Ennek a fontos gazdasági szerepnek is köszönhető, hogy a huszonöt éves Sörszövetség jubileumi fogadásán megjelent dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és Pierre-Olivier Bergeron, az Európai Sörgyártók Szövetségének elnöke is, valamint a diplomáciai testület képviselői.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!